Hogyan lehet megtanítani egy kisgyereket az indulat kezelésre?

Egyrészt magatartás szabályozását a frontális lebeny végzi. 2-3 éves korban kezd kialakulni valóban ez a készség, de még sokáig eltart.

Másrészt a pszichológiai tanítások szerint a gyerekek internalizálják a szülői szabályokat, egy kis belső szülő alakul ki bennük.

Harmadrészt mintakövetéssel dolgoznak: a mondott dolgoknál erősebb, hogy a szülő mit csinál valójában egy hasonló helyzetben.

Negyedrészt a temperamentum nagyon erősen veleszületett vonás is.

Ezekből együtt az jön ki, hogy ahogy érik az agya, magában is kialakul az az érték, hogy másokkal szépen bánunk, és ennek érdekében képes a viselkedését alakítani. Ezt nehezíti, ha a felnőtt maga is indulatos és pl maga is hisztirohamot kap a volánnál, ha lassítja egy autó vagy a gyereket túl nagy indulattal fegyelmezi (a heves indulat okozta stressz meg amúgy késlelteti az idegrendszer érését). Mindezt nehezíti, ha alapból indulatos a gyerek (ami gyakran azért van mert elörökölte a hevességre valö hajlamot).

Ezt azért írom így le, mert mi is érintettel vagyunk valamennyire.

Szóval egyrészt fontos hogy a szülő magát szabályozza és hangsúlyozottan higgadt maradjon, akkor is ha nem a gyerek a konfliktus másik szereplője hanem pl a párja vagy egy idegen. A gyerekkel is maradjon nyugodt.

Pici gyereknél egy rövid algoritmus nagyon jó. Egyrészt meg kell állítani az agressziót (arrébb hívni, akár felvenni), másrészt mondani: nem ütjük meg egymást. Bánj velem szebben kérlek. Aztán kivinni a helyzerből: nézd, ott egy csiga (Forrás: Drámamentes fegyelmezés könyv).

Hosszú távon segít minden olyan beszélgetés, amivel megtanulja más érzéseit felismerni, perspektívát váltani, árnyalni.

Emellett ekkora gyereknél már szerintem határozottabbnak is kell lenni. Pl megmobdani, hogy sajnos a játszotérre nem lehet harapós gyereket vinni, még evy ilyen és megyünk haza. De ezt is ha megy, nyugodtan (néha nem megy). Jó még kicsit később visszatérni a szituációra, megnevezni az érzéseit, elgondolkodni, mit lehetett volna csinálni. Ezek segítenek egyrészt a két féltekét, másrészt a felsőbb és az alsóbb agyterületeket összehangolni.

Emellett lehet büntetni az ilyen viselkedést vagy jutalmazni a helyeset. Utóbbi pl jó lehet hogy ha jól kezel egy konfliktust, akkor kap egy virágszirmot egy ilyen táblán. (Én nem büntetek de a következmènyek érzékeltetése belefér pl hazamenés).

Amúgy azért azt figyelembe kell venni, hogy ez egs hosszú folyamat, és sokszor mi felnőttek sem bírunk magunkkal.

Szakirányban végeztem. Az egyéni temperamentum a kérdés szempontjából nem mérvadó, akkor már inkább, hogy magatartás zavar fennáll-e. (Enyhébb fokon 1-2%-nál jellemző, óvodás korban.) Óvodás korban az önkontroll funkció vág a kérdéshez, és nem várható el különösebb fokban még.

(És ha már agykutatás: az agykéreg (cortex) kontroll funkciója vág a témába, az pedig csak 6 évesen érik intenzíven, korábban viszont alig; cserébe a kéreg alatti állomány érik intenzíven, az felel az elaborációért. Nem a homloklebeny funkciói a döntőek a kérdés szempontjából.)

Az való igaz, hogy belsővé teszik az ovisok a szülői szabályokat. De kivitelezni nagy mértékben, csak 6-7 éves kortól tudják mindazt, amely önkontroll függő. (És nyilván minél kisebb, átlagosan annál kevésbé képes az önkontrollra.)

FIGYELEM! Nem is szabad elvárni különösebb fokú önkontrollt, 6 éves korig! És ingerelni se kell ezt a funkciót! Ugyanis az elaborációs képesség érését gátolnánk az óvodás kor aorán, sajnos. Valamit valamiért! Aminek itt az ideje, azt kell előnybe részesíteni! A számottevő mértékű önkontroll ráér 6-7 éves kortól.

