Az erőszak nem szül erőszakot?
Azért írom ki a kérdést, mert már gyakran találkoztam az "Erőszak erőszakot szül" mondattal, amire sokan rácáfolnak. Néhány hónapja anya lettem, ezért a saját gyerekemet nézve akaratlanul is eszembe jutnak a gyerekkori emlékeim, amikre alapesetben próbálok nem is gondolni, mert nem éppen kellemesek.
Állítólag, ha valaki alkalmanként nevelő célzattal megüti a gyerekét, attól még nem sérül a gyerek lelkivilága. Ez az állítás mennyire állja meg a helyét?
A saját tapasztalatom szerint, ha a gyerek erőszakot lát, ő maga is olyanná válik. És ehhez nem kell durva erőszakot látnia.
Az apám hirtelen haragú ember volt, gyakran rendeztek anyámmal ordítóbajnokságot a házban, és ha éppen útban voltam, én is bőven kaptam a szitkozódásból, és közben ment az "amíg az én kenyeremet eszed" szöveg. Feszültséglevezető-eszköz voltam. Rendszeresen leminősítettek, megaláztak. Mindig azt hallgattam, hogy én milyen rossz, ostoba, értéktelen vagyok.
Többször előfordult, hogy "nevelő célzattal" felpofoztak. Soha nem vertek kékre-zöldre, de sokszor azt is kilátásba helyezték. Néha azzal is megfenyegettek, hogy kiraknak otthonról vagy megölnek.
Az apámnak joga volt bármikor dührohamot kapni és órákon át fröcsögni arról, aki éppen az eszébe jutott, én viszont semmilyen fajta negatív érzelmet nem fejezhettem ki, mert ha én voltam dühös vagy csalódott, akkor egyből idegesek lettek és jöttek a nevelő célzatú pofonkák. Az én életemben nem volt olyan, hogy "dackorszak", mert még az egyet nem értés csíráját is elfojtották bennem.
Mindez azért történt, mert összekeverték a tisztelet szót a félelemmel. Állandóan szorongtam, mert féltem tőlük, soha nem tudtam, mikor fog legközelebb robbanni a bomba, amikor majd megint kapni fogom a mocskolódást és esetenként az ütéseket.
És itt jön a dolog "erőszakot szül" része. Annyi elfojtott agresszió és frusztráció gyülemlett fel bennem az otthoni feszült légkör és az állandó szorongás miatt, hogy valahol kénytelen voltam levezetni.
A játékbabáimmal mindig kínzósat/büntetéseset játszottam, ahol a szülők rosszul bántak a gyerekükkel, szidták, ütötték őt. Valamilyen szinten kivetítettem rájuk a saját életemet.
De nem csak az élettelen tárgyakkal játszottam ilyet. Itt jött képbe az állatkínzás. Bogarak lábait tépkedtem le, békákat nyársaltam fel botokkal, a kedvenc játékom pedig az volt, hogy összegyűjtöttem csigákat egy helyre, húztam köréjük egy vonalat, és ha áthaladtak a vonalon, "büntetésből" széttapostam őket. Bele se gondoltam, hogy rossz az, amit teszek, mert természetesnek vettem, hogy a nálam gyengébbel azt csinálok, amit akarok.
De nem csak az állatok mellett jöttek elő az erőszakos hajlamaim. Egyszer az óvodában az egyik társam elvette tőlem a játékot, amivel éppen játszottam, ezért fogtam magam, hoztam egy gyerekszéket, és úgy fejbevertem vele, hogy vérezni kezdett a feje (igen, a fej sérülékeny és könnyen vérezni kezd, de a vér látványa akkor is hatalmas felfordulást keltett). Mindenki döbbenten nézett rám, mintha valami körözött bűnöző lennék, én meg egyszerűen nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy felhajtás, hogy miért helytelenítik az ovónők annyira, amit tettem. Nem éreztem, hogy bármi helytelent tettem volna. Máskor - hasonló okok miatt - egy lányt a hajánál fogva ráncigáltam le a földre (oké, a hajcibálás nem az én ötletem volt, azt közvetlenül a szüleimtől tanultam).
Iskolás koromban pedig jött a gúnyolódás. Volt egy "barátnőm", aki szegényebb volt nálam, amit előszeretettel tettem szóvá, és ha valamiben nem értett egyet velem, megsértődtem rá, és mindig neki kellett kiengesztelnie engem. Mérgező egy "barát" voltam.
