Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Egyes "anyák" miért nem adnak...

Egyes "anyák" miért nem adnak rendesen enni a gyereknek?

Figyelt kérdés

Ma nálam járt egy ismerősöm a kisfiával. A kisfiú elkezdte enni a nyúlketrec mellett lévő szárazkenyeret, ami a nyuszinak lett odakészítve. Megkérdeztem az anyját, hogy ebédeltek-e már. Azt mondta, hogy igen, nem éhes a gyerek. A kisfiú pedig sírva fakadt és Közölte az anyjával, hogy ő éhes és ezt már otthon is elmondta. Erre annyit mondott az anyja neki, hogy már ettél otthon. Megkérdeztem, hogy mi volt az ebéd, erre Közölte, hogy gyorsan összedobott zacskós levest és azt ettek. Felajánlottam, hogy adok a kisfiának rakott krumplit, mert ma az az ebéd. A gyerek erre megörült, de az anyja nem engedte, hogy adjak neki, mert majd kap vacsorát. Ezt 13:00 órakor mondta. A gyerek ezután megint elkezdett sírni. Annyira sajnáltam, hogy hazaküldtem őket és megkértem, hogy többet ne Jöjjön, mert megszakad a gyereken a szívem. Erre megsértődött. A nőt nemrég ismertem meg, néhányszor már volt nálunk. Nagyon jó anyagi körülmények között élnek, több autójuk van és nemrég értek haza Mallorcáról. Folyton arról beszél, hogy milyen ruhát vett, hova mennek kikapcsolódni, stb. A gyereknek nincs ételallergiaja, ez már egy korábbi beszélgetésből Kiderült, szóval nem lett volna baja a krumplitol. Viszont rettenetesen sovány a gyerek. Egyszerűen azóta nem térek magamhoz amióta hazament, hogy hogy tudott ilyen nyugodtan a nyaralásárol mesélni, amikor a gyereke ott sírt mellette, hogy éhes.

Nem értem az ilyen "anyákat", hogy megis hogy gondolta, hogy a zacskós levessel estig kibírja a gyerek. Sőt egy 7 éves fejlődésben lévő gyerek étrendjében mit keres egyáltalán az ilyen hulladék? Erről a nőről egyből az a nő jutott eszembe, aki fénnyel etette a kétéves gyerekét, aki végül 4 kilósan éhenhalt. Az ilyenek mégis hova teszik a józan eszüket?



2015. júl. 9. 16:30
1 2 3 4 5
 1/43 anonim ***** válasza:
77%
az ilyen miért szül én se tudom.. talán az "elvárásoknak" akar megfelelni, hogy elmondhassa van gyereke, viszont kérdező ne haragudj, de hogy én nem engedtem volna el úgy a gyereket, hogy nem adok neki enni, az biztos... viccesen odaböktem volna az anyjának "tudod Kati másnál a zsíros kenyér is finomabb, gyerekek már csak ilyenek" és már hoztam is volna neki a rakott krumplit...
2015. júl. 9. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/43 anonim ***** válasza:
43%

hát először is - független attól - hogy valószínűleg én is megsajnálnám a gyerekem és enni adnék neki, mégis hogy jössz te ahhoz, hogy beleszólj és megítéld így a helyzeted?? arra nem gondoltál, hogy lehet hogy a gyerek épp 2-3 napja kikészíti a hol nem eszem azért se - hol éhes vagyok és azért vinnyogok hisztijével az anyját, és mondjuk az anyja próbálja épp megnevelni, hogy enni akkor eszünk, amikor annak ideje van - ebédkor, uzsonnakor, vacsorakor stb??

hogy rettenetesen sovány, az lehet azért, mert a leves után mindig b..k megenni a másodikat, mint az unokahúgaim, az anyjuk ha fejen áll, se eszik meg, utána 2-kor nyafognak hogy éhesek, stb. teljesen mindegy mi a megoldás erre - nyilván az anyának ha lenne egy kis esze nem zacskós levessel tömítené el a gyerek hasát hogy normális ételt már ne egyen - de neked ehhez akkor sincs semmi közöd, és ha ezért küldenél engem haza, mert nem fogadod el azt, hogy felnőtt nő vagyok, és a gyermekem nevelése kizárólag rám tartozik, akkor bokából lépnélek át és többet nem látnál, az hót ziher.

