Mit tegyek, hogy a kislányom ne tartogassa a pisit?

Kérdezgetni kell, hogy pl. Katikám kell pisilni, gyere menjünk csak azért a wc-re, anyának is kell, te is ülj rá.

A lényeg, hogy ne túlzott aggódással álljatok ehhez a pisi témához, mert az idegeskedés átragad a gyerekre és azért is tartogathatja, mert úgymond túl nagy feneket kerítetek az ügynek.

Menj vele együtt pisilni és megszokja, hogy tök természetes folyamat és nem csak apa-anya hóbortja.

Túl nagy a követelmény a kislányon. A pisi dolognak kapcsolata van a szexuális fejlődéshez. Ki akarja tapogatni a saját határait, meg akarja érteni szervezete működését.

Elég, ha addig eljutnak, hogy nem koszolja össze a ruháit. A többit rá kell bízni a gyerekre. A szeretethez hozzá tartozik, hogy tiszteletben tartjuk a gyerek érzéseit. Ez egy emberi szükséglet. Mert senki sem szereti, ha tárgyként kezelik.

Egyébként minden kislányra jellemző a pisi tartogatás, idővel kinövi. Semmi baja nem lesz tőle, esetleg balesetek előfordulnak, ami a saját önértékelését is veszélyezteti. De ha jóvá tudja tenni a hibáját, akkor megkönnyebbül.

Ez egy következmény, ami van. Vissza kell szerezni a gyermek bizalmát és újra együttműködő lesz. Tehát bízni kell a gyerekben, hogy nem pisil be. És tisztelni kell az érzelmi világát.

Egyfelől arról szerettem volna írni, mint a második. Hozzátenném, hogy a vizelettartás egyfelől lehet akarati lelki problémákkal összefüggő, valamely szélsősége, tehát vagy akaratos, vagy vele szemben nagyok az elvárások, vagy bármi szélsőség, amiben benne ragadt, esélyesen totyogó korában.

Freud például az ilyen esetek többségénél úgynevezett anális lelki fixációt állapított meg, ami utal a totyogó korszak szobatisztaságra való nevelés időszakára jellemző akaratlagos vizelet- és széklet tartás körüli nevelési, és érzelmi eseményekre.

Más szóval Freud ha élne, esélyesen azt sejtené -persze távból nem lehet biztosan tudni, hanem csak a leírásodra támaszkodhatunk-, hogy a szobatisztaságra nevelés (kb 1-3 éves kori) időszakába bennragadt lelkileg, mivel valamit lelkileg

nem tudott a gyermek feldolgozni, ami akarattal, én-határokkal függ össze (a dackorszak se véletlenül kb 1-3 éves kor között jellemző).

Bár olyan kisgyermek is van, aki pusztán rendszeresen belefeledkezik a játékba, és ha szólnak neki se akar pisilni menni, mert nem bírja otthagyni a játékfolyamatot.

Tehát nincs mindig lelki sérülés ilyesmi mögött, hanem van, akinél ez egy puszta óvodáskori életkori sajátosság, enyhe fokon és rövid ideig mindenkinél jellemző, de a kérdéses kislánynál lehet, hogy gyakran. AMENNYIBEN nem a fenti, freud-i anális fixáció esete áll fenn.

Esetleg még jellemző -bár akkor az is anális fixáció, mert bölcsődéskori sajátosság- a játék a vizelettartással. Freud ugyanis a szexuális ösztönre vezette vissza az alapvető fejlődési szakaszokat, pl a bölcsödés kort a vizelettartással és székletartással, melynek része szokott lenni a nemi élvezet, amit a visszatartott széklet / vizelet feszítése okoz. Evvel összefügg az óvodáskori fallikus szakasz, amikor a (saját) nemi szervük ingerlése központi szerepű, bár minden szakasz jellemző, újszülött kortól, így a nemi önkielégítés is, öntudatlanul.

Viszont hangsúlyeltérés van az életkori szakaszok között: a csecsemőnek leginkább a szájas élvezetek, és a száj általi világgal való ismerkedés a központi, később, a szobatisztaságra neveléskor az ánusz, és a másik záróizom, ovis korban a nemi szerv a legfontosabb a fő erogén zónák közöl, és így tovább.

*közül. És még annyit, hogy a megoldás kulcsa a lelki probléma okának feltárása, pl vidd nevtanba (pedag szakszolg). Még akkor is megéri feltárni az okokat szakemberrel legtöbbször játékterápiával, gyermekrajzelemzéssel-, ha pusztán csak akaratos,

és nem bírja otthagynia játékát, hogy wc-re menjen.