Utólag belegondolva szörnyű dolgok ezek, amiket tettem, de akkoriban fel se merült bennem, hogy rossz dolog, amit teszek. Nem azt a mintát láttam otthon, hogy jól kell bánni a többi élőlénnyel és senkit sem szabad bántani, hanem az ellenkezőjét.
Az lenne a kérdésem, hogy miért állítják azt sokan, hogy egy-két pofon meg ordibálás nem okoz károkat a gyerekben? Bennem okozott, nem is keveset. És az apámban is, mert ő is azért lett idegbeteg felnőttkorára, mert bántalmazták gyerekként. Az erőszakos minta generációról generációra öröklődik a családunkban, és most az én feladatom, hogy kilépjek az ördögi körből és jól bánjak a gyerekemmel, hogy ne legyen belőle lelkinyomorék felnőttkorára. Le merem fogadni, hogy még ezer meg ezer hozzánk hasonló család létezik. Kérdezem: akkor mégis minek kampányolnak sokan a 21. században még mindig a gyerekbántalmazás mellett? Miért nem fogadják el, hogy a pofon és a verbális erőszak igenis egy életre lerombolhatja a gyerek önbizalmát? Miért gondolják azt, hogy csak a durva agresszió számít agressziónak?
válasza:Te a családodnál inteligensebb vagy nagyobb együtt érzést kaptál, és ezért látod át a helyzetet.
Nekem szerencsére egy olyan családom volt, ahol még a szüleim is büszkék voltak, hogy öket nem verték gyerekként, de még pofont sem kaptak...
Bizony a legtöbb esetben ez generációról száll tovább, mert képtelenek a benne lévök ezen túl látni.
A legdurvább, hogy a szülök elitetik, hogy ez jó dolog és csak nevelö célzattal lesz.
Ha megkérdezel egy néha pofont kaüó gyereket, hogy mit gondol róla még ö helyesel, hogy megérdemelte.
Pedig ez a gyerek megérdemelte volna a nevelést, és a konzekvenciát, de erre képtelen szülei csak pofont tudnak neki adni.
Az én véleményem, hogy ütni az üt aki képtelen nevelni.
válasza:Ahogy olvastam, teljesen leírtad az én gyerekkorom, csak rajtunk maradt tenyérnyom meg pirosság és folyton szíjjal is fenyegettek, amivel kaptunk is.
Bennem az agresszió a tesóm ellen irányult( na meg a testvérféltékenység is rátett, mert a fiúval kivételeztek persze).
Egyszer átnyúltam az üvegajtón, hogy elkapjam a torkát.
Rajta kívül senkit sem bántottam soha, sírásrohamaim lettek az erőszak látványától és minden helyzetben lefagyok, mint gyerekként.
Mikor gyerekem lett, el sem tudtam képzelni, hogy valaha megütöm és szörnyetegnek látom a szüleimet, amiért ezt velünk megtették.
Először másfél évesen csaptam a gyerekem fenekére, mert frusztrált voltam. Minden összejött. Meglepődtem, mennyire nem rossz érzés ráütni. Rá pár napra tört rám az elviselhetetlen lelkiismeretfurdalás miatta. Megfogadtam, hogy soha többet. Aztán 2 évesen újra ráütöttem a fenekére. Olyan ijesztően jó érzés volt, hogy az elmúlt 3 évben egyszer sem csaptam rá, de a kezem sajnos automatikusan lendülne.
Annyira szerencsésnek érzem magam, hogy a gyerekem nem emlékszik erre, nem tart tőlem, nem fél, fogama sincs, milyen rossz dolog történhet, ha anya felemeli a kezét.
Remélem kibírom, amíg felnő..
Szerintem az erőszakot hajlamot szül az erőszakra.
Érdekes, hogy a tesóm rendben van az erőszakkal, mármint nem ítéli el, ő is kapott rendesen, nem zavarja, hogy verték, szerinte is pofozni kellene a gyereket, ha az nem tiszteli?? a másikat. Ő közösségben mindig verekedős volt, tiniként is.
válasza:Egyetértek azzal, hogy az erőszak erőszakot szül, de te teljes fogalom zavarban élsz!!! Te nem néha kaptál nevelő célzatú pofont! Téged folyamatosan bántalmaztak! És ez okozta benned azokat a dolgokat amiket leírtál! Igen nagyon sok család van aki így él jelenleg is, nagyon sokan vannak akik ebben nőttek fel és ők másképp akarják csinálni!
