Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Óvodák » Most magyarázkodjak az óvónőkn...

Most magyarázkodjak az óvónőknek hogy elfejtettem a gyerekem nevét, vagy várjam meg míg elfelejtik? Kínos

Figyelt kérdés

Szoval nem szeretném nekik a magánéletem kiteregetni ezért sem tudom mit mondjak.


Szóval bementem úgy a gyerekért, hogy keresem x -et, szolongatom mert megláttam a mosdóban, az óvónő közben mondta hogy náluk nincs is ilyen nevű, de közben feltűnt a gyermekem és már beugrott hogy miket beszélek.


Előzmények. Megjelent a gyerek apja, akivel irto hullámzo a kapcsolatunk, ráadásul esemény utáni nagy hormondozisu tablettát is be kellett vennem, két állo éjszaka sem aludtam mert kb mindenféle jogi ügyeket is átrágtunk, harcol értünk hogy legyünk együtt miközben én mega megélhetésen vagyok es gyerektartáson, de ő mindenre képes igy ugy egyeztünk meg ha el is vesz csak ugy megyek mindenbe bele ha szerződesben megfogalmazunk mindent. De erre lehet a hormonoktol vagy a kb 48 ora nem alvástol jöttek olyan gondolatok hogy az is lehet arra játszik hogy elvegye a gyereket, elvégre ráadásul perben is állunk és külföldi is.de erre ismét elkezdte hogy de hiszen ő akar minket, kellek neki, értsem már meg meghalna nélkülünk jot akar, nem szorakozásbol kéri meg a kezem, miert nem hiszek neki, stb


Lényeg hogy ki is voltam borulva is, hétfőn egész nap kialvatlanul dolgoztam, délutánra kb már 50-60 órája nem aludtam, es igy mentem be a kicsiért, hogy x-et keresem, miközben y-nak hivják.


Ma kb 5 óvónő figyelt amikor mentem a gyermekért rendesen az y nevén szolitottam es ismételgették egymás között hogy most y-nak szolitom, de azért figyelgették azt is amikor öltöztetem vajon miket beszélhetek még.


Szoval az óvónők között most jár rolam a pletyka az biztos.


Mégis mivel magyarázzam ezt? Vagy hogyan oldjam meg ezt?


2018. júl. 17. 17:32
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
89%

Ne a fentivel, mert ezzel nem javítasz a helyzeteden.

Szerintem hagyd annyiban.

Amúgy volt, hogy hirtelen a kutya nevét kiabáltam a gyereknek.

2018. júl. 17. 17:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 anonim ***** válasza:
97%
:))))) minel jobban magyarazkodsz annal gyanusabb vagy. Lepj tul az eseten es aludd ki magad.
2018. júl. 17. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/22 anonim ***** válasza:
55%

Én ezt nem tudom elképzelni, hogy Juliskát(akinek én adtam a nevét), Piroskanak szólongatok.


Hogy jutott egyáltalán eszedbe a másik név?

2018. júl. 17. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
85%

Én még a férjemet is néha más néven hívom 10 év után.. :) ez a fáradtság.

Hagyd ennyiben. Ha ezért pletykálnak, az ő szegénységi bizonyítványuk.

2018. júl. 17. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim válasza:
86%
Ha megkerdeznek, csak mondd hogy az *unokaocsed* Neve es veletlen azt mondtad
2018. júl. 17. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
90%
A lanyom rendes 10ora alvassal is kepes engem v a masik lanyomat Tamasnak (parom) szolitani. Pedig 5eves, szoval nem sziv semmit:)
2018. júl. 17. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
86%
Én a macskát szoktam a fiam nevén szólítani :D
2018. júl. 17. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
80%
Hagyd, ne foglalkozz ezzel tovább. Majd elfelejtik. Nyilván tudják, hogy nem olyan anya vagy aki tudatmódosítón él vagy iszik vagy még a gyereke nevét sem tudja.
2018. júl. 17. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
89%
Ne magyarázkodj! Viszont próbálj normálisan viselkedni, mert ha ismétlődnek az ilyen esetek, rád uszíthatják a gyermekvédelmet.
2018. júl. 17. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
67%
dehogy, nem kell magyarázkodni. Nekünk is volt olyan, hogy a párommal tologattuk a babakocsiban a legkisebb gyerekünket, egy idegen ( idos neni ) megkérdezte, hogy hívják és a párom a másik fiunk nevet mondta.
2018. júl. 17. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!