Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » A szakember azt mondta nem...

A szakember azt mondta nem autizmus, de én mégis aggódok!?

Figyelt kérdés
2,5 éves a lányom! Szemkontaktus egyre jobb, de például, ha vendegsegbe megyünk mindenkit levegőnek néz! A gyerekeket szereti nézni ahogy szaladnak,néha szalad ő is utánuk, de nem nagyon játszik velük! Habár ez is egyre jobb, mert eddig nem viselte el maga körül őket, sőt mindenkitől nagyon félt! Sírt mikor vendégek jöttek hozzánk, most már nem fél, van mikor oda is szalad hozzájuk. Mondd szavakat, de nem válaszol kérdésekre, csak például arra, ha kérdezem hogy csinál a cica, boci, stb. A nevére egyre jobban oda figyel. A doktornő azt mondta, hogy a sok tv miatt van és hogy keveset jártunk emberek között. Ez igaz, szinte egész nap csak velem volt. Azt is mondta, hogy szinte ő ural minket, mert egyből ugrunk mikor szeretne valamit. Ez is igaz, mindig tudtam mi a baja anélkül, hogy beszélne, ha szomjas vokt vagy éhes, soha nem kellett kérjen semmit, sajnos! Tudom ezt én rontottam el és mostmar mindent hisztivel szeretne elerni! Azt is be vallom, nagy szegyenemre hogy nagyon sok mesét nézett. Kb egy hónapja vettük el tőle a mesét, azóta mutat arra amit szeretne! Az dr.nő kerte,hogy itassa meg minniet és hogy építsen tornyot kockából, utanozta őt es mikor mentünk el tőle, akkor intett is neki. Azt mondta, hogy ez nagyon jó és hogy csak le van maradva, remélem tényleg csak ez a baj és, hogy behozzuk a lemaradást! És még egy dolog, szerintem a mozgásával is baj van, mert például a kis motorral nem igazán bír még menni, hajtsa magát a lábával, de nagyon lassan és nem tud kormányozni vele, nagyon lusta is, inkább azt szeretné ha csak ülnie kéne például a rolleren is! Azzal se bírja hajtani magát, csak ülni akar rajta! Jó hosszú lett, köszönöm aki el olvassa és le írja a véleményét! Tudom, hogy én rontottam el, elkényeztettem, helyre lehet ezt meg hozni, vagy tényleg autizmus gyanús?

2021. jan. 28. 11:23
1 2 3 4
 1/40 anonim ***** válasza:
85%
A leírtak alapján semmi baja. Ne szorongj, hanem örülj neki és hagyd élni.
2021. jan. 28. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/40 anonim ***** válasza:
100%

Semmi nem utal autizmusra ebből.

Nem javasolták a bölcsit?

Mivel te a példa alapján nem tudod megfelelően támogatni a fejlődését, jót tenne.

2021. jan. 28. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/40 anonim ***** válasza:
86%

Azt hiszem nem igazán olvastál utána, hogy milyen egy két és fél éves gyerek. Az összes ilyen, nem játszanak együtt és a legtöbb nem is beszél, csak van néhány kivétel. Te meg elcipeled mindenhova, persze, hogy leoltanak a tv miatt, valamit mondaniuk kell, te gerjeszted ezt a hisztériát, semmi nem utal autizmusra.

Azért ugye te is épitesz vele tornyot és megetetitek a plüssöket? Vagy eddig csakis tv-t nézett egész nap?

2021. jan. 28. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/40 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó válaszoló! Nem arról van szó, hogy én nem foglalkozok vele! Képzeld építek vele tornyot, sőt babát is etetunk! Eddig nem érdekelte semmi, el volt magában, ami ugye autizmusra vall! Leginkább könyveket szeret nézni, szereti, ha mondom mi van a könyvben, leginkább állatos könyveket szeret, de más játékokkal is eljátszik! Ami leginkább aggaszt, hogy sokszor ha szólnak neki, olyan mintha süket lenne, pedig nem az! Valamelyik nap is mintmar írtam feljebb, ha szóltak neki levegőnek nézett mindenkit, de a gyerekeket figyelte és szaladt is utánuk! Régebben csak mesével lehetett meg nyugtatni. Tudom, hogy nem kellett volna hagyjam,hogy annyit nézzen. És azt elfelejtettem írni, hogy könnyebb mondatokat megert, de nehezebbeket úgy veszem észre, hogy nem. Nem azt kértem, hogy kioktass, hanem, hogy szerintetek van okom aggódni, vagy sem! Köszönöm az eddigi válaszokat!
2021. jan. 28. 12:02
 5/40 anonim ***** válasza:
46%

