Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Lassan 20 hónapos nemigen...

Lassan 20 hónapos nemigen beszél, tehetnék valamit?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Ahogy a kérdés is leírja, nemsokára 20 hónapos lesz a kislányom, és eléggé hadilábon áll a beszéddel. Igazából vannak "szavai" (csúfoljuk őket annak), össze tudnék szedni 8-10 darabot, de ezeket is baromi ritkán mondja ki, ezeket is csak mi értjük, illetve ebben benne vannak a hangutánzó szavak is.

Tudom, hogy nem feltétlenül van elkésve, de ami engem nyugtalanít, az az, hogy mély magánhangzókat egyáltalán soha meg sem próbált még kimondani. Tehát az anya, apa, kutya és hasonlók felejtősek, mindenben, amit mondani tud, "e" "é" és "i" betű van csak (pl. kész, nem, tej, hess, csüccs helyett inkább csiccs, centi, csík, "hep", "hemm" [ami a "háp" és a "hamm" akar lenni]). Ilyet még nem láttam előtte...

A másik, hogy van egy lassan 6 éves bátyja, aki ennek totál az ellenkezője volt. Ő 1 évesen már szövegelt, ennyi idősen bemutatkozott, mondatokban beszélt, mondókázott, tudta a színeket, sorolhatnám holnapig. Tisztában vagyok vele, hogy nincs két egyforma gyerek, de őszintén, azt gondoltam, hogy testvérek között azért nem lesz ilyen szintű difi, na meg én és a férjem is hamar beszéltünk, igazából mindenki a családban. Pláne, hogy a kicsi lány, és anno mást sem hallgattam mindenkitől, csak hogy a lányok milyen hamar beszélnek, és cserfesek, és be nem áll a szájuk, majd meglátom...hát, nálunk a fiú volt ez. :)

A harmadik dolog, hogy igazából ugyanez volt a repertoárja hónapokkal ezelőtt is. Abszolút nem nő a szókincse, és nem lesz "szebb", érthetőbb az a pár szóféleség sem, amit most mondani tud.

Időre született, egészségesen, 9/10 apgarral. Teljes mértékben a korának megfelelően viselkedik egyébként, értelmes, mindent megért, minden utasítást végrehajt, mindent a tudtunkra ad így vagy úgy. Kisbaba kora óta mindent időben, probléma nélkül csinált. Aktív, rohangál, játszik, rosszalkodik, szociális, egyszóval abszolút neurotipikus gyerek, sosem volt még eltérés a védőnői és orvosi státuszvizsgálatokon sem (ha így haladunk, akkor mondjuk a 2 évesen már lesz). TV-t nem néz, maximum akkor pillant oda néha, amikor a bátyja mesét néz este. Rengeteget mondókázunk, énekelünk neki, beszélünk hozzá, próbálkozunk, de egyelőre úgy tűnik, hogy ennyi erővel akár ír sztepptáncolhatnék is neki, ugyanitt tartanánk. És sajnos az utóbbi 1-2 hónapban egyre többször cseszi fel magát, ha valamit amit épp akar, nem értünk, tehát már őt is kezdi zavarni a dolog.

Nem tudom, esetleg valakinek valami hasznos tipp, voltatok hasonló helyzetben? Segített valami? Vagy engedjem el, aztán egyszer majdcsak beszélni fog (ha mástól nem is, akkor a fejlesztéstől, amire majd hordanom kell)? Köszi előre is, ha elolvastad és válaszolsz.