A kulcs valójában az, hogy mennyire érez rá az óvodás arra, hogy kerülő úton lehetséges az indulatait levezetni (pl szerepjátékon át történő vágyteljesítés, ahelyett, hogy a való életben dühöngene hiányérzete miatt, vagy pl ahelyett, hogy másnak ártson, ha haragszik valakire, stb), valamint hagyni elaborálni, tehát spontán játékon át érzelmeit levezetni minden nap. Valamilyen fokon minden óvodás ráérez minderre, a spontán játékon keresztül. (3 évesekről beszélek mindvégig, egészen kb 6 éves korig)

Egy szakember bár képes befolyásolni a gyermek spontán játékát óvatosan, abból a célból, hogy az elfojtásokat felhozza belőle, azonban általánosan elegendő, hogy a gyermeket hagyjuk a nap nagyobb hányadában szabadon játszani, akár be is vonhatja a felnőttet.

Ezért érdemes végiggondolni egyfelől, kellő ideje van-e a kérdéses gyermeknek spontán játékra? Másfelől, hogy esetleg érte-e trauma, vagy legalábbis szorong-e valamilyen okból?

A szabad játék során elaborál az óvodás gyermek, tehát érzelmeit (örömét, fájdalmát, szorongását, vágyait stb) feldolgozza.

"...nem kéne már vhogy tudnia kezelni? Vagy még túl kicsi hozzá? Attól félek, hogy az óvodában is ezt fogja csinálni..."

Tehát konkrétan a kérdésedre: NEM kell képesnek lennie. Majd 6 éves kor felé apránként egyre gyakrabban konktrollálja magát, részbne a szülők szabályainak megismerése mentén és hatására, tehát APRÁNKÉNT ÉS SPONTÁN egyre inkbéáb képes, és többet NE várj el tőle, 6 éves koráig!

Kb a 6. életév során viszont az elaborációs képesség érése lelassul, cserébe az agykérgi önkontroll funkciók érése felerősödik mindenkinél.

A kérdésed másik részére: az óvodában -bizonyos határok között- ez a viselkedés MINDEN átlagos, egészséges gyermekre jellemző. Az viszont bajtra utal, ha nagyon visszafogott a gyermek, mert ott kéáros elfojtások állhatnak a háttérben. És a ásik véglet: a magatartás zavar is lehet elgondolkodtató. (A hiperaktivitás viszont ovis korban értelmetlen diagnosztizálni, mert 6 éves kogir sokkal többminden tolerálandó a gyermeki viselkedés terén.)

Frontális lebenyt és nem frontális kérget írtam. A kéreg alatti fehérállomány a lebeny része.

Ettől függetlenül szerinted az àltalad vázoltak alapján mi a teendő, ha a gyerek másokat megharap a játszótéren?

Illetve hogy lehet, hogy az egyéni temperamentumnak semmi szerepe, ami pedig már babakorban is egyértelműen külömbözik az egyes gyerekeknél?

Meg en azt nem értem az írásodban, őszintén, nem kötözködni szeretnék, hogy ha szerinted 6 éves korig egy gyerek nem képes az önkontrollra, akkor mégis hogy alkalmazkodnak a mindennapi élet szabályaihoz és alakítják azokhoz az aktuális vágyaikat már 2-3 évesen? Most nem arra gondolok, hogy hullafáradtan vagy extrém helyzetben kiborul, hanem a maradék 99 százalékra, amikor pl megvárja a tálalást pedig éhes, kölcsönadja a játékát, végigüli az autóutat, csendben marad parkolás alatt, elfogadja ha ez a program és nem az, illetve beilleszkedik egy közösségbe gond nélkül.

Én sokat járok játszóra de pl az életben nem láttam még, hogy valaki megharap valakit, de még ütést is alig.

Pici gyerekek kèpesek kivárni a sort ha kell stb.

Számomra jól látszik, hogy kb 2 éves gyerek már abszolút kezd nyitott lenni más szempontjaira és képes kisebb majd nagyobb mértékben várni a szükségletek kielégítésére. Gyakorlatilag a dackorszakos hisztik lecsengése már azt jelzi, hogy az önkontroll fejlett szinten áll.

Biztos én vagyok ufó, de szerintem sokkot kapnék ha a 3,5 éves lányom megharapna egy másik gyereket, egyáltalán el sem tudom képzelni, hogy ilyen történjen. Jelenetet ő is tud rendezni, nem egy szent, de nekem nagyon furcsa megközelítés azt mondani, hogy 6 éves kor alatt nem várható önkontroll egy gyerektől, én nem hiszem, hogy bármelyik óvónő pl így látja ezt vagy akár a gyerekorvos.