Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Miért lett hirtelen ilyen...

Miért lett hirtelen ilyen undok velem párom kisfia?

Figyelt kérdés

Párommal évek óta együtt vagyunk, hónapok óta együtt is élünk. Van egy kisfia (5 éves), velünk él ő is. A bemutatás fokozatos volt, nem érte semmi trauma, nagyon jó volt a viszonyunk mindig is.

Tegnap délelőtt ketten mentünk boltba, jól éreztük magunkat, de délutánra megváltozott és azóta nagyon undok velem. Meglök, megüt, nekem jön, undorító módon beszél velem. Takarításkor direkt megfog dolgokat, amiket felvettem és eltöri, elhajítja őket, ügyelve hogy éppen arra nézzek. Széthajítja a frissen vasalt ruhákat, lelöki a párnákat, etc. Bár eddig nem volt gondja, hogy nem tökéletesen beszélem az anyanyelvüket, most még azzal is elkezdett szekálni, hogy milyen akcentusom van. Azt tetteti, hogy nem érti, amit mondok.

Párom is, én is próbáltuk szép szóval, kevésbé szép szóval elmagyarázni neki, hogy így nem szabad viselkedni, de nem változott. Két percre megjavul, amíg bocsánatot kell kérni, utána pedig megint feszíti a húrt.

Semmi ötletünk, hogy mi váltotta ki nála ezt a viselkedést és miért kezdett el így viselkedni irányomban. Tanácstalanok vagyunk, hogy hogyan kezeljük.


2018. febr. 18. 18:39
 1/1 anonim ***** válasza:
100%
Gondolom rájött, hogy te most mér tényleg ott laksz és nem fogsz elmenni. Próbálkozik hogy meddig kell rosszalkodnia hogy elmenj. Eddig az apja csak az övé volt és hiába találkoztatok sokszor, az teljesen más mintha ott is élnél velük. Annyit tudok csak mondani, hogy ne kiabáljatok vele, ne büntessétek, nehéz helyzet neki hozzászokni egy kb idegenhez.
2018. febr. 18. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!