Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mások 4-5 éves gyereke is...

Mások 4-5 éves gyereke is szokott szemrehányásokat tenni?

Figyelt kérdés

Az ilyen korú lányom rendszeresen a szememre hányja, hogy miért nem csinálom úgy a dolgokat mindig, ahogy ő szeretné. Olyankor mondja ezt, amikor pl. abba kell hagynia a játékot, mert ebédidő van, vagy fürdés, vagy ilyesmi. Érződik rajta, hogy személyes sértésnek veszi, és szülői kötelességem elmulasztásának, ha nem az ő kénye-kedve szerint történnek a dolgok. Ma kicsit kiakadtam emiatt, mivel közben a másik két gyerek is türelmetlenül nyaggatott valamiért, és a sírás szélén magyaráztam neki, hogy mennyire nem oké ez a viselkedés, és mennyire elegem van abból, hogy mindhárman azt várják tőlem, hogy minden kívánságukat lessem, miközben fogják fel, hogy egy szülőnek nem ez a dolga, hanem hogy gondoskodjon a gyerekeiről, ami néha bizony szembemegy a gyerekek akaratával, és állati nehéz, hogy folyton szamrehányást, sírást vagy dühöngést vált ez ki belőlük (a legkisebb még 2 éves sincs, övé a sírás, a középső a szóbanforgó mindjárt 5 éves, ő szemrehány, a lenagyobb már tini, ő az indulatos természetű). A kiborulás szélén mondtam neki, hogy mennyire állati nehéz ez így hármójukkal, erre meg azt kérdi, hogy talán nem akartam három gyereket? Elmagyaráztam neki, hogy nagyon akartam őket, és akarom őket most is, mert az, hogy néha történnek rossz dolgok, nem változtat azon, hogy mennyire szeretem őket, és hiába vagyok épp kiborulva, ők akkor is az én kicsikéim, de ettől még vannak nehéz pillanatok. Megnyugodott, volt nagy lelkizés meg ölelgetés, de azóta is rosszul érzem magam ettől az egésztől, mert ráadásul pont őt örökbefogadtam, tud is róla, és folyton úgy érzem, hogy ha egy kicsit is hibázom, vagy kifejezem, hogy nekem valami nem jó, akkor máris azt vizionálja, hogy igazából biztos én sem akarok gyereket, és ugyan ezt már nem mondja ki, csak én hallom bele, de szerintem a fejében tudat alatt úgy folytatódik a mondat, hogy ahogy a vérszerintije sem akart. És ettől úgy érzem, mintha extrán meg kéne felelnem, extra tökéletesnek kell lennem, hogy jó anyjának érezzen, és magát biztonságban, és ez a mértéken felüli követelmény eléggé feszültséget okoz bennem. És mintha nem értené, hogy ha én szeretem a gyerekeimet, és én akartam az anyukájuk lenni, akkor miért kínzom ilyesmikkel őket, mint evés, alvás meg fürdés. A ti gyerekeitek is csinált/mondott hasonlókat?

Ugye van egy nagyobb gyerekem, ráadásul őt én szültem, szóval elvileg van tapasztalatom, de ő nem volt ilyen szemrehányó, ő csak simán a képembe mondta, ha épp összevesztünk, hogy utál, és elköltözik a nagyszüleihez, aztán meg bújt, hogy béküljünk ki, és szeretgessem meg. Az se volt könnyű...

A ti 4-5 évesetek fejében is az él, hogy a szülők dolga az, hogy a gyerekek minden kívánsága teljesüljön? Ti hogy kezelitek? Szerintetek csak azért borít ez ki ennyire, mert örökbefogadó vagyok? Vajon ha vérszerinti lenne, nem borítana ki ennyire?


