Inkább előny vagy hátrány egy gyerek számára ha van testvére?




válasza:Ahogy a kifejtésben írod.
Plusz komplexebben is lehet nézni. Nekünk 1 van, vele több helyre tudunk elmenni, tud magániskolába járni, így többet lát a világból, több vagy jobb lehetőségei lesznek mintha 2 gyerekünk lenne, mert akkor ezek már nem férnének bele. Közben meg ő szeretne/szeretett volna tesót. Az hogy az előnyök vagy a hátrányok lesznek számára hangsúlyosabbak, azt nem én döntők el hanem majd ő, ha visszanéz. 🤷♀️
Nekem van tesóm. Gyerekként jó hogy volt. Felnőttként nincs sok kapcsolatunk. Mindenki éli a saját életét - nekem családom van, ő meg folyamatosan utazgat.




válasza:



válasza:Családtól: ha nincsenek összehasonlítva bezzeg a bátyád stb. neveléssel nem ártanak neki hanem igazi szövetség van köztük nemtől függetlenül.
Gyerektől: természetében neveltetésében a korkülönbségtől is nagyon függ.
pl. hogy a 3 éves akkor megy oviba amikor tesója születik összeköti azzal hogy Ő már nem fontos. ilyesmik.
Szerintem nagyban függ az anyagi körülményektől, az édesanya türelmétől, - muszáj vagy csok-os gyerek -e vagy tényleg akarták, attól hogy milyen anyagi körülmények között él.
PL azért is lehet rosszabb a testvéreknek mert ketten járnak egy azon intézménybe - teljesen mindegy hogy ez bölcsi vagy ovi suli akármi - mert logisztikailag könnyebb a szülőknek ugyebár de nem számolnak azzal hogy pl. az egyik gyermek más nevelési igényű vagy enyhén sérült de még együtt nevelhető vagy zseni szóval SNI-s akárhogy ugyanaz a zsák. És ettől neki rosszabb lesz de ugye nem viszik el mert oda jár a testvére.




válasza:Hátrány.
Osztozni kell a testvérrel az erőforrásokon.
Csak a fele jut a pénzből, figyelembol, minőségi kettesben töltött időből.




válasza:



válasza:Ez szerintem bonyolult.
A testvérek esetén sokszor kevesebb figyelem jut egy gyerekre de rengeteget tanulnak szociális szinten abból hogy van testvére.
Én egyke vagyok, így erről az oldalról tudok beszámolni. Én úgy tapasztaltam hogy a több figyelemnek rengeteg előnye és rengeteg hátránya is volt a mi családunkban (pl túlzott kontrollálási szándék, állandó számonkérés). Az erőforrások is vissza tudnak ütni pl. a valós érzelmi helyzet kezelése helyett játékot adni.
Én úgy gondolom hogy egészséges szülőpár esetén mind az egyke gyerek egészségesen tud felnőni mind pedig több gyermek. Ha viszont nem akkor így vagy úgy sérül a gyerek, ez nem kifejezetten a testvérek számától függ. Szóval szerintem nem a testvérek számától függ hanem a szülőktől.




válasza:Nagyobbik gyerkemnek óriasi előny, hogy van testvére, mert ő a legjobb barátja, máshol nincsenek barátai, az autizmusa elszigeteli szociálisan.
(Nem volt még meg a diagnózisa, amikor megszületett a testvére).
A kisebbbnek nem ilyen egyértelmű, hogy jó-e. Van egy más testvére, akitől rossz szociális mintakat tanult és maga is kicsit atiszoc annak ellenére, hogy neurotipikus. Neki vannak barátai. Egyelőre nem szégyelli a testvérét, nincs tisztában azzal hogy mitől más, csak tudja.
Anyagilag semmi hátránya egyiknek sem. Nem költenénk rájuk egykeként se többet, mert van az a szint ami felett nem fogom elkényeztetni őket. Szakkörök, sport, fejlesztés belefér korlát nélkül.
Évi háromszor megyünk nyaralni. Egykével se mennénk többet. És sokkal izgalmasabb úgy menni, hogy mindig van társuk, mint csak szülővel. Tehát itt is előny a testvér.




válasza:Kapcsolódó kérdések:
2,5 éves és van egy 1 éves öccse. De a család messze lakik, csak évi 2x találkozunk, barátaink sincsenek nagyon, akik vannak azoknak nincsenek vele egy korú gyerekei. Próbálok ismerkedni, de egyszerűen nem megy, vagy én nem vagyok szimpi, vagy ők nem szimpik nekem....
Minden barátom azt mondja, hogy nagyon szerencsés vagyok. Én nem érzem így, mivel jobb lett volna egy testvérrel felnőni. 17f
Szeretnék tapasztalatokat olvasni olyan szülőktől, ahol kb. 5 és fél év korkülönbség van a két gyerkőc között. Milyen előnyökkel és hátrányokkal jár ez a korkülönbség?
Van egy 1 éves kisfiunk. Sokszor eljátszunk a gondolattal hogy talán kellene neki testvér, de mindig oda lyukadunk ki hogy elég egy gyerek. Csak félek hogy esetleg magányos lesz később. Hogy egyedül nem fogja úgy feltalálni magát. Nincs olyan érzésetek néha hogy...
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




