Ti mit gondoltok erről? Lehet örökbefogadtak?

Figyelt kérdés

Sokszor felmerült bennem, de mindig elhessegettem a kérdést azzal, hogy úgysem változtatna semmin. Vannak/voltak gyanús dolgok mindig, de sok más oka is lehet. 89-ben születtem, nincsenek babaképeim. Minden tesóm születése és babakora le van fedve képekkel, rólam 1 kép van, ami 1 éves korom körülről származhat, a többi mind későbbi. Igazán csecsemőkori képem nincs egyáltalán, pedig a nagyobb tesómról van és mindig volt otthon fényképezőgép. Azt tudom, hogy a szüleimet foglalkoztatta az örökbefogadás, mert nagyon képben vannak mindennel a témában, a nagyobb testvérem sérülten született, gondolom ezért is merült fel. Az idősebb tesóm és köztem kb 2 év van (1 év 10,5 hónap).

Nagyon jól emlékszem, hogy pici gyerek koromban többször felmerült beszélgetés szintjén az örökbefogadás és nagyon jól él bennem, hogy anyukám megkérdezte, tudni akanám-e, ha örökbefogadtak. Sokáig gondolkodtam rajta, aztán azt mondtam, hogy nem, mert nem változtatna semmin.

Gondolkodtam rajta, hogy elmegyek a TEGYESZhez, de Anyukámnak vannak ott ismerősei (ott is és a Bölcső Alapítványnál is van egy barátnője), félek, hogy tévedek és kínos lenne, ha kiderülne, hogy felmerült egyáltalán bennem a dolog. Vagy szólnának neki, ha kikérném a papírjaimat. Nem tudom. Ami elgondolkodtatott, hogy tévedek, hogy itt van nálam a születési anyakönyvi kivonatom és egyrészt a születésem után 2 nappal állították ki, másrészt ők szerepelnek rajta szülőként (mástól azt hallottam, hogy nála az anyakönyv 2 évvel később lett kiállítva, ez lett neki gyanús) és szerepel rajta, hogy 2, illetve 32 nappal később az anya felvette a különböző támogatásokat. Ha ez egy utólag kiállított anyakönyv lenne, akkor nem szerepelnének rajta szerintem ilyenek önkormányzati pecséttel. Bizonytalan vagyok. Mit gondoltok?



2016. júl. 15. 08:53
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
100%
Állj oda anya elé és kérdezz rá.
2016. júl. 15. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
100%
Miért nem kérdezed meg a szüleidet?
2016. júl. 15. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
95%

Anyukád a terhességéről, szüléséről soha nem mesélt?

Innen is megközelítheted. Rákérdezel, hogy veled milyen volt a terhessége, szülése. A reakcióból sok minden kiolvasható.

2016. júl. 15. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
100%
Ahogy írsz Anyukádról, szerintem nem bantódna meg, ha rákérdeznél és nem így volt. Kérdezz rá!
2016. júl. 15. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
80%

-Fotók:

Nekem sincsenek babakori fotóim. Tipegő koromból is csak kevés, nővéremről pedig legalább 4 cipősdoboznyi van. Második gyerek vagyok, nem voltam olyan nagy szám gondol0om...


-Örökbefogadás témakörben való jártasság

Örökbefogadással már én is teljesen tisztában vagyok 23 évesen, mert érdekel és utánaolvastam, mivel fennáll a gyanú, hogy nem lehet majd saját gyerekem. De ez még nem biztos, szóval ha lesz saját gyerekem akár vele is beszélhetek erről, hogy mit gondol róla, ettől még nem lesz örökbefogadott.

A másik, hogy anyukádnak vannak ottani barátnői. Lehetséges, hogy miattuk ennyire tájékozott és nem azért ismeri őket, mert oda járt gyerekért. :D


-2 év korkülönbség

Simán belefér. Általában 1 évet szoktak ajánlani várni az újabb terhességgel, hogy legyen idő regenerálódni, de sokan még egy évet sem várnak, tehát lehetséges.


Azt nem tudom, hogy 89-ben mi volt a gyakorlat, de manapság el szokás mondani a gyereknek kezdettől fogva, hogy örökbefogadott, a későbbi trauma elkerülése érdekében.


Szóval a gyanúid mind megkérdőjelezhetőek. De a legegyszerűbb, ha egyenesen rákérdezel a szüleidnél. Nem kéne ettől félned, maximum azt mondja, hogy "Dehogyis kilányom, mégis honnan veszed ezt a butaságot?" vagy bevallja.

Nincs vesztenivalód, a kapcsolatotok emiatt nem lesz rosszabb.

2016. júl. 15. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
75%
Lehet, hogy nyílt örökbefogadás volt, vagy pedig te édes gyerek vagy, csak épp szerettek volna örökbe fogadni valaki mást. Vagy a tesód volt örökbe fogadva.
2016. júl. 15. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
90%
az alapítvány nyílt örökbe fogadással foglalkozik és úgy tudom régen nem kellett 6 hetet várni, hogy anyuka meggondolja-e magát, így előfordulhat, hogy igen, rögtön megkapták anyukádék a születési anyakönyvi kivonatot és természetesen ő vette fel akkor a juttatásokat is... ha anyukád már egyszer feltette neked a kérdést tudni szeretnéd-e hogy ha örökbe fogadtak, én a helyedben simán odaállnék elé hogy "anyu meggondoltam magam, igen.. tudni szeretném..." :) nem tabu téma nálatok az örökbe fogadás amint látom, így semmiképp sem hátulról "támadnék" tegyesz-nél, hanem nyíltan rákérdeznék... örökbe fogadó szülőként mondom, hogy nagyon rosszul esne ha a fiam a hátam mögött kezdene el majd bármit is kutakodni, bár hogy örökbe fogadott soha nem lesz előtte titok, de gondolok itt, a vér szerinti anyuka megkeresésére...
2016. júl. 15. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
100%
7.es vagyok és elgondolkodtam, hogy ha egy családnál ennyire természetes téma az örökbe fogadás, kizártnak tartom, hogy te ne tudnál róla ha örökbe fogadtak... lehet a kérdés anyukád részéről csak kíváncsiság volt, hogy hogy gondolkodik egy gyerek erről a témáról.. de továbbra is az egyenes utat ajánlom és állj oda anyukád elé :) mond el neki azt is hogy ez a régi kérdése gondolkoztatott téged el.. legfeljebb jót mosolyogtok rajta :)
2016. júl. 15. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
46%
A születési anykönyvi kivonatot NEM 2 évvel a születés után állítják ki, hanem néhány napra rá. Szóval a barátodé furcsa inkább, nem a tied.
2016. júl. 15. 10:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 A kérdező kommentje:
Az ismerősöm, akinek 2évvel későbbi dátum szerepel rajta, örökbe fogadták, lehet félreérthetően fogalmaztam.
2016. júl. 15. 10:42
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!