Minden 3 éves kislány ennyire szeszélyes (lehet, hogy nem ez a legtalálóbb kifejezés)?

A 3 éves kislányom belekeveredett a dackorszak sűrűjébe. Ez természetes, átéltük már a most 5 éves fiammal is. Viszont amit a fiamnál nem tapasztaltunk, az ez a mérhetetlen szeszélyesség. Mintha egy igazi kiscicánk lenne, akit csak akkor lehet megközelíteni, ha Ő akarja. Ha éppen rosszkor tennénk, rúg, csíp, harap. Nyilván, nem hagyjuk Neki, mégis a közösen töltött időnk nagy része a harcainkkal megy el: mindenen felkapja a vizet, ha ellentmondunk Neki bármiben, azonnal támadásba lendül. Ilyenkor az imádott apukáját képes levegőnek nézni, vagy a nagyon szeretett nagyiját elküldeni melegebb éghajlatra (nyilván nem káromkodik de a tudtára adja, hogy nem kívánatos személy éppen). Velem (az anyukájával) talán a legkevésbé kiszámíthatatlan, én többnyire egy állando, stabil szeretetet kapok Tőle. Másokkal viszont néha cukorfalat, máskor pedig pokróc. Ő ilyen természet? Vagy csak ennyire mások a kislányok, mint a kisfiúk?

A kisfiunk stabilan szerető típus, nem csap át ilyen gyorsan kedvesből undokba.

Másoknak is vannak hasonló tapasztalataik?

A családunkban a női családtagok többnyire nyitott, melegszívű emberek, én magam, anyukám is, távol van tőlünk mindenféle női hideg számítás. Talán anyósom az, aki sokszor mást mond, mint amit gondol, gyakran kiszámíthatatlanok a reakciói.