Anyukám is ilyesmi környezetben nőtt fel, mint te (verték mindenért, vasalózsinórral, nadrágszíjjal, ok nélkül, volt hogy a papa hajnali 2kor részegen ment haza és kizavarta anyut a házból és a teraszon kellett aludnia stb) Anyukám azt mondta, hogyha egyszer lesz gyereke soha semmilyen körülmények között nem fogja megütni. De ettől még elcsattant 1-1 nevelő célzatú fenékre ütés. Nem emlékszem rá igazából a konkrét esetre, még annyira pici voltam hogy nem maradt meg bennem. Csak az, hogy sokat ölelt és szeretett minket de szigorú is volt. Meg voltunk nevelve, elég volt csak ránk szólnia.
Mondhatjuk, hogy verve voltunk, de teljesen más a szint! És úgy gondolom, hogy van különbség a kettőnk gyerekkora között. Le leszek pontozva, de van különbség az állandó ok nélküli verés, (a szülő tehetetlenségének frusztrációjának levezetése miatti verés) és a valóban nevelő célzatú (egész életen át max 2 fenékrecsapás) között!!!
3 hónapos a kislányom, annyira imádom, cuki oly sok szeretet van bennem irányába hogy elmondani nem tudom. De! El tudom képzelni azt a szitut amikor rácsapok a kezére! Pl konnektorba akar nyúlni! Még nem érti meg szavakkal hogy nem szabad, mert megráz az áram és meghalsz! De ha rácsapok akkor tudni fogja hogy nem szabad, mert az rossz.(amúgy meg százezerszer mantrázhatnám neki hogy nem nem nem.. és százezerszer bepróbálkozna) A környezetemben sok a kisgyerek és látom, hogy nincsenek nevelve, semmilyen szinten. A legrosszabb közeli példa: 2 éves lány mindenért hanyattvágja magát (betonon, járólapon, mindenhol) és hisztizik... anyuka a legmodernebb kötődő nevelő stb... megy és megöleli, lány harapja rúgja haját tépi, anyuka hagyja és öleli, majd a gyerek kierőszakolja amgát az ölelésből és megy apát ütni! És megkapja amit akar, csak nyugodjon már le. Most komolyan ez a megoldás? majd kinövi??? Minek egyáltalán belenőnie??? Nem lehet csírájában elfojtani? Nos én ezt a szitut úgy képzelem el, hogy első hanyattvágás/hiszti/ nem evszek róla tudomást, (vagy pofon vagy víz és bezavarom a szobájába) talán még másodszor is, de harmadik eset már biztos nem lesz!!!! (visszajövök pár év múlva dackorszak közepén és megírom mi lesz)
Nevelni kell! És kezdjük látni, hogy a "jajj babusgatom, nem kiabálok rá, nehogy sérüljön a lelkecskéje" című nóta nem vezet jóra! Rengeteg egoista, minden jár nekem ember nevelődött ki. Itt is látni a kérdéseken, "hoyg 10 éves a gyerekem és csúnyán beszél velem, követelőzik xbox kell neki, nem bírok vele stb..."
Nem ütni vágni kell a gyereket, csak nevelni szigorral következetesen!És akik szerinted a "gyerekbántalmazás mellett kampányolnak" azok nem arra a szintre gondolnak amiben te felnőttél, hanem arra amiben én nőttem fel! Hogy nem emlékszem verésre, pofonra semmire, de 1-2 biztos kaptam, és meg lettem nevelve! Közben pedig szerető biztosnságos hátterem volt!
Ne essünk át a ló túloldalára egyik irányba sem! In medias res!! Mindig az arany középút!!!!!
#4: Szerintem te értetted félre, amit a szüleimről írtam. NEM vertek nadrágszíjjal, semmi ilyesmi nem volt, csak pofon, és azt sem napi rendszerességgel értem.
Egyébként egyetértek a kommented többi részével, hogy nevelni kell a gyerekeket és nem kell ölelgetni a kis Miss hisztérikát, de ugyanakkor nem kell neki akkora nyaklevest sem adni, hogy a fal adja a másikat.
válasza:Félreérthető volt a kommentem, bocsánat. Értem, hogy te nem kaptál nadrágszíjjal, tök világos, csak anyukám példáját hoztam fel, hogy hasonló volt. És a hasonlóságot, nem az ütés eszközében, mikéntjében értettem, hanem az indokban.
