A gyermekeim ideiglenesen nevelőszülőkhöz kerültek. Szeretnénk mihamarabb visszakapni őket. Ebben az esetben mit tudunk tenni?

Figyelt kérdés

Egy öt gyermekes anyuka vagyok. Gyermekeim 2010(9év),2012(7év),2013(6év),2014(5év),2017(2év)-ben születtek.

2013 tavaszán megalapozatlan, kivizsgálatlan,valótlan lakossági bejelentések alapján a kihelyezett lakossági családsegítő védelembe vételi eljárást indított el. Természetesen a gyermekek születése után a védelembe vételt ők is gyakorolták.

2018 tavaszán a családsegítőt elbocsájtották posztjából nem megfelelő munkavégzés miatt,viszont akik őt váltották sem vizsgálták ki az ügyet. 2013 óta körülbelül 15 tárgyaláson vagyunk túl. A tárgyalások során általában valótlan dolgokat hallottunk ahhoz szóhoz jutni nem engedtek bennünket. A gondozási-nevelési terveket teljesítettük de mindig újabb és újabb feladatokat kaptunk. 2019.06.14.-én a gyermekeket ideiglenesen kiemelték a családból "elhanyagolás és lakkhatási problémák"miatt ami természetesen nem igaz mivel az anyai nagyszülő házában élünk. Ami nagy probléma hogy amikor a kiemelés mellett döntött a gyámhivatal nem került sor arra hogy a közeli hozzátartozókat megkérdezzék hogy vállalják e a gyermekek nevelését. Az apai nagymama a kiemelés előtt egy nappal személyesen megjelent az illetékes Gyámhivatalhoz a kérelmét benyújtani de azt megtagadták arra hivatkozva hogy már megvannak a nevelőszülők. Hiába próbálkozott a gyermekeket magához venni a határozatban ez állt:


"Az eljárás során a gyámhivatal megállapította,hogy a kiskorúak gondozását,nevelését vállaló családtag nincs"


A gyermekek kiemelése óta négy hónap telt el. Mai nap 2019.10.21.-én megtörtént az első tárgyalás ahol szintén több valótlan dolgot állítottak mind a nevelőszülők mind az illetékesek pl (ágyi poloska stb), a tárgyaláson felhoztuk hogy az apai nagymama vállalná a gyermekek gondozását és a válasz egy határozott nem volt.A következő tárgyalás fél év múlva lesz ami nagyon sok idő a gyerekek nélkül.


Röviden ennyi lenne a történet.



2019. okt. 23. 11:56
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 1/85 anonim ***** válasza:
14%

Keress valakit vagy valakiket a környezetedböl akiknek erröl beszélhetsz és alátámasztják az igazadat. Pl szomszéd, barátok, gyerekek barátainak szülei. Ezek az emberek talán tudnának neked abban segíteni, hogy hol is van a hiba, miért is kerültek el töled a gyerekek. Ha tényleg oktalan a dolog, akkor meg segítenének téged abban, hogy mihamarabb vissza kapd a gyerekeket.


Habár én külföldön élek, de mentora vagyok olyan családoknak ahol problémák vannak. Erre a szociális munkás kéri fel más embereket. Ezzel a szociális munkást is segítem, és ö jobban átlátja a helyzetet, én a szülökkel szinte baráti kapcsolatban vagyok. Minden hívatalos helyre elmegyek velük. Ha valami történik vagy esetleg baj van akkor én vagyok az aki a család mellett áll. Persze volt olyan családom is aki mellett nem tudtam kiállni, mert tényleg iszonyat viselkedtek a gyerekkel. Ott pl a szociális munkást kértem, hogy az anyát a két gyerekével vegyék anya otthonba, mert a gyerekekre az anyának szüksége van.

De pl az én közvetlen családomnál mindent szuperül csinálnak, de a szociális helyzetük miatt sokszor átnéznek rajtuk az ügyintézök és rosszúl ítélik meg öket. A legjobb mikor a doki a 4 gyerekes anyát elkarta küldeni sterilizációra, úgy hogy ök már több gyereket sem akartak, az apa dolgozott a család meg szuperül müködött. Még a szociális munkás is fel volt rajta háborodva...


Keress egy mentort magadnak, akár több embert is. Ha esetleg tényleg jogosan vették el a gyerekekt akkor segítenek neked ezen változtatni, és lelkileg is melletted állnak.

2019. okt. 23. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/85 anonim ***** válasza:
95%
Mondjuk fogadhatnátok ügyvédet..
2019. okt. 23. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/85 anonim ***** válasza:
98%
Nekem valahogy nem kerek a story. A semmiért nem vesznek el senkitől sem gyereket, ehhez nagyon alapos indok kell és ugyebár nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél. Amíg ez a nyomós ok fennáll, addig biztos nem adják vissza őket.
2019. okt. 23. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/85 anonim ***** válasza:
95%

Szerintem sem laikusoktól kellene itt kérdezned, hanem valami jogi segítséget kérned. Csak google-ben ezeket találtam:

[link]

[link]

2019. okt. 23. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/85 anonim ***** válasza:
97%

Egy biztos, hogy nem mindent írtál itt le nekünk.

Ne mond már, hogy csak ismeretlen lakossági bejelentés után alaptalanul kiemelték tőled a gyerekeid...jó mese.

2019. okt. 23. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/85 anonim ***** válasza:
100%

"A gondozási-nevelési terveket teljesítettük de mindig újabb és újabb feladatokat kaptunk."


Mit teljesítettél és mit kellene még?

2019. okt. 23. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/85 anonim ***** válasza:
100%
Az egy dolog, hogy az anyai nagymama házában laktatok. Milyen körülmények között?
2019. okt. 23. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/85 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat.Amikor a 3. gyermekemmel voltam várandós akkor amíg az apjuk dolgozni folt gondoltam kifestem a konyhát amit sajnos nem kellett volna mivel ezt a szomszédok jelentették a gyámügy felé avval az indokkal hogy nekem KELLETT kifestenem terhesen.Így kezdődött. Ez volt az első bejelentés. Mivel édesapámmal nem vagyunk túl jó kapcsolatba mindig csak alánk akart tenni. A páromat egyenesen utálja. Egyszer tett a gyámügyön egy bejelentést miszerint a párom lekötözve verte ki az összes fogam.... természetesen nem igaz.(megvan az összes).A gyámügy mégse vizsgálta ki csak simán jegyzőkönyvbe vette. Maradjunk annál nagyon sok a rosszakarónk. Viszont a kérdésemet nem teljesen jól fogalmaztam meg. Mi azt szeretnénk hogy a gyermekeket a mamájuk kapja meg. A Nagymama elég jó anyagi körülmények között élnek. Most bővítették a házat a gyermekek fogadására viszont a gyámügy nem engedi. Nem is néztek körül hogy mi van ott hiába kértünk környezet tanulmányt.
2019. okt. 23. 13:07
 9/85 anonim ***** válasza:
100%

"A gondozási-nevelési terveket teljesítettük de mindig újabb és újabb feladatokat kaptunk."



Mit teljesítettél és mit kellene még?"

2019. okt. 23. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/85 anonim ***** válasza:
85%
Esetleg szülhetnél egy hatodikat is.
2019. okt. 23. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!