Egy szülő mondhatja a 4 éves nem tud lenyugodni gyerekének, hogy elegem van belőled! ? Kicsit sajnálom a gyereket amikor hallom a konfliktust.




válasza:



válasza:



válasza:“ A szülő is ember, a szülő is elfárad, tehetetlen és eszköztelen lesz.”
Nem, nem ettől vagy ember.
Ember pont attól vagy, hogy tudsz tudatos lenni. Az hogy eszköztelen vagy, mert a szüleid is azok voltak és nem tanultad meg, és mert a környezetedben kb mindenki az, attól még meg lehet tanulni, kaphatsz eszközöket a kezedbe. Legtöbben nem születünk úgy hogy ezeket tudjuk vagy megkapjuk, de lehet tenni érte, hogy ne az ösztönszintünk vigye el a cselekedeteinket, hanem legyenek tudatos eszközeink amikhez adott szituációkban tudunk nyúlni - még akkoris ha nem mindig jut eszünkbe vagy nem mindig alkalmazzuk tökéletesen, mert akkor is többet tanítunk a gyerekeinknek a konfliktus- és indulatkezelésről, mint a semmi, meg a kiabálás és a meggondolatlan szavak a másik fejéhez vagdosása.




válasza:



válasza:36: nem megy a szövegértés, ugye?
Pont arról írtam,hogy aki legalább törekszik rá, tanul, próbálja bővíteni az eszközparkját - még ha nem is megy mindig -, akkor már többet tett, mint az aki felteszi a kezét, hogy ő ettől ember. Mert nem, ember attól vagy, hogy tudatosan tudsz az ösztöneid ellenében cselekedni. Ha nem megy másképp,mert gyermekkorodban nem tanultad meg, akkoraz segít ha egyáltalán felismerés, hogy ez hiányosság és teszel érte felnőttként.
Aki ezt zenmesterségként értelmezi,az kiforgatja a mondandómat és két kézzel tartja el magától azt, hogy energiát tegyen valamibe, amiben fejlődnie kellene. Könnyebb azt mondani hogy én ilyen vagyok, mint változtatni. Viszont azt is tudni kell, hogy semmivel sem tudsz többet megtanítani (tetteiden keresztül meg pláne nem) a gyerekednek mint amit magad tudsz.




válasza:



válasza:Szóval a tudatosság a szülőségben sületlenség? Nem véletlen tart ott ez az ország ahol.
Máskülönben ahol nagyközönség előtt elhangzik ilyen, ott zárt ajtók mögött még cifrább is.
A gyerekek mentális egészsége a béka segge alatt van, de az a hülye aki jobban akarja csinálni. Ha ehhez gratuláltál csak megköszönni tudom. 😘




válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!