2020. máj. 19. 06:11
 1/9 anonim ***** válasza:
15%
Tehát játszol a gépen a gyerek meg éhezik és van pofája ezt veled közölni...
2020. máj. 19. 06:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
79%

persze h volt ilyen

de elmondtam nincs h nem azért vagyok h jó tündért játsszak hanem h neveljem őket és mivel ember vagyok szükségem van nekem is én időre h feltöltődjek...


ráadásul fontos a rendszeres étkezés és fürdés is mert ettől lesznek egészségesek (oké sok más is kell de nekik elég ennyi)

a másik h mindig elmondom h én nem szuperanya akarok lenni csak "elég jó anya" ami azt jelenti h nem szakadok bele az anyaságban hanem lazán élem meg és nem fogom körbe ugrálni öket mert attól nem leszek jobb ...


szintén 3 gyerek :)

2020. máj. 19. 06:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
41%
Mókás, hogy a 4-5 éves gyerek azzal jön, hogy te akartál 3 gyereket. Hat lehet szájon vágnám érte. Ne kérjen engem egy óvodás számon.
2020. máj. 19. 06:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
80%
Igen, szokott felháborodni, hogy le kell ülni enni, vagy menni kell fürdeni. Meg próbálkozik néha érzelmi zsarolással, de én lekeverem a sztorit gyorsan. Anya nem az a típus, akit kenyérre lehet kenni (az apa), anyánál szigor van. És néha még mondja is, hogy "A pedagógia lényege a szigor".
2020. máj. 19. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
71%
Nem tesz szemrehányást,mivel még nincs ekkora itélöképessége,hogy tudja egyáltalán mi az. Sirni,duzzogni,hisztizni azt szokott,de ez életkori sajátosság azt hiszem. Honnan hall ilyet egy ilyen kicsi gyerek egyáltalán? Azt hiszem a szülök kapcsolatát is ismerni kéne hogy választ lehessen adni erre.
2020. máj. 19. 07:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
76%

Ezt a "te akartál gyereket" biztos hallotta valahol. Egyébként meg az enyémek is szoktak "szemrehányóak" lenni, vagy azért mert mást kell csinálniuk, amit ők akarnak (a fogmosástól a leckééig) vagy azért, mert épp én csinálok mást, amit ők akarnak (akár hasznosat, akár nem). Szoktam olyanokat mondani, hogy még most én vagyok értük felelős, hogy jó felnőttek legyenek, akik okosak, egészségesek, illedelmesek, és hát hogy nekem sincs mindig kedvem azt csinálni, amit ők akarnak (mert pl. már kinőttem belőle - bár néha elviccelem a fiaimmal, hogy de szívesen barbizok, amíg befonják a hajam:)). Persze minden nap van közös játékidő, amikor a kedvükért beállok kardozni, focizni meg minecraftban is már pro vagyok, de előtte mondom, hogy csak ha vége a munkámnak (ami hamarabb bekövetkezik, ha hagy) és kész a lecke, vagy ha olyan, ajánlgatom, hogy segítsen pl. rendet rakni, többen hamarabb végzünk. (Jelenleg 8 órás homeoffice-t nyomok egyedül egy ovis és egy sulis mellett...)

Érthető, hogy az ember a gyerekei kedvében akar járni, de nem kell folyton kiszolgálni őket és szórakoztatni. Tekintsd nevelési lehetőségnek, kvázi ajándéknak azt, ha most idegtépő és sajnálni való is, de ha fél óra hiszti után feltalálja magát, megtanul egyedül játszani, sokkal életképesebb, önállóbb, türelmesebb ember válik belőle. És ha meg van a minőségi idő, nem hiszem, hogy ezért sérülne a kapcsolatotok. Ne hagyd magad zsarolni, te vagy a főnök :)

2020. máj. 19. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Az én 5 éves fiam is hasonló, valahogy úgy képzeli, hogy az én dolgom az lenne, hogy a kívánságait lessem. Ez nyilván nem működik, de azért próbálkozik :D

Amikor valami nem úgy jön össze, ahogy gondolta, akkor ő is néha számonkér, jönnek a kérdések, hogy mit miért csinálok, meg a "nem gondolod anya, hogy ezt másképp kellett volna?" Ezeket amúgy nyilván tőlem hallja, csak azért én más szituációban és mennyiségben kérem őt számon...

