Szoktatok ilyet mondani az 5-8 év közötti gyereketeknek?

Hányszor mondtam nekik, hogy “Agyfa$zt/idegrohamot/agyvérzést/infarktust kapok tőletek!”

“Mentek nagyapátokhoz!”

Lehet rám köpdösni, de nemrég született meg a 4. baba.

Na, terhesen hányszor mondtam, hogy megyek miattuk a pszichiátriára, dr nem baj, legalább helyben lesz a szülészet…

A legnagyobb persze röhögött rajta…😅

Ez azért van, mert rengeteg ember potyogtat úgy gyereket, hogy érzelmi intelligenciát tekintve amúgy teljesen alkalmatlan a szülői szerepre. És pont azok nem vállalnak gyereket, akikben meglenne ez a képesség, csak ők érzik a súlyát annak, hogy minden egyes mondatuknak hatása van a gyerekre és inkább nem vágnak bele.

Én sokszor vagyok gyerekekkel, nővéremnek van 3 meg páromnak is egy, de SOHA nem gurult el nálam a gyógyszer és mondtam volna bármi olyat a gyereknek, ami degradáló lenne. Soha, akkor sem, ha egész nap 3 kicsire vigyáztam. Na de én épp ezért nem is merek sajátot bevállalni. Tudom, hogy ha minden nap 0-24-ben saját gyerekre kéne vigyáznom, lehet én is becsavarodnék és mondanék olyan dolgokat, amiket nem lenne szabad. Aztán ha emiatt lesz sérült felnőtt, azzal nem tud a lelkiismeretem elszámolni. A te általad említett szülők meg le se szarják ezt…

#22! Na, igen, tudjuk, hogy csak azok tudnak gyereket nevelni, akinek nincs. Képzeld, én meg több, mint 20 éve foglalkozom gyerekekkel és az utóbbi 6 hónap alatt több ilyet mondtam a fiamnak, mint a többszáznak 20 év alatt összesen. De nyugodj meg, egy se lett ettől lelki sérült és a fiam is túl fogja élni.

#19

Ez kb. olyan, hogy minden házasságban van veszekedés, de attól még a veszekedés nem jó, és jó lenne, ha minél ritkábban lenne ill. minél enyhébben zajlana le.

Néha mond olyanokat az ember a gyerekének, amit nem kéne. Ha viszonylag ritkán hangzik el ilyen és közben ellensúlyozza a sok szeretet, törődés, amit kap a gyerek, akkor biztos nem lesz lelki sérült. De nyilván nem célszerű ezt a határt megközelíteni. Vagyis azért törekedni kell arra, hogy minél ritkábban és főleg: minél inkább vállalható mondatokkal adja ki az ember magából a feszültséget.

Ha a szülő olyat mond, hogy "agyvérzést kapok tőled", ez kisgyereknél biztos nem probléma, hisz azt se tudja, mi az az agyvérzés. Viszont ha ezt úgy mondja a szülő, hogy "te leszel az oka, ha agyvérzést kapok és meghalok" az már bűntudatkeltés, ami igenis okozhat lelki sérülést.

Hasonló módon kerülendő az olyan megfogalmazás, hogy "egyszer itthagylak titeket apátokkal, aztán majd leshettek" vagy "odaadlak valakinek, hogy neveljen ő titeket".

22-es nagyon le lett pontozva, pedig ha túloz is, van némi igazsága. Pl. nem tudom, hogy #21-es minek vállalta a negyedik gyerekét is, ha saját állítása szerint sokszor mond olyat, hogy a gyerekei miatt megy pszichiátriára vagy kap infarktust/agyvérzést stb. Igenis kéne némi belátás, hogy hány gyereket tudnak érzelmileg-idegileg kezelni, megfelelő módon nevelni a szülők. A gyerekvállalás messze nem csak anyagi kérdés, sőt! Mi két gyereknél álltunk meg, ennyi nekünk éppen elég. Nagyjából tudunk türelmesek lenni velük, de nem mindig. Ha valakik nálunk több gyereket vállalnak úgy, hogy van annyi türelmük hozzájuk, mint nekünk, akkor tisztelem, becsülöm őket. De ha lényegesen többet kiabálnak, veszekszenek velük, akkor azt mondom: vállaltak volna inkább kevesebbet.

#27

A #21 vagyok, és pont te írod le, hogy nem mindegy a szövegkörnyezet, meg hogy hogy hangzik el. SOHA nem mondanék olyat, hogy “ti lesztek az oka”…

Nagyanyám (Isten nyugosztalja) nem egyszer mondott olyat teljesen nyugodt hangnemben, hogyha újra kezdhetné, egyet sem vállalna…

Mi csak ketten voltunk az öcsémmel, de anyámtól hányszor hangzott el szó szerint, hogy “A sírba visztek”…

Hát, ha lelki sérült is lettem, az nem ettől volt, pedig jó sokat hallottam…

A gyerekeim meg köszönik, jól vannak.

Az általam felsoroltak meg kb egyik fülükön be, másikon ki.

Vagy a röhögés, mert sokszor akaratom ellenére is viccet csinálok belőle, és én is elröhögöm az egészet.

Amin sírtak, és láttam, hogy rosszul érintette őket, pont az észérvek.

Elrohant, nem láttam, lecsesztem, hogy elüti az autó, vagy elviszik és nem találkozunk többet, ugye nem szeretné….

Ez mélyebbre ment, mint az, hogy “agyhúgykövet kapok tőled”, amin kb szintén röhög a gyerek, vagy ha úgy ordítom a nevét, hogy a szomszèd is hallja, mert max visszaordít válaszban, hogy “Tessééék?”

A mindentől is óvott gyerekek, akik egy hangos szót nem hallanak sosem, ők vannak a legjobban kitéve annak, hogyha közösségbe kerülnek, pszichés gondokkal küzdjenek, mert előtte burokban éltek, és bizony a pedagógusok türelme is véges, az iskolában hallanak cifrábbakat, és lehet, hogy hangos is lesz.

Maradjunk annyiban hogy foglalmad nincsen még a gyereknevelésről, mert egy hathónapos ő csak "van".

Bármennyire szereted, rhdtul kiborítóak, főleg dackorszakosan, amikor soha semmi nem jó, és mindenen megy a fetrengős ordítás.

Vagy amikor 5x kell rászólni mert épp alkalmi süketet játszik, neked meg már az egekben a vérnyomásod, hogy nem tudtok indulni.

Vagy pakol, szétrámol, stb.

Még szép hogy mondasz ilyeneket, sőt, hogyha igazán kiakadsz még cifrábbakat is.