Hogy azért kaptál, mert apukád hirtelen haragú volt, mert a saját tehetetlenségét frusztrációját vezette le. (mint a papám) És itt szó sincs nevelő célzatú pofonról! Ahogy írtad is:" Feszültséglevezető-eszköz voltam. Rendszeresen leminősítettek, megaláztak" "ha én voltam dühös vagy csalódott, akkor egyből idegesek lettek és jöttek a nevelő célzatú pofonkák" Ez NEM nevelő célzatú pofon!
A nevelő célzatú az, ha kifutsz az autó elé ami éppen le tud fékezni/épp el tudja rántani a kormányt. S ilyenkor kapsz a fenekedre egyet, hogy tanuld meg hogy nem futunk ki autó elé. Mert ha annyit mond anyukád, hogy "jajj kincsem ezt nem szabad" akkor lehet hogy legközelebb is kifutsz. Mert az igazi bajt még nem érted meg, de azt felfogod, hogyha kifutok akkor kikapok.
Szóval ami benned károkat okozott, vagy ami lelki nyomorékká teszi az embert az nem egy-két valós nevelési célzatú pofon, hanem hosszútávú felesleges verés, alázás, pusztítás. Egy pofon még nem ártott senkinek, de 10 már igen. (most nem a darabszám a lényeg, hanem hogy verés és verés között is van különbség)
válasza: válasza:5# tök mindegy, hogy nadrágszíjjal vagy nem, de téged verték.. Pont....
És ne hasonlítgasd már a te agresszív állat szüleidet azokhoz, akik életükben 2x-3x adtak egy pofont a gyereknek....
válasza:Én egy rövid közmondást hoznék fel a saját életemből, ha megengeded, kedves Kérdező:
A só kis mértékben ízesíti az ételt, nagy mértékben mérgez. A reflexből jött pofon – mert mondjuk belédharapott a gyerek és reflexből odakapsz/lekeversz egyet a gyereknek – jogossága azt gondolom megkérdőjelezhetetlen, a gyerekbe ezzel beleneveled a határt, ami manapság eléggé nem látszik, hogy létezne a mai generációk 85%-án. Ha azonban nem vagy képes a rejtett agresszióidat máshogy, más, emberibb módokon levezetni, sőt, akár még élvezettel is csinálod, az már kóros. Ebben az esetben sürgősen pszichológushoz fordulnék a helyedben, főleg, mert a leírásodból érződik egyfajta eufória, extázis, amiről tudod hogy kegyetlen, de közben meg jó érzés. És azért jó, mert ezt nevelték beléd, ezt szoktatták meg veled a szüleid!
Nem tudom, hogy a férjeddel/pároddal/gyermekeid apjával mennyit beszéltetek ezekről a dolgokról, ő milyen mentalitású, ill. hogy áll hozzá ezekhez a dolgaidhoz, de ha elfogadod a véleményem: Egy fétises szülő sokszor valahonnan ismétlődően tanult, elviselt parafiliából válik fétisessé, amelyet nála elfojtott vagy exisztált poszttraumás tünetek is jól mutathatnak. Nem zárnám ki, hogyha ezeket a dolgokat inkább a férjeden/párodon, egyfajta szexuális játék formában adnád ki, akkor ezt a dolgot a javadra/javatokra is tudnátok adott esetben akár(feltételes mód indokolt!) fordítani, feltéve, ha ő (is) fétiskedvelő!
Elkanyarodtam egy kicsit a témától, de azt gondolom hogy ezzel remélhetőleg valamiféle irányt tudok számodra mutatni, hogy kezeld ezt az egészet, kérdező!
Azonban ha a háttérben túlságosan sok ilyen agressziós trauma áll, azt a gyereked előbb-utóbb megérzi majd, és azért fog úgy viselkedni, ahogy, azaz akaszt majd ki előszeretettel, nem azért mert dacorszakos, hanem mert nem érzi magát biztonságban melletted, és ugye ez egy gyermek szempontjából létfontoságú! És tudjuk nagyon jól, hogy itt keletkeznek az ördögi körök, mert ha a gyerek az agyadra megy, mert kiváltod belőle ezt a fajta viselkedést, előfordulhat, hogy te is elveszíted a fonalat, és valamennyire enyhébben bár, de folytatod amit a családodtól kaptál. Szerintem még ezt megelőzendő, fordulj a saját érdeketekben egy jó pszichológushoz!
Nyugodj meg, szerintem még nincs baj, de hogy később se legyen, inkább előzd meg, mert most még teheted!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!