A testvérek mikortól kezdték el egymást szeretni?

Nálunk már erősen kamaszodnak (11 éves lány és 13 éves fiú), és nagyon ellentmondásos a kapcsolatuk a mai napig.

Látszólag különösebben soha nem szerették egymást. Itthon folyamatos volt mindig a veszekedés, verekedés, sajnos még mindig. Nyár óta van külön szobájuk, de még mindg képesek bejönni mindketten a nappaliba csak azért, hogy ott öljék egymást. Szerintem élvezik.

Viszont ennek ellenére kicsiként teljesen össze voltak nőve, ha az egyik nem volt otthon, a másik nem tudott mit kezdeni magával. Amint megjelent egy harmadik gyerek a köreikben, azonnal öszezártak. A nagy eleinte kézen fogva vitte be a kicsit minden reggel az iskolába.

Most ha az egyik elmegy táborba, minden nap hívják egymást, képeket küldenek egymásnak. A fiam engem egyszer sem hívott fel a táborból, mert az vérciki, a húgát minden nap. A lányom küldött nekem egy képet a buszról, a bátyjának meg napi huszat.

Szóval nem egyszerű velük az élet, de az elég biztosnak látszik, hogy mindig ott lesznek egymásnak, és ez a lényeg.

Komolyan, nem bántás, de mit vártál egy 2,5 évestől?

20 éves voltam ,mire jó testvérek lettünk(de minket anyám,egymás ellen nevelt.Nem volt szándékos,de így sikerült neki).Apámék a testvérével majdnem 70 évesek, ég és föld, sosem voltak jó testvérek.

Sosem volt jo kapcsolatom a hugommal. Most, felnott korunkban sem, nem is tartjuk a kapcsolatot.

Szerintem ez foleg a szulokon mulik.

Nalunk ereztetve volt, nem is kicsit, hogy o a minden.

Mindent lehetett tesomnak, mindent megkapott, felnottkent pl. lakast. En soha semmit.

Csak ne legyetek ilyenek ...

Nálunk is 3,5 év a különbség. Kezdetben várta a kistesót, persze ekkor még nem tudta elképzelni, milyen is lesz. Aztán, mikor hazaértünk a kórházból, megértette, hogy a baba jelenléte számára azt is jelenti, hogy többé nemcsak ő lesz a figyelem középpontjában. Ezt nagyon nehezen fogadta el, tudomást sem vett a babáról. Néha odament hozzá, megnézte, esetleg az érdekesebb dolgokban segített picit, de ennyi. Ez akkor változott meg, mikor 5-6 hónapos korában meg tudta nevettetni a kistesóját, aki csak rajta tudott nevetni, senki máson nem. Onnantól kezdve rohamosan javult a kapcsolatuk, most 2 és 5,5 évesek. Persze ők is össze tudnak kapni ugyanazon a játékon, de ragaszkodnak is egymáshoz, ölelgetik, megvigasztalják a másikat.

Azt megjegyezném még, hogy miután megszületett a kicsi, kétszer annyit foglalkoztunk a naggyal, töltött időt külön az apjával, és külön velem is. Többet foglalkoztunk a naggyal, mint a kicsivel, de a babát ez úgysem nagyon zavarta (amíg oviban volt a nagytesó, bepótoltuk), a nagy meg örült neki. Olyan is volt, hogy leszidtuk a kistesót a nagy előtt valami apróság miatt, csakhogy lássa azt, hogy a babának sem szabad mindent.

Mindkettőt igyekszünk a személyiségükhöz mérten egyformán nevelni. A mi családunkban gyakorlatilag csak félresiklott testvéri kapcsolatok vannak. Hiába neveled őket jól, az sem garancia semmire, de legalább szülőként te nem raksz pluszban alájuk.

Mi sem lettünk jó testvérek sosem, se gyereknek, se felnőttnek, ma már a kapcsolatot sem tartjuk. Egyrészt nagyon más személyiségek vagyunk, másrészt ahogy itt írták, mi is "akaratlanul" egymás ellen lettünk nevelve.

A közös szoba meg teljesen kinyírta a maradék jó kapcsolatot.