A leírtak alapján én sem látok semmi kirívót. Ha valóban sokat tévézett akkor valóban lehet hogy le van maradva. De a 2 évesek nem játszanak együtt, csak minimálisan. Felnőttekkel vagy egyedül játszanak. Nem is beszél egy rakás két éves.


Az pedig egyáltalán nem baj, hogy te mint az anyja már egy nézéséből is megérted. Ezért vagy te az anyja és nem a szomszéd. Emiatt ne hibáztasd magad.

Ezt nekem is próbálta egy okos szakember beadni, többet nem is mentem vissza hozzá. Nem vagyok hajlandó nem megérteni a saját gyerekem, majd beszél ha akar. És láss csodát napokkal később kezdte a bölcsit és olyan rohamosan indult el a beszéde hogy csak pislpgtunk..

2021. jan. 28. 12:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/40 A kérdező kommentje:
És igen, nagyon sokat olvastam az autizmusrol! Még egy csoportban is benne vagyok, szóval tudom, hogy miről van szó! 2 hete kap halolajat és úgy veszem észre, hogy kezd jobban figyelni, többet néz rám, hallgat jobban a nevére! Kezdi elviselni a gyerekeket! De másokat nem igazán vesz figyelembe ez aggaszt a legjobban. Valamelyik nap voltam a házi orvosnál és ott is tökéletesen elvolt, de az orvost figyelembe se vette!
2021. jan. 28. 12:06
 7/40 anonim ***** válasza:
71%
A lányomhoz képest tényleg le van maradva, és nem azért, mert autista, hanem mert nem nevelted, nem fejlesztetted, és a fejedre nőtt. Szerezd be az Anya taníts engem c. könyvet, nézz belőle ötleteket, játssz vele, gyurmázzatok, olvass neki mesét, mondókázzatok, rajzoljatok, fejleszd a képzelőerejét és a finommotorikáját. Játszatok szerepjátékosdit, főzőset, orvososat, építsetek kockából tornyot, vagy játszatok lego duploval, labdázzatok. Szerinted mitől fog ügyesedni, ha csak ül, nézi a mesét, és közben kiszolgálod mindennel? Elvárásokat, kihívásokat kell elé állítani, feladatokat kell neki adni. Ha valamiért neked nem megy, akkor ott a bölcsi, családi napközi, járjon egy ideig közösségbe, ott ügyességben és szociális képességekben is felhúzzák a gondozók és a többiek.
2021. jan. 28. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/40 A kérdező kommentje:
A mondókákat nagyon szereti, néhányat tud is kívülről, de csak amolyan halandzsazva, alig lehet pár szot érteni belőle! Próbáltam már olvasni is neki, de egyszerűen nem érdekli! Gyurma nem érdekli, ha rajzolok neki, azt igen, meg a torony építés! Főzős vagy babás játék kb 5 perc, azután ott hagy!
2021. jan. 28. 12:18
 9/40 A kérdező kommentje:
Logopédust ajánlott! Szeretném elvinni tsmt-re is! Nekem a mozgása elég rossznak tűnik, mindent időre csinált, de mászni nem sokat mászott, talán ez is baj!
2021. jan. 28. 12:36
 10/40 anonim ***** válasza:
42%

Valószínűleg nem autista a gyermeked, DE létezik egy új jelenség, még elég újdonság, de sajnos a szakembereknek el kellett kezdeniük ezzel foglalkozni. Ez pedig a "virtuális autizmus". Autisztikus tüneteket produkál a gyermek, de ez fejleszthető, "kinőhet belőle", ha megfelelő foglalkozást kap.


