Miért nem alszik a 2 éves gyerek?

Kedves Kérdező!

Igen jellemző és bevett szokás a külső körülmények megvàltozásában làtni a kisgyerek nem szokványos, néha bizony igen furcsa viselkedését. Azt azonban tudjuk, hogy a pici, aki az anyu hasában nevelkedett ~9 hónapig... hát pont ezért nagyon is kötődik édesanyjához. A legelső hetekben még nem is kèpes önmagát különválasztania anyjától. Neki olyankor anyu és én = egy (test & lèlek)

Ez az önállósuló "èn" érzés, ami az individuum elkülönültségét eredményezi, csak később kezd kialakulni benne. Amikor már érzi azt, hogy az anyu az anyu és èn meg én vagyok, s nem az anyu. Ez persze viszonylag hamar, tehát 1/2 éven belül szokott kialakulni és stabillá válni. (És legtöbbször szülőként észre sem vesszük.) Szóval a kötődés a szülőhöz... ez nem tűnik el teljesen, hanem nagyon lassan, fokozatosan átalakul. Ám egy szemmel nem látható köldökzsinór nagyon sokáig megmarad anya és gyermek közt. És ezért van az, hogy a pici megérzi azt, ha anya hangulata, közérzete nem éppen a legideàlisabb. Szóval... nem csak az idòjárás változás viseli meg a picit, hanem az otthoni érzelmi légkör megváltozása is. Ha anya ideges, nyugtalan... akkor a pici is. Ez természetesen lehetséges. Mi szülők sokszor nem is vesszük észre az önmagunkban zaljó érzelmi folyamatokat. Mert már megszoktuk, mert már természetesnek tekintjük. Àm a pici... az nem. Kisugározzuk magunkból az érzelmi töltésünket, de a picinek még igen kifinomult ez a fajta érzékelése. Pontosan azért, mert beszèlni még nem tud. De jelezni tudja, ha valami számára szokatlan, vagy kellemetlen. Ezért is sír és ezért viselkedik időnként szokatlan módon. Példàul nem jól alszik. Vagy később pl. szopja az ujját. A cumit is azért kéri, mert az az anya közelségére emlékezteti. Amikor még a mellén csüngött. Ez nyújtja számára a biztonság érzetét. Mert amikor már tudatosult nála, hogy anya az nem én vagyok... onnantól elárvult és nagyon kiszolgáltatott kis emberpalántának érzi magát. És van olyan, hogy azért nem akar elaludni, mert olyankor fél attól, hogy egyedül marad. Sokszor, amikor felébred... halljuk, hogy felsír. Mert körülnéz, s épp nem látja a szülőt maga mellett. Ez természetes. De ilyenkor a szülő, ha odamegy és felveszi, megérinti (ez fontos!), legtöbbszőr meg is nyugszik.

Ezért hàt érdemes magunkba tekintenünk, s megfigyelnünk azt, hogy mi szülők hogyan is vagyunk... egymással, meg önmagunkban is.

Az ERŐ legyen veletek!