Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Autista lenne a 3 éves gyerekem?

Autista lenne a 3 éves gyerekem?

Figyelt kérdés

Okos és értelmes, ügyesen és sokat beszélget velünk itthon.

Viszont a játéka nagyon furcsa, igazából a "normális" játékok nem érdeklik, pl építő, kirakó, színezés, gyurmazas vagy rajzolás, vagy autókkal játszás. Viszont órákat elszorakozik azzal, hogy ceruzát farag. Kifaragja, kitöri a hegyét, újra faragja. Vagy esernyőt nyitogat. Főleg az automata esernyőt szereti. Régen, bárhová mentünk, mindenhol a lámpákat nézte, és a kapcsolókat kereste, kapcsolgatta. Ez az érdeklődés most kicsit alábbhagyott, de még azért jelen van.

Udvaron, játszótéren jól elvan, kinn ez nem feltűnő.

Viszont a bölcsibe jár és szóltak, hogy valami gond lehet vele, mert benn nem nagyon beszél, és nem tudják játékba bevonni. Egész nap külön ül, nézi, mit játszanak a többiek, de nem mer/akar velük együtt játszani. Csak a rongyikáját szorongatja, rágja.

Sokszor utánozza a dolgok hangját, pl ahogy kinyílik az esernyő. A bölcsiben mesélik, hogy időnként azt mantrázza, amit itthon mondunk neki, pl anya délben jön, ezt ismételgeti.

Félek, ha kódot kap, sokkal nehezebb lesz az iskola, viszont ha lehet, szeretném fejleszteni.


2023. márc. 22. 06:16
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
0%
Lehet, hogy simán csak okosabb, és próbálja megérteni a dolgokat(pl lámpánál, hegyezőnél), de ezek igazából elég apró dolgok, szóval én megköszönném az oviban, hogy jelezték és elvinném magánúton fejlesztésekre, leginkább szociálisra meg tornára, hogy próbálják mások bevonni ezekbe a foglalkozásokba. Egyértelműen szorong az oviban, szóval szereznék otthonra neki állatot, mivel elég passzív a gyerek kutyát, mert az aktív társas viselkedésre ösztönzi, folyamatosan interakciókba lép vele az állat és meg kell tanulnia kezelni. Illetve otthon elkezdeném "foglalkoztatni", hogy szokja, amikor mondanak valamit csinálni kell.. Igazából minden ezen múlik, amikor mondanak valamit csinálni kell, ha ez megvan, sosem fog kódot kapni.
2023. márc. 22. 06:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
67%

🤦

Kódot kap... Bocs, de ha autista (tegyük fel), akkor semmivel se lesz kevésbé az, ha homokba dugod a fejed, és úgy teszel, mintha minden rendben lenne. Ezt úgy írom, hogy a legnagyobb gyerekem Asperger-szindtómàs, a legkisebbnek idegrendszeri éretlensége van. Ez egyik sem kód vagy címke, hanem a MEGLÉVŐ állapotára egy diagnózis.

Magyarországon világszínvonalú szakemberek vannak! Ezt tapasztalatból írom, külföldön élünk, magyar szakember nélkül nem jutottunk volna semerre.

Legrosszabb esetben kiderül, hogy miért ilyen, aztán heti egyszer viszitek mackótornàra, meg otthon csinálni kell vele minden nap a tsmt tornát. Na bumm! Simán túl fogod élni. Viszont mire suliba kerül a gyereked, addigra rengeteget fejlődik, és alig lesz különbség közte meg egy neurotipikus gyerek közt.


Kódot akkor kap, ha most úgy teszel, mintha nem mondták volna az oviban, hogy gond van. Elkönyveli a többi gyerek, hogy fura meg magának való, az óvónénik is, és a suliban nagy eséllyel a fél osztályt a mostani csoport alkotja. Ha általános iskolaban bekerül ebbe a skatulyába, senki se barátkozik vele, akkor egy életre visszaveti. Ha rászállnak és szekálni kezdik, mert "más", akkor is egy életen át tartó trauma lesz.

2023. márc. 22. 06:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
32%

Tapasztatlatom az, hogy az emberek tobbsege beleertve az orvosokat is nyomorekok es konnyen pofaznak ha mas gyerekerol van szo.


Nalunk a 2 eves gyerek valszeg ahd-s. Szinte minden doki legyintett ra, hogy, nem baj ha nem beszel meg minden oke kicsi meg stb.


Voltunk felmeres/fejlesztesen Pesten. Ott is nyomorekok voltak. Csak penzt huztak le. Vegul helyben talaltunk olyan fejlesztohazat ahol rendesen felmertek es fejlesztesbe kezdtek a beszede miatt. Bar itt se vagyok 100%-ig elegedett.


A ģyikon is tobbsegeben lesznek azok a valaszok amik arrol szolnak, hogy semmi baja vagy a masik oldal, hogy iszonyat nagy a baj.


A lenyeg, hogy hagyd a p...a a gyikot es keress egy vagy tobb helyet ahol felmerik rendesen. Olyan helyet ahol komplex felmereet vallalnak ami eltart minimum 1 oran at. Nezzek a viselkedeset a beszedet es a mozgasat is. Legyen ott gyogypedagogus aki az autizmushoz is ert es logopedus. Olyan helyet ahol a TSM tornat is ismerik.


