A nyolcvanas de ami engem érint inkább a kilencvenes években,hogy szűrték a beteg sérült gyermekeket a bölcsiben az ovikban és a sulikban!?

Question

Engem nem vettek komolyan ezek szerint.

Válaszadó #2 · Accepted Answer

A '90-es években voltam óvodás, vitt minket gyógypedagógus szűrésre, volt iskolaérettségi vizsgálat is.Iskolában szegregált iskola/osztály volt. Az "SNI"-sek külön iskolába jártak (amúgy már a szüleim idejében, a '60-as években is, "gyogyónak" csúfolták az iskolát, és ma is ugyanaz az iskola az egymi, csak a neve változott), a ma "BTMN"-eseknek pedig az egyik sima általános iskolában volt külön kis létszámú osztály, 12-15-en voltak csak a "B" osztályban és lassabban haladtak a tananyaggal.
Volt külön szakiskola is a nem "ép" gyerekeknek, ahol egyszerű szakmát tanulhattak. Szintén ma is ugyanúgy létezik, csak a neve változik.

Válaszadó #1 · Answer

Sehogy!
Az olyan diagnózisok, mint az autizmus spektrumzavar, ADHD, BTMN, magatartás zavar, tanulási zavarok, stb. nem is léteztek Magyarországon vagy még annyira gyerekcipőben járt a diagnosztika, hogy maximum 1-2 helyen értettek hozzá az országban.
Elintézték annyival, hogy gyengébb képességű tanuló és szükség esetén marasztalták +1 évig az óvodában vagy 2x járta ki az első osztályt vagy bármelyik másikat.
Ezek a gyerekek korrepetálást és logopédiai fejlesztést kaptak maximum, de semmi egyéb gyógypedagógiai fejlesztés nem volt, mivel akkor még nem is létezett a pedagógiai szakszolgálat hanem a városi nevelési tanácsadók látták el a feladatot. Csak azok a gyerekek kaptak diagnózist és szakszerű fejlesztést, akiknek a sérülésük nagyon súlyos és szembetűnő volt. Pl.: Down szindróma, izomsorvadásos betegek, illetve a középsúlyos és súlyos értelmi sérültek.
Az enyhe értelmi sérülteket fel sem ismerték, köztünk jártak suliba, ők voltak a gyenge képességű osztálytársaik, akiknek nehezen ment az olvasás és a szorzótábla. Köztünk jártak az enyhe autik és ADHD-sok is, ők voltak a visszahúzódó magányos osztálytársaink és a verekedős, rossz magatartású osztálytársaink, akik zavarták a tanóra rendjét.

Válaszadó #3 · Answer

Sehogy. A problémásabb, fogyatékkal élő gyereket kisegítő iskolába jártak. Nekem nem ment a matek, emiatt évet kellett ismételnem. Akkoriban a diszkalkulia teljesen ismeretlen fogalom volt például. SNI-sek sem voltak, akik súlyosabb eset volt, mint pl az autizmus, ők a már említett kisegítő iskolába jártak.

Válaszadó #4 · Answer

Könyörgöm keress fel egy pszichológust vagy pszichiátert, halál idegesítő hogy két hetente- havonta jössz a kérdéseiddel

Válaszadó #5 · Answer

Tök mindegy, mi volt, a múltat úgyse tudod megváltoztatni. A jeleneddel és a jövőddel foglalkozz.

Válaszadó #6 · Answer

Tuti, hogy voltak szűrések (nyilván azóta rengeteget fejlődött, finomodtak a mérések. Plusz akkor az autizmus vizsgálatok nagyon gyerekcipőben jártak még...), bátyám. 82-es születésű, voltak kivizsgáltatni oviban, suli kezdés előtt. Mai szemmel ő a tipikus adhd. Ugyan diagnózis nem kapott, mármint kódot, de a jellemzésében szerepelt, hogy a figyelme nehezen tartható, sokat mocorog, a szabálykövetése, feladattudata átlag alatti. Nem került speciális osztályba, mert anyukánk eltudta intézni, hogy a gyerekkori barátnőjének (aki tanító) az osztályába kerüljön. Én 91-es vagyok, nem emlékszem a vizsgálatra, de van egy papír, hogy szűrtek és logopédiára kellett járnom még alsóban is (a logopédiára emlékszem, vizsgálatra, mikor állapították meg egyáltalán nem).
A "gyengébb képességűek" kisegítő osztályba vagy iskolába kerültek. A határesetek meg speciális tanmenet szerint tanultak, sima iskolában. Nálunk is volt 2 lány, akit néha kivitt a gyógypedagógus, meg nem velünk írtak pl matek dolgozatot, hanem vele. Másképp haladtak, másképp osztályozták őket. Az órák többségén velünk voltak. Az egyiknek a helyesírást sem úgy osztályozták, mint nekünk. Gondolom diszes volt 🤷🏼‍♀️. Nem volt a suliban téma ez.

