Örökbefogadásnál hogy megy a gyermek kiválasztása?

így csak az amerikai filmekben van :D

sokkal több az örökbefogadni vágyók száma mint a gyerek, baba.

így hosszú a várakozás és mikor jön egy gyerek és épp ti kerültök sorra, akkor telefonálnak, hogy mehetek...

Azért egy kicsit bonyolultabb a kérdés, mint ahogy előttem leírták.

Először is kétféle örökbefogadás van: nyílt és titkos.

Nyíltnál a vér szerinti szülő egy adott pár javára lemond a gyerekéről, tehát pl. egy „megesett” nő úgy dönt, hogy kihordja a gyermekét, és egy örökbefogadással foglalkozó szervezeten keresztül (TEGYESZ, alapítvány) kapcsolatba lép egy leendő örökbefogadó párral (akiknek van erre engedélyük már), s ha szimpatikusak egymásnak, akkor a gyerek születése után rögvest az örökbefogadók viszik haza a kórházból a kicsit.

Titkos örökbefogadásnál az anya mondjuk csak a szülés előtt közli a kórházban, hogy nem akarja hazavinni a gyereket, lemond róla, így a gyerek az állam gondjaira lesz bízva, amíg rendezik a papírmunkát, és találnak egy megfelelő örökbefogadót számára.

Az ilyen gyerekek tavalyig még csecsemőotthonba kerültek, ma már nevelőszülőhöz adják ki őket rögtön, tehát ott vannak, amíg az örökbefogadókhoz nem kerülnek (vagy amíg a nevelőszülő vissza nem adja őket, és másik nevelőszülőhöz nem kerülnek – sajnos erre is van példa, és ilyenkor szegény gyereket ide-oda pakolgatják).

A csecsemőotthonokban lévő gyerekek azok, akikről nem mondtak le a szüleik, bizonyos időközönként látogatják őket, mert azt gondolják, majd jobbra fordul a sorsuk, és hazavihetik őket. Számtalan gyerek amiatt nő fel állami gondozásban, mert a szülő sosem „jön helyre”.

De ha a szülő nem látogatja, nem érdeklődik, stb., vagy esetleg pár év után lemond róla, akkor örökbeadhatóvá válik a gyerek. Ilyenkor szólnak az örökbefogadni szándékozóknak, hogy van egy ilyen meg olyan gyerkőc, akit örökbe lehet fogadni, s elmehetnek megnézni. Nyilván azoknak az örökbefogadásra váróknak szólnak, akik az adott gyerek „paramétereit” adták meg (mert előre meg lehet mondani, hogy pl. fehér bőrű, 1–3 közötti lánygyereket szeretnének), illetve a várólistán előrébb vannak.

Ha szimpatikus nekik a gyerek, akkor elkezdenek vele barátkozni, eljárnak hozzá az intézetbe, egyre több időt töltenek vele, később kivihetik sétálni, elvihetik ide-oda – és ha látszik, hogy jól tudnak „együttműködni”, tetszenek egymásnak, akkor elintézik a papírmunkát, és pár hónap barátkozás után hazavihetik, és jogilag is a saját gyerekükké válik.

Mivel manapság nevelőszülőknek adják ki a gyerekeket, a fenti barátkozás kicsit más, mivel a nevelőszülőnél zajlik. Nem nehéz belátni, hogy pl. egy 0-4 éves gyerek kötődni fog a nevelőszüleihez, és nem igazán fogja érteni, amikor egyszer csak „új szülők” jönnek érte – ezért a nevelőszülőnek is intelligensen kell kezelnie ezt a helyzetet, s az örökbefogadó is nehezebb helyzetben van. (Halkan jegyzem meg, többek között ezért sem ért egyet a gyermekvédeli szakemberek zöme ezzel a lázas „nevelőszülősítéssel”, és a csecsemőotthonok bezárásával.)

Nagyobb korukban örökbeadhatóvá váló gyerekek esetében is van ilyen barátkozós időszak nyilván. Itt volt egyszer régebben egy téma, amiben egy pszichológuslány leírta, milyen hülye helyzetben van, mert egy tizenakárhány éves fiút örökbe akar fogadni náluk a város egyik „köztiszteletben álló” családja, de a gyerek a barátkozás alatt egyre szótlanabb, zárkózottabb lett, látszott rajta, hogy nem akar ehhez a családhoz kerülni – miközben minden felnőtt (a család és a szakemberek is) azt gondolták, hogy „megfogta az isten lábát”. Végül persze kiderült, hogy a „tiszteletreméltó” apuka egy autokrata p*cs, aki kvázi azzal a megfontolással akart örökbefogadni, hogy megmutassa, „még egy ilyen gyerekből” is képes „embert faragni”. Szerencsére nem került hozzájuk a kissrác.