Az miért van hogy a szülő verheti a gyereket de a gyerek nem ütheti a szüleit?

Kérdés mi számít verésnek. Egy atyai pofon belefér. Kékre-zöldre nem verném.

És hogy ugyanezt miért nem teheti meg a gyerek viszont? Szerintem aki ilyet kérdez, annak nem igazán van mit elmagyarázni.

Én néha kaptam egy-két pofont, aztán meghúztam magam, eszembe nem jutott volna visszaütni. Nem haveri viszony, hanem anya-gyerek kapcsolat, bocsi.

Aki 86-szor rászól, nem jól teszi. Ha az első nem elég, oda kell menni, és megállítani a gyereket a helytelenkedésben.Ha kicsi, arrébb vinni, elterelni a figyelmét, ha nagyobb, szemébe nézve, közelről szólni, kézen fogni.

Egyébként az 1db atyai pofon épp úgy tilos, mint a napi rendszeres verés. Nyilván más következményei vannak, de az elv ugyanaz. Nem üthet meg senki senkit. Főnök a beosztottat, férj a feleséget, feleség a férjet, felnőtt a demens szülőt, ápoló a beteget, és a szülő se a gyerekét. Se a sajátját, se a másét.

Ez nem elfogadott módja bárki ember fia megbüntetésének,

Volt olyan is.

"Nemcsak a felettük állóktól kapott szitkokat adták lépcsőzetesen tovább, hanem az ütlegeket is. A verésnek is pontos szabályai vannak. Bizonyos korig a szülők fenyítik gyermekeiket, majd némi szünet következik; ennek elteltével a helyzet megfordul s a gyermekek fenyítik szüleiket. Ez is multbéli hagyomány. Adomaként mesélték családunk egyik ismerősének, az öreg Pálinkás bácsinak szavajárását. Amikor fia a közös szobán és konyhán át hajánál fogva a cselédház küszöbéig húzta, Pálinkás bácsi így szokott felkiáltani: "Itt már engedj el, fiam, én is csak eddig húztam az apámat.""

Ilyés Gyula - Puszták népe.

Akik szerint egy atyai/anyai pofon indokolt esetben nem fér bele, azoknak fogalmuk sincs a gyereknevelésről! Ahogyan előttem is írták, nem arról van szó, hogy kékre-zöldre verje valaki a gyerekét, vagy arról, hogy a pofoné lenne az első szó, hanem arról, hogy ha semmi szóból nem ért, vagy olyan rosszat/veszélyeset csinál, akkor igenis elcsattanhat egy nevelő szándékú tasli. Ez még nem teszi érvénytelenné, hogy az okos a jó szóból is ért.

(Nagy ritkán én magam is kikaptam a szüleimtől, de ha ilyen volt, annak mindig nyomós oka volt, rászolgáltam, és utólag, mikor lenyugodtam, már sosem haragudtam érte, tudtam, hogy nagyon szeretnek engem, és jószándékból tették.)

Ez az élet olyan, hogy a tetteinknek következményei vannak, és ezt a gyerek jobb, ha már kis korában megtanulja. Kis dolgoknak kicsi, nagy dolgoknak nagy következménye van. Így nevelődik a gyerek következetességre, felelősségvállalásra, tiszteletre és a tekintély elfogadására. Ez mind az ő érdeke, ennek hiányában ugyanis az élet fogja adni a pofont, ami sokkal fájdalmasabb lesz!

És hogy miért nem üthet vissza a gyerek? Szülei iránti tiszteletből, illemből, a szülei által gyakorolt tekintély miatt, és mert tipikusan neki van szüksége nevelésre, nem pedig fordítva. (Már az is szomorú, hogy ezt magyarázni kell egyébként, nagyon kifordult ez a világ magából. De amúgy nem is az a legnagyobb baj, hogy ezt egy feltételezhetően gyerek megkérdezi, mert ő fiatal, lázadó korban van, hanem az, hogy - a válaszok szerint - sok felnőtt is erre az oldalra helyezkedik. Hát nem lehet csodálkozni, hogy itt tart a világ...)