Nevelni, de nem zsarolni? Hogy csináljam, hogy lássa a tettei következményét?

Igen, ez sajnos fenyegetőzésnek hat.

Jobb megbeszélni vele. Hosszú távon az a leghatásosabb, ha elmondod neki, hogyan érzel. Kérlek, egyél az asztalnál, mert szeretném, ha ilyenkor együtt ennénk, szépen, békésen. Kérlek, tedd el a zsírkrétákat, mert nagy örömet szereznél vele. Legyen ott a pozitívum is, ne csak a negatívum. Mert ilyenkor válhat belsővé, és ilyenkor fog ezeknek a parancsoknak/kéréseknek akkor is engedelmeskedni, amikor épp nem állsz ott fölötte, hogy büntesd.

De ezekhez hosszú idő kell, interiorizáció a neve, a szülő értékrendjét magáévá teszi a gyerek.

Az osztályteremben is ezek működnek. A büntetés nem működik, üvöltözés, fenyegetőzés nem működik, az, ha az ember a saját érzéseiről beszél, amikor a gyerekek rosszalkodnak, az működik.

Az elsővel mélyen egyetértek, csak tegyük hozzá -nehogy félreértse esetleg a kérdező, vagy mások-, hogy

"az, ha az ember a saját érzéseiről beszél, amikor a gyerekek rosszalkodnak, az működik"

AZONBAN ennek hitelesnek, kongruensnek kell lenni, őszinte, jóindulatú hozzáállással!

Biztosan így értette az első hozzászóló, viszont tudom, hogy sok szülő sajnos trükközik, ennek a szülők által való felülvizsgálása okán szerettem volna most kiemelni az őszinte hozzáállást.

A kisgyermek ugyanis érzi a szülei érzelmeinek rezgését, és károsan hat rá (főleg hosszú távon), ha ellentmondást érzékel a kisgyermek a szülője érzelmei, illetve viselkedése között.

Sajnos sok szülő manipulálja a gyerekét, ami káros a gyermeke fejlődésére nézve!

Hogy mire is gondolok.... konkrét példa a KÁROS hozzáállásra:

Szülő, túljátszott savanyú képpel:

"Jaj, édesem... :( annyiszor mondtam már, hogy a sírba viszel evvel az ellenkezéseddel... hát nem vagyok elég jó neked? :( Hát nem érzed, mennyire megvisel engem, amit csinálsz? :("

Ez például KÁROS -és nem csupán azért, mert általánosságokban beszél a szülő, ami szintén hiba-, hanem káros azért is, ha valójában nem is szomorú a szülő, csak így szeretné "kitrükközni", érzelmi nyomással a gyermeke ellenében, hogy mit tegyen a gyermeke... Ez ugyanis indokolatlan lelkiismeret furdalás okozása, bűntudatkeltés, és a többi...

Nagyon sok szülőről hallottam ilyen panaszt, amikor nosztalgiázom (felnőtt) kortársaimmal a gyerekkorukról.

Tehát oké, hogy érzelmek közlése fontos, de kérlek titeket, szülők, gondoljátok végig: HOGYAN teszitek. És hát ráadásul rejteni nem lehetséges kicsi gyermek előtt az érzelmek rezgéseit.

Kérlek titeket, szülők, véletlen se zavarjátok össze gyermeketeket, puszta kényelmességből, csak mert rövid távon a bűntudatkeltésre haptákba vágja magát a gyerek (vagy eleinte még azt se teszi, sokszor már egyből szorong a gyermek ettől a szülői káros hozzáállástól).

Tehát az első nagyon jól írja, és szerintem, az általam írtakat is hasonlóan látja, viszont hozzá kellett, hogy tegyem a mondandómat, kiegészítésül, mert tudom, hogy sok szülő félreértheti, és tévesen igazolva látná a bűntudatkeltő hozzáállását, ami nagy hiba volna...