Hogyan tudtátok azt feldolgozni amikor kiderült , hogy autista a gyereketek ?

Olyan súlyos? Mennyi idős?

Én azt hiszem találkoznék más hasonló családokkal, és velük beazélgetnék.

6 éves. Asperger szindrómás, de szerintem inkább magasan funkcionáló autista. Felnőttekkel és önmagával agresszív, nehezen szocializálódó kislány. De hihetetlen okos,120 feletti az IQ-ja. Nagyon fontos neki a napirend, és hamar fárad.

Nehéz vele,de ezt dobta a gép. Imádjuk,szeretjük,elhordjuk mindenhová,sokat kirándulunk.

az enyém 7 éves, enyhén érintett kislány, hiperérzékeny olyan dolgokra, amiket nem szeretne, leginkább olyan dolgokra, amiket neki mondanak "belelát"(meglátja) a negatív felhangot, kényszert, ítéletet, és ilyenkor kisebb nagyobb kiborulásai vannak, általában csak a hangját emeli fel. Elfogadni nem sikerült, mert szerintem PDAs, vagy ODDs, vagy HSS, csak ezeket így még nem adják ebben az országban. Azt sikerült elfogadnom, hogy más, de azóta annyi ember másságáról értesültem, hogy nem tartom nagy dolognak, viszont az szívás, hogy az ő mássága a jó dolgokat ellehetetleníti, meg az én életem is nullára van korlátozva. Pl azt mondják neki, hogy "én nyertem" akkor már ki van bukva, milyen bunkó vele a másik és lenézi, azt hiszi ő béna, meg, ő nem vesz részt ilyenben, nem szól a másikhoz és az nem a barátja, mert jobbnak tartja magát nála, meg ilyenek és ez mennyire nem oké dolog.. Egyszerre szorong, dühös, elutasító és általában jól látja a dolgokat, csak túl nagy jelentőséget tulajdonít nekik. Kb mindennel így van. Mármint kit érdekel, ha a másik örül annak, hogy jobban teljesített aktuálisan nálad, jobbnak tartja magát? Mindennel így van, és semmi extra, de az enyém nagyon kibukik ilyenek. Elvileg autista, de olyanokat észrevesz szociális helyzetekben, illetve olyan ügyesen alkalmaz dolgokat.. Pl tegnap voltunk lent, volt lent egy 7 éves meg egy 4 éves lány, és megkérdezte magától a nagyobb lányt, hogy nem zavarja e, hogy a szülei a kicsit folyton dicsérik, őt meg nem, pedig ő is megérdemelné és mennyire nem szép ez a szüleitől és biztos nagyon rosszul esik neki és az enyém hogy sajnálja a másikat(az enyém tök dühös volt, emelte fel a hangját és gonoszan nézett a szülőkre), a lány meg totál szomorú lett..

Szóval elfogadni nekem nem sikerült, mert szerintem nem fér bele egyik kategóriába sem, de az, hogy más, az nyilvánvaló, és ettől jelentősen nehezebb az életünk, az teljesen így van, ebbe beletörődtem. Azt hiszem megnyugtatóbb lenne, ha simán beleillene valamelyik kategóriába, és azt mondhatnám, hogy "nahát, ez az én gyerekem", ha lenne megoldása, ha lenne fejlesztési terv, ötletek, amik beválnak(az enyém kibukik a napirendtől és a kötött foglalkozásoktól pl) és tökre tudnék azonosulni egy csoporttal, akiknek hasonló a gyerekük.. Most ha elmegyek egy csoportgyűlésre, ami elvileg a segítésemről szólna(autiknál csomó ilyen van), hallgatom a közhelyeket, hogy napirend, meg "fel sem fogja, nem érti, nem tudatosan csinálja, szegény kis ártatlan bárányka, aki nem tud hazudni stb" és ez nem fedi a gyerekem és rohadtul nem segít.

A tiéteknél vannak tipikus jegyek, úgy érzitek fedi őt a diagnózis? Ha igen, lépjetek be bármelyik csoportba sorstársakhoz, sokat segít, ha látod, hogy hasonló gyerekek közt van, vannak nagyobbak is, meg mittudomén.. pont az autiknál van szép nagy támogató hálózat, millió mentorszülő, szülősegítő dolog. Azzal, aki "nem tipikus", azzal nem tudnak mit kezdeni, de a többieknek hatalmas segítség, nagyadag empátia szorult azokba az emberekbe, mert az autik "nem tehetnek róla". ADHDsoknál ilyen nincs, mert ők általában bántóan viselkednek, impulzívak. Szóval elég nagy szerencse ez az auti vonal, jó kis hálózat épült rá, több szervezet van. Pláne itt, BPn.

Ha jobban érintett gyerekem lenne, biztosan a rózsaházba vinném(waldorf), de bármelyik egymi remek. Az enyhéknek is van pár hely, alapítványi suli/ovi, ha pedig dühös típus a gyerek, akkor nem a legjobb, de nyilván sehol sem a legjobb olyankor..