Szerintetek az egyedülálló nőknek valóban könnyebb lesz az örökbefogadás a kormányváltás által?
Azért az egyedülálló nők érdekelnek, mert én is az vagyok. :)
A származása számomra nem lenne fontos, csak az, hogy egészséges legyen és minél kisebb.




válasza:Nem, mert továbbra is elsőbbséget fognak élvezni a házaspárok. Gyermekbiztonsági szempontból és anyagi szempontból is stabilabb, ha 2 szülője van egy gyermeknek. Azt is tudni kell, hogy 2 év alatti egészséges örökbefogadható gyerekből nagyon kevés van. A szülők általában azért mondanak le a gyerekről, mert beteg.
Ha pedig mélyszegénység, alkoholizmus, drogfüggőség miatt mond le, akkor biztos lehetsz benne, hogy a terhesség alatt sem kímélte magát és a magzatot.
A másik dolog pedig, hogy nagyon sok betegség/fogyatékosság pl.:autizmus, értelmi sérülés, autoimmun betegségek sokszor csak 3 éves kor környékén vagy Még később derülnek ki.
Azt pedig nem tudhatod, hogy a gyerek vérszerinti szüleinek milyen betegségei voltak, amit esetleg örökölhet a gyermek.
Szoval ez elég rizikós. Kifogsz egy ilyen gyereket inged-gatyád rámegy, hogy ellásd. Gondold át!




válasza:



válasza:



válasza:



válasza:Aranyos vagy, hogy nem zárod ki a mélyszegénységből érkező gyerekeket sem. Ezzel csak az a probléma, hogy nem feltétlen ismered a gyerek származási körülményeit. Létezik zárt és nyílt örökbefogadás. A zárt esetében nem tudsz semmit a gyerek származásáról és a szüleiről, de cserébe ők sem tudják meg soha, hogy te fogadtad örökbe a gyereküket. Ez jó, mert nem zaklatjátok egymást. Viszont rossz is, mert így lutri, hogy milyen babát viszel haza (öröklött betegségek, szülés körülményei, terhesség körülményei mind rejtve maradnak, aztán majd nézel, mint Rozi a moziban, ha kiderül, hogy a gyerek sérült mert valószínűleg az anyja szét drogozta az agyát terhesen).
A másik lehetőség a nyílt örökbefogadás, ez esetben ismeretes lesz a szülők kiléte és ők is tudni fognak rólad. Fennáll az esély, hogy később érdeklődnek a gyerek iránt, zaklatni kezdenek.
Viszont előny, hogy sok információt megtudhatsz a gyerekről, mielőtt örökbefogadod. Pl.:ha anyuka elmondja hogy szüléskor a magzatnak nagyon alacsony volt a szívhangja ezért sürgősségi császármetszést hajtottak végre, mikor kiemelték teljesen le volt feketedve és oxigén támogatás kellett, vagy a terhesség utolsó heteiben magzati retardációt állapítottak meg, vagy túl kevés volt a magzatvíz, stb, akkor már lehet sejteni, hogy ezeknek következménye lehet a fejlődésben, ami lehet csak 2-3 éves korban vagy később derül ki. Vagy ha tudod, hogy vérszerinti apuka aspergeres, akkor sejtheted, hogy nagy eséllyel a gyerek is érintett lesz az autizmusban. Szóval ez az örökbefogadásos dolog, nagyon a legvégső megoldás szokott lenni mindenkinél. Ahogy írtad még fiatal vagy, szóval lehet meggondolod magad és lesz párod, akivel közösen vállalnátok gyereket. Szerintem ne kapkodd el.




válasza:Az a baj, hogy teljesen fordítva gondolkodsz. De vigasztaljon,hogy nem csak te.
Örökbefogadás helyett itt a helyes kifejezés az örökbeadás. Ugyanis a GYEREKNEK keresnek SZÜLŐKET, és nem fordítva.
Szóval a gyerek érdeke az első. A gyerek érdeke pedig az,hogy apja és anyja is legyen. Mégh fogadott is.
Azt hiszem,ez szakmai honlapokon le is van írva. Nem az örökbe fogadni kívánó felnőtteknek keresnek gyereket, hanem a gyereknek családot.
Ezért lesz MINDIG elöl a listán egy hetero pár. Mert ez a gyerek érdeke.




válasza:



válasza:"Elég trauma neki az, hogy nem a verszerinti szüleivel nő fel"
Micsoda trauma az, hogy putris sz*r szülők és mocsok helyett szeretetben és kényelemben nő fel.
Láttam egyszer egy interjút egy sráccal, aki találkozott a szülöanyjaával, annak a putris csöves házában. Hát, sose felejtem el, annak az értelmes, jólszituált fiatalembernek az arcát, szerintem nagyot csalódott, menekült volna legszívesebben és kva boldog volt, hogy láthatóan nornális család fogadta örökbe, és nem az igazi anyja nevelte fel.




válasza:"Micsoda trauma az, hogy putris sz*r szülők és mocsok helyett szeretetben és kényelemben nő fel."
Nem az a trauma, te nagyon egyszerű, hanem az, hogy a szülei, akiktől az életét kapta, eldobták.
Igen, van olyan gyerek, akinek csalódás a verszerinti szülők személye, de ettől még tény, hogy biológiailag az ő gyerekük, az ő dns-üket hordozza, márpedig ez sokaknak annyira fontos, hogy megprobaljak megkeresni a szüleiket.
Kapcsolódó kérdések:
Babákra/mamákra nézve kedvező változás esetén azonnal érvényes mindenkire?
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




