Mi a jobb? Egyenrangú félként kezelni a kis gyereket (1-2 évest), vagy ha egyértelmű alá-fölé rendeltség van? Tételezzük fel mind két helyzetnél kiegyensúlyozott, boldog, szerető családról van szó.

Hogy jutott ez eszedbe??

Egy kisgyerek!! Nem képes egyenrangúságra egy felnőttel!! Még csak kisded. Anyára-apára van szüksége. Teljes, megkérdőjelezhetetlen tekintélyre, legyőzhetetlen védelmezőre. Az egész világot ti jelentitek neki. (vagyis a szülőpár) Csak ez nyújt neki biztonságot. Ha nem nyújtanak biztos tekintélyt, nincs biztonságban.

Még egy tizenévesnek is szüksége van tekintélyre. Szülőre. Pajtása, testvére van elég. Szülőre van szüksége.

Hogy lenne egyenrangú? Beosztja a konyhapénzt, vagy kiválasztja a telket?

A viselkedésnek, a beszédnek , mindennek egy kicsi gyerek számára egyértelműen a valós helyzetet kell tükröznie. Mert kicsi, és mindent úgy, közvetlenül elfogad megdönthetetlen igazságnak.

A valós helyzet az, hogy magában két napot sem tudna túlélni. Teljesen kiszolgáltatott a szüleinek. Ezt kell tükröznie a viszonynak is, mert ez a valóság. nem szabad becsapni, mert azt tanulja meg, amit lát. És csak az lesz jó, ha az igazságot tanulja meg.

szia, az a helyzet, hogy van autoriter (tekintélyelvű) nevelés meg van demokratikus. a demokratikus nem jelenti azt, hogy 1 évesen majd ő fogja eldönteni a dolgokat, vagy 3 évesen annyi fagyit eszik, amennyit akar. hanem azt jelenti, hogy fokozatosan, ahogy a ygermek értelmi fejlődése megengedi és diktálja, egyre több teret hagy neki a szeülő, hogy eldöntsön dolgokat, hogy felelősséget vállaljon a dolgaiért. tehát, nem úgy nevelünk, hogy: nem, mert azt mondtam!!!, hanem úgyhogy: nem, ezért és ezért (itt valami ésszerű okot említünk). pl: nem eszel még egy fagyit, mert az én pénzem, és én mondom meg menyit eszel! hanem: most nem veszünk még egy fagyit, mert megfájdul a torkod ha túl sokat eszel. stb. stb.

ez a nevelés minden terén így igaz. az én másfél évesem már érti azt, hogy ne csináld, mert leesel és fájni fog. tehát nem ráncigálom le sehonnan, hogy te büdös kölök, ne merj mégegyszer így felidegesíteni, hanem ami veszélyes, oda eleve fel se mehet a játszón, elmagyarázom neki, miért nem, ahova meg felmegy, és nem rendesen használja, és nincs veszélye, hogy ha leeseik, akkkor kitöüri a nyakát, csak szólok neki, hogy le fog esni ha folytatja. és ha leesik, akkor rámnéz, és egy mukkja sincs,leporolja magát, és megy tovább. és most már egyre kevesebb ilyen van. ő dönti el, rendesen csinálja -e vagy bohóckodik, ha meg bohóckodik, akkor viseli a következményeket. hangsúlyozom, ez nem nyaktörős helyzetekre érvényes. ha mindentől megóvjuk, ha mindnen döntéstől elzárjuk, ha mindig ráerőszakoljuk az akartunkat, akkor egy nyámnyila, frusztrált, bátrotalan, hisztis gyerekünk lesz, aki az életben majd másokra fogja vetíteni az agresszióját, az elnyomást amivel otthon neki kellett szembesülnie.

Szia!

Én úgymond partnerként nevelem a kisfiam, aki most múlt 2 éves, tehát inkább egyenrangú félként, de közel sem kis felnőttként. Vannak helyzetek, amelyekben dönthet, pl. mit szeretne enni, mivel akar játszani, melyik szandit, ruhát veszi fel, van e kedve mamánál aludni stb...

De vannak evidens dolgok, pl., hogy aludni kell délben, gumicsizmát húzunk esőben, ez nem kérdés, ez egyértelmű dolog.

Mindent megmagyarázunk neki, mit miért szabad, illetve, mit miért nem. Szerintem ebből kifolyólag is rendkívül kíváncsi, érdeklődő természet. Fontos, hogy ezt a gyermeki kíváncsiságot ne törjük le, mert így lesz nyitott a világ dolgai iránt. Sok mindenben önálló, és nyilván vannak dolgok, amikhez kell apa vagy anya. Fel sem merül az, hogy ebben a fajta kapcsolatban a gyerek magára utalt lenne, vagy nem bízna a szülőben. Épp ellenkezőleg. Feltétel nélkül szeretjük, és segítünk, ha kellünk, de nem erőltetjük rá magukat, és az akaratunkat. Szentül hiszem, hogy később sokkal inkább lesz bizalma hozzánk, és mondja majd el a problémáit, mint ha mindig az lenne, amit mi akarunk. Persze nálunk is van bünti és fegyelmezés, hiszen vannak helyzetek, amikor nem érti meg, hogy nem jót csinált, de ha hibázok tudok a gyermekemtől is bocsánatot kérni, ahogyan ezt már ő is megteszi! :-) Még annyi, hogy ez a fajta nevelés sokkal nagyobb türelmet, energiát és időt igényel, de hosszú távon egy nagyon jó befektetés! :-)

És még annyit a demokratikus módszerekhez,hogy a gyermeket könnyebb kezelni,mert tudja,hogy a szülei nem szórakozásból mondanak olykor nemet.Annak biztos komoly oka van.Az ilyen módszerrel nevelt gyermeket kamasz korban könnyebb kezelni,a jelzéseket felé nem követelésnek,hanem jó tanácsnak fogja fel.És ez nagy különbség.

Míg a diktatórikus módszerrel nevel kamaszok ezen az oldalon kérdezősködnek,hogy nem értem a szüleim miért nem engednek el egyedül egy koncertre,addig a demokratikus módszerrel neveltek ezt megbeszélhetik a saját szüleikkel.