Egyes anyák miért érzik úgy, hogy pálcát kell törni mások felett?

2015. júl. 9. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/43 anonim ***** válasza:
92%
Nekem ez nem áll össze, hogy ha van pénz, akkor miért nem kap enni a gyerek. Anyuka lelkileg egészséges, nem depressziós vagy hasonló? Az aki úgynevezett vallási okokból éhen halasztotta a gyerekét, az se volt rendben nyaktól fölfelé, az tuti. Viszont igazság szerint azt is nehéz elképzelnem, hogy így megmondtad a frankót, hogy ne jöjjenek többet, mert megszakad a gyerekért a szíved. Nem kérdezted meg, miért nem ehet a gyerek?? Vagy nem ettél ki egy kis kekszet az asztalra csak úgy, kérdezés nélkül?
2015. júl. 9. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/43 anonim ***** válasza:
74%
Szerintem pedig, kettes, hogyha ez lett volna az oka, miért ne mondta volna ezt el az anya? És igenis van köze mindenkinek ahhoz, ha egy gyereket konkrétan éheztetnek, mert egy bűncselekmény!
2015. júl. 9. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/43 anonim ***** válasza:
69%
Pfffj...a bicska kinyílt a zsebemben, ahogy elolvastam a történetet. Nagyon jól tetted, hogy beolvastál az anyukának, hátha észreveszi magát. Csak sajnos szegény gyerkőc pocija ettől még ugyanolyan üresen kong. Nekünk van egy szomszédunk, aki rendszeresen úgy hozza át a gyerekét /3 éves kislányt/, hogy nem reggeliztek /délelőtt 10-kor/. A gyerek egy pillanat alatt felzabál mindent, amit eléteszek.
2015. júl. 9. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/43 anonim ***** válasza:
89%
Vendégségben az én gyerekem is felzabál mindent :) Pedig nem éheztetem. :)
2015. júl. 9. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/43 anonim ***** válasza:
47%

hát azért nem gondolnám, hogy éheztetésről van szó, olyan szinten hogy az bűncselekménynek számít...vagy ha az én lányom kitalálná dacból, hogy nem hajlandó ebédet enni amíg nem kap sütit - és emiatt inkább nem adok neki ebédet amíg meg nem tanulja hogy én diktálok, akkor én mehetek a börtönbe???


mellesleg, ne álszentkedj a zacskós levessel: fogadok, virslit, párizsit, májkrémet mindenki ad itt hébe hóba a gyereknek, egyik se jobb a zacskós levestől...mondom ezt úgy, hogy nem eszem zacskós levest mert egy szemét, de eszem virslit (és a lányom is), úgyhogy ezért semmi jogom kiakadni azon ha valaki zacskós levest eszik.

2015. júl. 9. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/43 anonim ***** válasza:
77%
5. vagyok. Szerintem itt nem nevelésről, meg vallási meggyőződésből történő éheztetésről van szó, hanem egészen egyszerűen lusta, nemtörődöm az anyuka. Az ilyen kiteszi a jólöltözött gyermekét a kirakatba, hogy legyen kivel dicsekedni. Kapcsold be a tévét és sok ilyet fogsz látni!
2015. júl. 9. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/43 anonim ***** válasza:
42%
Ez tényleg veszélyeztetésnek számít. A helyedben feljelentést tennék a gyermekvédelemnél, mert 7 évest éheztetni bűncselekmény. Itt pedig már megáll a "vétkesek közt cinkos, aki néma" helyzet is...
2015. júl. 9. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/43 anonim ***** válasza:
63%
szerintem sem mi, sem a kérdező nem vagyunk olyan helyzetben, hogy így kimondhassuk és megítélhessük lustaságból nem ad neki enni...de ha még is így van, úgy maximálisan egyet értek a kérdezővel, de az a tapasztalatom, hogy 1-8 év közötti gyerekeket néha borzasztó nehéz rábírni, hogy akkor egyenek amikor helye van annak, és azt, amit az anyjuk eléjük rak.
2015. júl. 9. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!