Sajnos nagyon-nagyon sokan bedugják a képernyő elé a gyereket, mert leköti és elvan, addig a szülőknek van kis szusszanásnyi idejük. (tök érthető, tényleg!!! soha nem voltak leterhelve ennyire az anyák, mint most. Régen több generáció élt együtt mindig volt ki foglalkozzon a gyerekkel, anyuka is csinálhatott vmi mást ami nem gyerek... most meg a nap 24 órájából 24et felügyeletben van az anya, megérthető, hogy kell az a napi 0,5-1 óra pihi, amikor kikapcsolja a gyereket azzal, hogy bekapcsolja a mesét) Aztán egyre tovább alkalmazzák a digitális bébiszittyót.


Közben meg észre sem veszik micsoda károkat okoznak ezzel! A LEÍRÁSOD alapján én inkább erre gondolnék. Napi x időt töltött a gyerek képernyő előtt, nem a valós világból tapasztalta meg a dolgokat, nem a körülötte lévő világot fedezte fel, hanem belezombult a mesékbe. Rengeteg szakirodalom, tanulmány írja le a káros hatásokat. Pl:a gyerek megfigyel, utánoz és abból tanul. ha a tv előtt ül, azt figyeli, de nem érti mi történik. sok sok színes villogó kis bizbaz váltakozik... nem tudja feldolgozni a fusztrációját, később ez agresszióban fog kijönni.. a beszédet nem tanulja meg onnan, mert nem úgy mozog a szájuk, mintha élő ember száját nézné. Sőt a beszédet először a mozgások indítják meg. Egy 2 évesnek rohangálni, ugrálni, felmászni,elesni kell... MOZOGNIA KELL!! ehelyett a tv előtt ül. Nem mozog, nem érik az idegrendszere később érik meg a beszédre. Nem sorolom tovább a káros hatásait, mindenki utána tud nézni, de ha nem is akartok komoly szaklapokban, legalább hallgassátok meg Vekerdy előadásait! Ő is érinti a témát és könnyen emészthetően beszél.


Saját tapasztalatom:

Barátnőm kislánya most 5 éves. Tipikus napi 2-4 órát meséző gyermek. amióta közösségbe jár, előtte napi 8 órát nézte!!! a beszéde megkésett, most kb egy 3 éves szintjén beszél. Szociálisan fejletlen, nem tudja kifejezni az érzelmeit, nem barátkozik, ha bármi konfliktus éri menekül a képernyőbe. Annyira belezombul hogy kikapcsolja a jelenlegi világot és elérhetetlen a gyerek. nem hall nem lát, nem válaszol. Hihetetlen ezt látni. Többször beszéltünk a szülőkkel, hogy kellene vmi fejlesztés, kevesebb tv stb.. de nem foglalkoznak vele. "Oviban küldték logopédushoz, de most covid van nincs semmi" a válaszuk.


kisfiam bölcsijében van egy 3,5 éves kislány akit nem engedtek tovább oviba, mert 1,5 éves szintjén van. nem beszél, nem szobatiszta, nem eszik egyedül, nem játszik, kint az udvaron ráül egy kismotorra s azon ül egész végig, nem szaladgál a többiekkel, nem csúszdázik, semmit nem csinál. Tökéletes példája annak, hogy az anyja 0 napos korától bedugta a tv elé és nem fejlődött a korosztályának megfelelően. A vezetőség jelezte az anyukának, de továbbra sem történt semmi, aztán továbbment az ügy, de uyge covid miatt megint lassabb a haladás (pszichológus, nevtan, fejlesztő stb...) Ha az anya továbbra sem viszi a gyermeket a megfelelő gondozásra valószínűleg a gyámügynél folytatódik a történet.


Egy két évesnek 50 szót kell tudnia a státusz szerint! Nem normális hogy egyáltalán nem beszél. Nem normális, hogy nem játszik senkivel, igenis 2 éves kortól kezdenek együtt játszani, ekkor kezd kialakulni a szocializálódás, és igen 2 évesen bölcsiben már együtt játszanak, sőt elveszik egymásét, megcsapkodják egymást és ez a fejlődésük része. Ilyenkor KEZDIK az együtt játékot.


Szóval igen mutathat autista tüneteket a gyereked, de ezt elhagyhatja ha tényleg drasztikusan csökkented a képernyőidőt!!! ÉS ELKEZDESZ VELE FOGLALKOZNI!

2021. jan. 28. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!