Én hol türelmesen, hol türelmetlenül magyarázom el a szabályokat, aztán valamikor elfogadja, valamikor vitatkozik, valamikor hisztizik.


Amúgy mostanában, főleg vita végén megkérdezi, hogy szeretem-e még. Nyilván igen, ezt mindig hangsúlyozom. Amúgy nyilván 5 év alatt hibáztam párszor, de szeretetmegvonással tényleg soha nem büntettem. Nála még valószínű nem különülnek el teljesen az érzelmek, úgy érzi, ha valaki haragszik, az nem fér össze a szeretettel. Most tanulja, hogy de, megy a kettő együtt is.


Lehet a te gyerekednél is ilyesmi van. Persze lehet az örökbefogadás miatt más is van, nem tudom. De szerintem kicsit magadban is tisztázd a dolgokat, hogy attól, hogy örökbefogadtad, még nem kell 120%-ot nyújtanod, és bizony lesznek konfliktusok, de te is tudod, hogy ezzel jár a gyereknevelés, pláne, ha olyan a gyerek habitusa.

2020. máj. 19. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Valószínűleg egyszerűen ki vagy fáradva testileg-lelkileg. És ők is. Gondolom hosszabb ideje mindannyian otthon vagytok, és kezdetek egymás agyára menni.

Jó lenne egy délután, amikor az apjuk programot csinál nekik (akár csak játszótérre menni), és te kizárólag magaddal foglalkozol (véletlenül sem házimunkát végzel).

Néha kell valami mást is csinálnia egy anyának, hogy lelkileg feltöltődjön.


Illetve egy kissé lazábban kéne kezelned a dolgokat. Nem kell magadra venned, ha rossz néven veszi valamelyikük, hogy a játékot abba kell hagynia, mert ebéd következik. Az ő nézőpontjából érthető a dolog: a játék érdekes, éhséget nem érez, logikus, hogy játszana tovább és nem akar enni.

Azt nagyon helyesen teszed, hogy a legrosszabb pillanataidban is azt mondod nekik, hogy őket akartad és akarod, és nagyon szereted őket. Hidd el, ennek megvan a pozitív hatása bennük.

Jó lenne a férjeddel is átbeszélni, hogy hogyan tudna többet lenni a gyerekekkel. Ez nemcsak neked, de a gyerekeknek is jó lenne.


Egyébként ez a helyzet, talán enyhébb formában, de szerintem minden kisgyerekes családban előjön. És érdekes módon gyakorlatilag mindig csak az anyákkal szemben. Én apa vagyok, feleségem is sokszor átéli, hogy a gyerekek nem akarnak reggel felöltözni, reggelizni, délben hazaindulni a játszótérről, este bejönni a kertből. Velem valahogy enyhébben mennek ezek a konfliktusok. Persze én nem vagyok velük reggeltől estig heteken, hónapokon át, nekem inkább pont a munkahelyem után az a feltöltődés, ha velük lehetek. Pl. mikor feleségem panaszkodott, hogy neki annyira hiányzik, hogy a gyerekek helyett egy felnőttel, felnőtt-dolgokról beszélgessen, akkor mondtam olyat is a hatéves kisfiam előtt, hogy nekem meg kollégáim után jól esik itthon értelmes emberekkel (két kisgyerekemmel) beszélgetnem. :-)

2020. máj. 19. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
100%

A “te akartál 3 gyereket” biztos nem a saját szövege, hallotta valahol. Nem rossz érv, valóban van igazságtartalma, de magától nem tudna ilyet kitalálni.

Egyébként miért magyarázkodsz egy 5 évesnek? Szerintem nagyon felnőttként kezeled, persze hülyegyerekként sem kell, csak ne akarj neki túl sokat magyarázkodni, mert úgysem tudja még megérteni. Most csak azt látja, hogy nem az van, amit ő akar, de te hiába magyarázkodsz a kötelességeidről, ő ezt nem érthető. Ha ilyen lelkiismeretfurdalást tud benned ébreszteni, lehet jó érvelő/vitapartner lesz belőle később. Vagy manipulátor. Majd kiderül😀

2020. máj. 19. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!