Tanítóként hogyan készítsem fel a gyereket az elválásra?
Elsős korában került hozzám a kislány, akiről írok. Papírja van magatartás zavarról, és tanulási nehézségeiről. Borzalmas dühkitörésekkel, állandó társakkal való vitával került hozzánk.
Anyuka nagyon nem foglalkozik vele, az előző tavaszi iskolabezárás alatt hónappkig alig lehetett utolérni őket, semmit nem tanult a gyerekkel.
Nagyon megsajnáltam már az első napokban. Rajtam azonnal érezte, hogy szeretem, nagyon sokat változott. Évekig tanítottam a helyes magatartásra, hogyan reagáljon, ha éppen dühös. Nem vagyok pszichológus, de kértem szakértői segítséget hozzá.
Nagyon megszerettük egymást. Pl most pénteken sírt amikor megtudta, hogy nem jövünk hétfőn.
Eszembe jutott, hogy milyen lesz júniusban. Sokan megbélyegezték már a suliban a magatartása miatt, sokan nem látják a valódi személyiségét. 5. osztályban nem fogják már így kezelni. Őszintén féltem mi lesz vele. Nagy megértéssel és szeretettel voltam irányába. Esküszöm féltem. Az osztálytársak nem szeretik. Alapvetően egy okos kislány, akivel semmit nem foglalkoznak otthon, és egy kiábrándító stílusú anyuka várja haza.
Hogyan készíthetném arra, hogy ősztől nem fogunk találkozni?
válasza:Mondjuk jelzed a problemakat a gyermekvedelmiseknek.
Segiteni kell rajta nem tutujgatni
válasza:Konkrétan nincs bántalmazva. Jeleztük minden szerv felé, amit lehetett megtenni. Hadd ne mondjam, hogy milyen eredménytelen volt...
Abban bízom, hogy anyukák talán tudnak tippeket adni, hogy mi lehet fontos egy ekkora gyereknek ilyenkor. (Fogok segítséget is kérni, természetesen pszichológustól.)
válasza: válasza:Ha van rá lehetőség, a helyedben beszélnék a leendő tanáraival (tehát a kollégáiddal), és időnként ránéznék a kislányra, hogy lehetősége legyen elmondani, ami a szívét nyomja, meg tanácsot kérni.
Hadd jegyezzem meg amúgy, hogy nagyon szép és becsülendő dolog, amit csinálsz. Olyan jó látni, hogy vannak még ilyen tanárok, annak ellenére, hogy a szakma nem kap sok megbecsülést. Egészen biztos, hogy az ilyen tanári hozzáállás rengeteg emberen tud segíteni, csak nem mindenki veszi észre, mert 20 év múlva érik be a gyümölcse.
válasza: válasza:Remélem azért nem édesgetted nagyon magadhoz.
Írtad, hogy az osztálytársai nem szeretik. Ezen egy kicsit lehet változtatni. Lehet őket elfogadásra nevelni, de azért ne várj csodát. Biztos felismerted, miben ügyes a kislány. Erre kell építkezned.
Fokozatosan szoktasd hozzá, hogy már nem tudsz mindig mellette lenni. Nem lesz könnyű dolgod, mert az ilyen gyerekek nagyon ragaszkodóak. Legjobb lenne, ha felsőben is lenne egy olyan pedagógusa, mint te.
Pedig, de! Szerintem magamhoz "édesgettem". Már ha az annak számít, hogy ha meg akart ölelni, akkor nem löktem el. Ha szünetben mondani akart valamit, nem küldtem el. Ha láttam, hogy valami bántja, nem mentem el mellette. Ha valami ment neki, mindig kihangsúlyoztam. Kihasználtam azt, hogy érzelmileg kötődik hozzám, és ezért gyakran kértem, nem utasítottam ("A kedvemért, kérlek...") Sokat változott a javára. Mindig mondom is neki, hogy büszke vagyok rá!
Az, hogy felsőben milyen tanárai lesznek, nem rajtam múlik. Azt az élet hozza. De ez az első 4 év lehetett ilyen, vagy tarthattam volna a távolságot és akkor most könnyebb lenne az elválás. De biztosan sokkal rosszabb lett volna az a 4 év amit együtt tölthettünk.
válasza:Hát pedig ha nagyon a gyerek szívéhez nőttél, akkor ő sajnos sérülni fog, ha elválnak útjaitok.
Nem azt mondtam, hogy miért foglalkoztál vele többet, hanem hogy igenis meg kell tartani az érzelmi távolságot. Mert így a kislány szemében anya helyett anya voltál, ezért lelkileg sérül, ha "otthagyod".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!