Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogy telik ovi után a délutáno...

Hogy telik ovi után a délutánotok?

Figyelt kérdés

4 éves Kisfiammal 5 körül érünk haza mindketten kifáradva, Ő kéri a mesét, én is leülök egy kávéval és együtt mesézünk. Kb fél óra pihenés után tévé kikapcs, én gyorsan kipakolok a táskákból, pakolászok egy kicsit. Neki pedig "elmegy az esze" ...

Rohangál, visít, dobálózik. Persze, mert oviban ilyeneket nem lehet. Ezért kimegyünk focizni, biciklizni, görkorizni, amit szeretne. De sajna ez nem elég, mert amint befejezzük, folytatja tovább az ugrálást, nem tud lenyugodni. Próbalom rávenni, hogy rajzoljunk, legozzunk, játszunk bármit, de semmit sem akar. Hagyom egyedül játszani, akkor meg dobalja a játékokat.

Egész délután azzal telik, hogy azt figyelem, mikor milyen rosszaságon töri a fejét. Estére hulla vagyok, de még ez sem elég, ha nem maradok ott mellette fürdésnél, ázik az egész fürdőszoba.

Vannak olyan napok, amikor egyszerűen nem akar semmit játszani normálisan. Sem együtt, sem egyedül. Aztán következő nap meg tök ügyesen eljátszik. Tudom, hogy minden nap másképp érezzük magunkat és el is fogadom, csak néha nagyon elkeseredek, mert babakora óta foglalkozom Vele, tudja, mivel hogy kell játszani. Akkor vajon miért jobb dobálni, csapkodni a játékokat. Fáradtan már én is befeszülök, pedig tudom, hogy nem kéne, de hiába próbálok bármit, néha semmi sem jó.

Nálatok hogy zajlanak hasonló korúval a délutánok? Van valami trükkötök a hasonlók kivédésére? Örülnék az építő tippeknek 😀



2020. szept. 22. 21:18
 1/7 anonim ***** válasza:
85%
Mi lenne, ha oviból egyből mennétek a szabadba, és inkább (korai) vacsi-fürdés után lenne a mese? Mondjuk, mi nem tévézünk, könyvből mesélünk, de ez lényegtelen... Azt vettem észre, hogy ovi után sokkal aktívabb, még a nap is süt, jó idő van, és nálunk a játszótér is közel van, úgyhogy szívesen játszik kint még vagy 1,5-2 órát is akár. Aztán hazajövünk, vacsit főzök, addig ő játszik, együtt eszünk, fürdés, és fektetés előtt mese. Nekem úgy tűnik, hogy a dobálás-csapkodás inkább a fáradtság jele, mint a túl sok energiáé, lehet, hogy érdemes lenne megpróbálni 1-2 hétig korábban fektetni...
2020. szept. 22. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
85%
Elsovel egyetertek. Inkabb ovi utan vidd ki meg egy kicsit, utana nyugodjon le.
2020. szept. 22. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Köszi, lehet, ha ovi után rögtön ki tudja tombolni magát, utána nyugisabb lesz. Mese tévében max. 2-3, este könyvből olvasok, akkor semmiképp sem szeretném, ha bármit nézne, igazából nem is kéri.

Én is úgy vettem észre, hogy el van fáradva. 6-fél7-kor vacsizunk, 8-kor már a kádban ül, legkésőbb 9-re ágyban van, nem fekszik későn.

2020. szept. 22. 22:13
 4/7 anonim ***** válasza:
76%
1. vagyok, lehet, hogy neki a 9 már késő. Esetleg lerövidíthetnéd a fürdést, hogy fél 9-re már aludjon (ha a korábbi/gyorsabb vacsit nem tudjátok megoldani). Meg a fürdéstől is felpöröghet, ha továbbra is fennáll a "hiperaktivitása", oda lehetne kitalálni neki valamilyen nyugtató programot, akár zenehallgatás, akár összebújás, bármi.
2020. szept. 22. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
71%

Szia!

Én is hasonlóakat tudok tanácsolni. Ovi után hagyd még kint játszani, és hamarabb feküdjön.

Az én fiaim (3 és 6) már 8kor alszanak, de kell is nekik, így is alig bírom felkelteni őket reggel 7kor.

Nekik még azért baromi fárasztó az egész napos készenlét az oviban (kisiskolában).

2020. szept. 22. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
25%

Én is csak az előttem lévőket tudom ismételni.

Két ovisom van, 4 és 5 évesek. 4-re megyek az oviba az 1 éves kistesóval. Ovi után játszóterezünk általában vagy csak sétálunk egy nagyot, elmegyünk egy parkba, hogy szaladgálhassanak. 5 után érünk haza. Akkor ők az apukájukkal játszanak, amíg én csinálok vacsit stb. Fél 7-kor vacsora,7-kor fürdetjük a kicsit, de most már sokszor együtt fürdenek. Utána megnéznek egy mesét, a kicsi szopizik és megy is aludni(8kor már alszik). A nagyok utána játszanak még csendben picit, meseolvasás és fél 9kor ők is alszanak.

1 éve, még mielőtt megszületett a kicsi, nálunk is káosz és megőrülés volt, hasonlóan csináltuk mint ti. Volt, hogy 11kor aludtak el. Aztán elkezdte a középső is az ovit, akkor változtatunk a délutánjainkon, hogy rögtön ovi után legyünk a szabadban és teljesen jól működik.

2020. szept. 23. 01:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
57%

Felmegyünk a lakásba,(panel) lepakolunk,magunkhoz vesszük a játékokat, és irány a játszótér kb 18-18:30-ig. Utána vacsi (közben mese), fürdés, meseolvasás, alvás.

4.5 éves kislány.

2020. szept. 23. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!