2022. febr. 4. 11:09
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
35%
Vidd el hallásvizsgálatra.
2022. febr. 4. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 A kérdező kommentje:
Felmerült bennem is, de látszólag nincs baj a hallásával, akkor nem hiszem, hogy még a suttogásra meg minimális zajokra is felkapná a fejét. Olyan sincs, hogy pl szólunk neki és ne hallaná meg. Vagy nem értené, amit kérünk tőle.
2022. febr. 4. 11:24
 3/22 anonim ***** válasza:
41%
4 eves korig kell elkezdeni beszelni, hova sietetted igy 1,5 evesen ?
2022. febr. 4. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 A kérdező kommentje:

#3 Én sem vetném el ezt veled kapcsolatban, de köszi az építő jellegű hsz-t. Ja nem. 😃


#4 Nem siettetem, csak furcsállom egyrészt az említett mély magánhangzók hiányát, amikor a legtöbb gyerek első szava az apa, anya, mama, tehát nem lehet az annyira nehéz... másrészt amit szintén írtam, hogy nemigen gyarapszik a szókincse egy ideje.

2022. febr. 4. 11:30
 5/22 anonim ***** válasza:
89%

Szia, nincs esetleg valami probléma a nyelvével? Nem értek hozzá, hogy pontosan milyen "bajok" szoktak lenni, de többször olvastam ilyesmit, hogy a nyelvvel volt baj és miután az megoldódott beszélni kezdett rendesen.

Ahogy irod is az értésével, figyelmével nincs baj, sőt idegesíti is hogy nem értitek...valamiért ez jutott eszembe. Egyébként vinni akarod valahová megnézetni (pl neurológus) vagy kivársz? Kap is már valami fejlesztést?

2022. febr. 4. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 A kérdező kommentje:

#6 Jó kérdés. Szopással, evéssel, ivással mindenesetre sosem volt gondja, de rákérdezek erre.

A 2 éves státuszig várni szeretnék, mert a másfél évesen minden rendben volt, azt mondta a védőnő, hogy teljesen rendben van ahol tart. Tudtommal nem is nagyon foglalkoznak ilyesmivel 2 éves korig, főleg, hogy azért vannak szavai.

2022. febr. 4. 12:01
 7/22 anonim ***** válasza:
100%

Én a saját lányom miatt voltam konduktornál, plusz tsmt tornázunk egy másik helyen és mindkettő szakember azt mondta, hogy nem kell még aggódni (17 hós, csak gagyog ritkán, 0 szava van), 2 éves korig kell hogy legyen pár szava és bármikor berobbanhat a beszéd. Ebből kiindulva még a te gyereked sincs elkésve. szerintem az, hogy van tesója akit utánozhat beszédben és te is sokat beszélsz neki az sokat számit.

Mondjuk nekünk a konduktor ajánlotta vigyem el neurológushoz, jövő hétre van időpontunk. Nagyon kiváncsi vagyok mit fog mondani majd. Lehet egyébként nekem is türelmesnek kéne lennem és várni, fejlődjön a maga ütemében, de én nem tudok a babérjaimon ücsörögni és megnyugtat ha egy szakember is ránéz.

2022. febr. 4. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 A kérdező kommentje:

#8

Köszi a válaszodat, egy kérdésem lenne: ha esetleg én is úgy döntök, hogy megmutatom egy neurológusnak (persze magánúton), akkor oda kell bármiféle beutaló, vagy elég az, hogy elmondom a felmerült aggályaimat, és hogy biztos ami biztos szeretném, ha látná egy szakember?

2022. febr. 4. 12:26
 9/22 anonim ***** válasza:
100%
Magánúton nem kell beutaló. Elmondod az aggályaidat, viszed a gyerek papírjait (kórházi zárójelentés stb.).
2022. febr. 4. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
100%

20 hónaposan hasonlóan álltunk. Nagyon kevés szót mondott és stagnált a mennyiség. Most 23 hónapos és elképzelni nem tudod, hogy micsoda ugrás volt a beszédfejlődésében. Mindent mond és mindent is utánoz. Legtöbbször nem tökéletes vagy köszönőviszonyban sincs az eredetivel, de látszik hogy beindult. Ellenben ez sohasem lineáris és egyenletes. Én biztos nem vinném még sehova.

(Egyébként január elején kezdte a bölcsit, az is biztos segített, azt többektől hallottam. De ettől függetlenül nem izgulnék)

2022. febr. 4. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!