Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mit kellene tennem ilyen esetben?

Mit kellene tennem ilyen esetben?

Figyelt kérdés
Nem szeretem a gyerekeket, viszont a vőlegényemmek van egy kishúga aki lassan 2,5 éves lesz. Másból sem áll az életem amióta közelebb költöztünk, csak hogy munka előtt és után a kislányra kell vigyáznom. Egyedül maradt az anyuka, tehát próbálok segíteni amiben csak tudok, de már annyira rám lett akasztva a gyerek, hogyha esetleg nem tudok vigyàzni rá, már az egész falu attól zeng, hogy rám nem lehet számítani, nem segítek semmiben és társai. Ami azért elég rosszul esik főleg azok után, hogy rendszeresen én főzök nekik is, hétvégente átmegyek kitakarítani a lakást, mert ha én nem fogom, az anyuka nem csinálja meg. Emiatt hagyta el a kislány apja is. Egyszerűen ahogy terhes lett, azzal együtt igénytelen is. Pedig azt lehet mondani, hogy könnyű terhessége volt. A párom viszont ugrik, ha az anyukájának szüksége van valamire. Mindent és azonnal. Akkor is ha éjjel 2-kor az anyja rumot akar inni például. A párom az anyját félti, nem érdekli, hogy ez így mindenkinek mérgező.

2022. aug. 6. 10:41
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
85%
Előbb még csak a mekiben evett a kislány, most meg már te főzöl neki? Döntsd már el miket hazudozol, vagy jobban írd meg a történeteidet🤷‍♀️
2022. aug. 6. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
Milyen mekiben evett?
2022. aug. 6. 10:53
 3/15 A kérdező kommentje:
Miről van most szó?
2022. aug. 6. 10:53
 4/15 anonim ***** válasza:
73%
Nekem is kell ingyencseléd, megadod a számodat?
2022. aug. 6. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
100%
Amúgy tanuld meg a NEM szót és tegyél bejelentést a gyámügyön, a herét meg dobd ki!
2022. aug. 6. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
72%

Mit kellene tenned?

Keress másik vőlegényt.

2022. aug. 6. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
61%
Szakítani, sürgősen. Ez csak rosszabb lesz.
2022. aug. 6. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim válasza:
75%

Ez elég gáz. Inkább "megerőszakolod" magad, minthogy más emberek véleményére adsz? Őszintén Te mennyire számíthatnál a falusi emberek segítségére? Szerintem semennyire.

Nem te szülted a gyereket, nem a te felelősséged, foglalkozz a saját életeddel :)

2022. aug. 6. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:
Csak sz@rban hagyni sem szeretném. Attól függetlenül egy kedves ember, csak trehány. Valamilyen kompromisszumot szeretnék, hogy mindenkinek jó legyen. A páromat is megértem, hiszen csak az anyja. Nem tudom, hogyan oldhatnám ezt meg
2022. aug. 6. 11:37
 10/15 anonim ***** válasza:
100%
A parodat megerted, aki ingyencselédnek hasznal téged az anyukajánál? Szerintem ideje lenne egy kicsit kevésbé "megérteni" és jobban a sarkadra állni, mert így a srac anyjának a kiszolgálásáról fog szólni az életetek.
2022. aug. 6. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!