Hogy oldjam meg ezt a kettős érzést a gyereknevelésben?
Óvodás kisfiam van, a mindenem, szemem fénye és borzaszto eleven.
Én meg sajnos vagy nem sajnos, emberből vagyok.
Helyzet, amit nem tudok megoldani:
Szeretettel, izgalommal nézek mindig neki jatekot, programokat.
A programokkal van baj:
Olyan örömmel vinném pl uszni, vagy ma állatkertbe, de mindig az lesz belőle, hogy átmegyek depresszivbe :(
Mai allatkert tervet nézve: kitalaltam hogy megyünk(masik varosba busszal), igy reggel lementünk kisboltba, szendvicshez valokat stb venni, beszaladtunk ismerőshöz es az uton is, ismerősnél is, folyamatosan regulàzni kell, uton többször megáll, nem jön, ha fejen állok is csak nagynehezen indul meg, aztàn elrohan, vagy szaladok utana, vagy kiabálok, hiszti, hogy ne fogd a kezem, olyan, hogy Egyenletes tempoban menni vele barhova, babakocsis kora ota nem létezik! Leizzadva érek be vele a 10 percre lako ismerőshöz, haromszor kell szolni a vetkozes/öltözeshez, maradj ülve ha eszel, stb
Es mindez engem ugy leterhel, hogy ezek utan abszolut nincs kedvem vele sehova menni. A buszhoz menni, ott várakozni, buszon utazni Vele? À kizárt. Nem, nem megyek vele allatkertbe, inkabb otthon a 4 fal.
Mára már belefáradtam abba, hogy jatszoteren könyörögni kell hogy induljunk, rendezvényeken magát a rendezvényt nem nézi, hanem ott levo más gyerekekkel neki áll rohangalni, ökörködni, elindulni megint nem lehet vele haza mikor pl már ebéd/alvásidő jön.
Az összes séta, kirándulás nekem csak gyerekregulázás, nevelés, egy pillanatra sem érzem jol magam. Rettegek a nyaralástol.
Megoldásokat szeretnék arra hogy gyerek mellett,gyerekkel en is tudjak nevetni, en is érezhessem azt, hogy ezek soha vissza nem térő pillanatok, igazi emlékek lesznek, hogy megélhetem a gyerekemmel együtt a szeretetet, hogy párás szemekkel nézhessem mikor elindul egyedul a biciklivel, hogy meghatodhassak amikor egy leszakitott viragot felém nyujt, hogy akár egyutt ugralhassak vele ideg nelkul akar a pocsolyába, hogy az állatkertben egyutt fedezzük fel a csak mesékben látott àllatokat, ahelyett hogy folyton rimánkodni, szabalyozni, hegyi beszédet kéne tartani, stb.
Hogy lehet jo értelemben megélni az anyaságot?
válasza:
válasza:Ahogy értelmezem egyedülálló vagy. Nem tettél említést apukáról. Ketten könnyebb fegyelmezni a picit és programot csinálni vele.
Egyébként, nyugodtan vidd el a programra a gyereket, lehet az állatok lekötik kicsit.
Ja és nálunk is van hiszti, h ő nem akar megmozdulni az istenért sem, de szépen megfogom a kezét és közlöm vele, hogy most pedig haza megyünk, nem érünk rá, de jövünk legközelebb is! Van mikor továb hisztizik, de lesz×rom, én vagyok a felnőtt, én döntök arról, meddig maradunk. 3 perc után lenyugszik.
😊
válasza:Mennyi idos?
Az en 3,5 evesemnek ilyenkor meg viszem a babakocsit ( igaz kulfoldon lakom, es itt ez 4-5 eves korig tokeletesen normalis, pont azon okok miatt amit irtal , meg ugye mindenki a sajat dolgaval foglalkozik nem ugy mint Mo. -on) .
5 lesz.
Azt hittem erre a korra már elmulik az, hogy minden bokornàl megállunk es nem hallgat ram. Bölcsis korában még birtam, kavicsokbol tettünk ki alakzatokat, minden bokorbogyot, epitkezest megbámultunk, de már nem birom
válasza:2. Válaszoló vagyok.
Mienk is 5, muszáj kicsit szigorúnak is lenned. Elhiszem, hogy unod, nekem is sokszor ki van a tököm, hogy mindent 100x kell elmondani és akkor sincs változás.
Nézd ez egy ilyen korszak. Légy türelmes! :)
Apuka nincs vagy mama vagy valaki, aki néha besegíthet?
válasza:Szerintem egy àtlagos 4-5 éves viselkedését írtad le. Nem szoktam kiakadni ilyeneken, de ha mégis, akkor emlékeztetem magam, hogy ő gyerek, most alapozom meg a későbbi jó viszonyunkat. És emlékszem arra, amikor ém gyerek voltam.
Az, hogy egy rendezvényt élvezzen, állatkerbe nyugodtan sétáljon, 9-10 éves korra várhatod el. Rohangálnak a lányaim séta közben, ha szólok, megállnak. Játszótéren jól érzik magukat, persze, hogy könyörögni kell minden alkalommal, hogy jöjjünk már.
Próbáld meg máshogy látni.
Alapvetően nincs. Neha kb havi egyszer a tágabb családdal vagyunk kocsival pl más rokonoknál, vagy jönnek bnőmék, vagy átnézünk (ott is kisgyermek van), de ennyi, alapvetően az összes napot én viszem.
Eddig annyiban viszont màr alakultam, hogy ovibol hazahozni a fáradt, éhes, tulpörgött gyereket naponta, már lefáradás nélkül megy, megszoktam, hogy évek ota jártatni kell a szám a zebra előtt, auto kijároknál, es hogy a boltokban is már mindenki ismer minket hála neki.
Akkor a gyerekkel minden oké, ez valahol megnyugtato is.
Lehet ott tartok csak, hogy a bölcsis korban ez tartotta bennem a lelket, hogy ovira elmulik, ugy örültem már annak is hogy lepcsőn valtott lábbal megy már es nem kell napi minimum ketszer is orakig jarni a par emeletet, szoval azt hittem ovissal könnyebb lesz es szerintem csak most törik össze bennem ez a kép. Meg a sok magazinos kép ugye.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!