Valszeg az ovi is bizottsag ele akarja majd allitani. Mi a nagyobbik gyerekunket a gyogypedagogus tanacsara nem engedtuk, mivel most fejlesztes alatt all es max jovore. Konnyen adnak neki egy kodot ami neheziti majd pl az iskola keresest. Az nem kellene ha nem teljesen megalapozott.


Szoval mi mar fel eve elkezdhettuk volna a fejlesztest a kisebbik gyerekunkkel ha nem szol le mindenki, hogy nincs baj.

2023. márc. 22. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
71%

Hát amiket leírsz elég tipikus autista tünetek. Ha valóban az a kód lesz a legkisebb gondod. Bejutni egy autistáknak való magán suluba sem egyszerű.

Én mindenképp sürgòsen szakembert keresnék.

2023. márc. 22. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
25%

4: "Bejutni egy autistáknak való magán suluba sem egyszerű."


Ezt a mondatot nem értem. Magánsuliba lehet, hogy nehéz bejutni, hiszen ők azt vesznek föl, akit akarnak. A körzetes meg KÖTELES fölvenni, ha az van a papírján, hogy integrálható. Én így tudom, de írd le, ha másképp van.

2023. márc. 22. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
98%
Nekünk van a családba hasonló "magának való" kisfiú. Őt gyerekpszichológushoz vitték, aki ovi váltást javasolt. Ahogy ovit váltottak a gyerek már napokon belül láthatóan nyitottabb lett és azóta is csak fejlődik.
2023. márc. 22. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
83%

Az a baj, hogy mindenki a saját gyerekéből indul ki, van, amelyiknek remek a magánauti suli, mert szegény olyan sérült, de nem annyira. Van, amelyiknek remek az egymi, mert annyi célzott megsegítésre van szüksége. Van, amelyiknek rohadtul nem kell egyik sem, csak kicsit hagyják békén. És ezek mind autik.


A tiéd PASSZÍV, értelmes, jó képességű gyerek, magatartásgond nélkül, NEM SZÜKSÉGES a szakszolgálat, hanem MAGÁN szociális fejlesztés és csoportos fejlesztés kell neki, ahol ráveszik auti eszközökkel, hogy vegyen részt csoportos foglalkozásokon IS. Semmi szüksége auti sulira, pláne nem egymire, vagy arra, hogy fogalmakat válogasson vele az auti fejlesztő, meg kirakja a kis kártyákkal hogy vegye le a cipőjét a csoportszobábalépésnél meg ilyen szrságok.


NEM MINDENKINEK KELL UGYANAZ. Ez a gyerek a legszerencsésebb autik közé tartozik, ha egyáltalán eléri a határt.

2023. márc. 22. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

Én ugyanúgy gondolom, ahogy a 7-es leírta.

Egyébként lehet a 6-osnak is igaza, mert az egyik bölcsis nénitől fél, és látom rajta, hogy szorong, pl a hüvelykujján folyton piszkálja, tépi a bőrt. A másikkal nyitottabb, de ott sem annyira, mint a többi gyerek.

Jelentkeztünk pszichológushoz és TSMT felmérésre is, de csak májusban tudnak fogadni.

Egyébként visszamosolyog rám, imadja a csikizést, sokat kacag, nevet itthon. Ha szigorúan szólok rá, rám szól, hogy legyek kedves 🙂

De ahogy én eltűnök a képből, vagy szokatlan környezetbe (pl védőnő) kerül, teljesen megváltozik.

Na meg ezek a fura "játékok" aggasztanak.

2023. márc. 22. 09:20
 9/13 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem ez a dolog eléggé elvan túlozva. Te magad írod hogy fél a bölcsibe az egyik dadától, hát persze h elvonul magának meg mantrázza hogy anya délbe megy érte, ha szegény lehet egész nap szorong. Én amennyiben megoldható azonnal kivenném abból a bölcsiből.

Egyébként kb nincs olyan gyerek akinek nem tetszik h az ernyő gombnyomásra nyílik, vagy aki nem szereti kapcsolgatni a lámpát...

Az meg hogy melyik gyerek mivel szeret játszani teljesen egyedi.. még csak 3 éves.

Nem állítom hogy nincs vele semmi gond, nyilván vizsgáltasd ki, de felesleges falra festeni az ördögöt.

2023. márc. 22. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%

Ezen úgy tudsz segíteni, ha előre felkészíted képeskönyvekkel, hogy mikor mi fog történni, mit csinál a védőnő, meg beszélgetsz vele ilyesmiről, illetve sokat babáztok el bölcsis helyzeteket, nyugodtan kezdeményezd, hogy játszunk bölcsiset, ez a baba lesz a Juci néni, ez meg te, ez meg az Andika.. Így ki tudod deríteni mit érez a bölcsivel kapcsolatban, milyen helyzetek mozgatják a fantáziáját.


De nem kell aggódni, szeptembertől ovi, új közeg, új hatások, új ingerek, bölcsiben amúgy sem kötelező részt venni a dolgokban, kiscsoportban sem nagyon erőltetik, amíg eszik, alszik, sorakozik bőven elégedettek az óvónénik, néha esetleg firkáljon a papírra rajzolásnál meg maradjon csendben, ha előadás van, fogja meg a másik kezét és valamennyire próbáljon meg öltözni, de itt is tényleg csak minimális elvárásuk van.


Szerintem tök rendben fog menni az ovikezdés, de a háziállatot(passzív gyereknek aktívat, simogatnivaló szőröst)kifejezetten javaslom, annál nagyobb szorongásoldót nem tudsz szerezni neki.

2023. márc. 22. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!