Válaszadó #7 · Answer

Én a 90-es évek végén kezdtem az iskolát. Volt egy dislexiás osztálytársunk, rendesen diagnózissal, figyelembe is vette az irodalomtanár. ADHD-ról már felnőttként hallottam, autizmusról pedig a Kód neve Merkúrban először, így ilyesmiről nem volt fogalmunk. De nem is emlékszem, hogy lett volna kirívó viselkedésű osztálytársam. Volt 1-2 rossz gyerek, de nem rémlik, hogy ez a jegyeiken pl megmutatkozott volna, volt aki nem volt jó tanuló, de viselkedésbeli problémája pl nem volt.

Válaszadó #8 · Answer

De tényleg, most miért jobb neked, hogy kb. hetente megkérdezed? Leírtuk már százszor, régen nem mérték, csak a nagyon extrém gyerekeket küldték el kivizsgálásra, és akkor ők nem is járhattak normál iskolába. Ha valakinek csak tanulási nehézsége, figyelemzavara, szociális fóbiája volt, akkor elkönyvelték butának vagy furcsának, szenvedett tőle, de kijárta az iskolát. Sőt, amikor én voltam gyerek, a 90-es években még az is előfordult, hogy a tanárok pofozkodtak az iskolában. Mondjuk már volt is belőle balhé, úgyhogy akkortájt szoktak le róla fokozatosan.
Tudom, most itt sajnálod magad, mert annak idején nem volt kivizsgálás, és mennyivel jobban jártál volna, ha.
Ezt is leírtuk már százszor, nem, nem jártál volna jobban. Elmondom miért:
-Ha egy gyereket kivizsgálnak, és leírják, hogy ez és ez a problémája, kiküldik az iskolának, óvodának.
-Ha be akarsz valahova iratkozni, azonnal ott a jelzés: Problémás gyerek! Következésképp a szabad iskolaválasztási jogod máris megszűnt, marad a körzetes suli, aki köteles felvenni, viszont ha rossz az iskola, az oltári szívás, mert nem tudsz váltani.
-És elméletileg azért történik ez a dolog, és tudom, hogy ezért sajnálod: a szakvéleményben leírják, hogy hogyan kéne ezzel a gyerekkel bánni, és milyen fejlesztéseket kapjon. A cél valóban az, hogy segítsenek a gyereknek, a valóság azonban nem ez.
-A gyerek attól még a tanórák 95 %-ában a normál pedagógusokkal vannak együtt, akik nem tanultak róla, hogy mit kezdjenek egy sni-s gyerekkel. És végtelenül ellen is állnak (tisztelet a kivételnek), bár most már minden osztályban van minimum 1, ők továbbra is veszettül állítják, hogy nekik nem dolguk ezt kezelni.
-A fejlesztés, amit kiírtak csoportban zajlik. Max. 8 fő lehet egy ilyen csoportban, tehát életkorilag és problémát tekintve vegyes csoport lesz. Aki diszlexiás, az is számolgat a fejlesztésen, akinek szociális fóbiája van, az is szókincstesztet old meg.
-Mivel két sni-s gyerekem van, saját tapasztalat: ezeket az órákat senki nem veszi komolyan: nincs tanterv, nincs számonkérés, semmi kontroll, és nem mérhető a fejlődés. Csak reménykedhetünk, hogy a gyógypedagógus valóban segít, de sokszor a saját hibáján kívül is ezekkel a feltételekkel a fejlesztés semmit sem ér.
-Iskolapszichológus kb. sehol sincs, vagy ahol van, heti fél napot, a fiamhoz pl. 2 év alatt kétszer jutott el. Mondjuk nem is baj, mert olyan is volt, de azért le volt írva, hogy minden héten foglalkozott vele.
-És ha gond van a gyerekkel, a pedagógus egyből mutogat az sni-s papírra: hát ugye, hogy problémás! Van mire hivatkozni, hogyha ki akarják tenni. Ez nem olyan egyszerű egyébként, de hatalmas küzdelem az egész, régen, amikor nem volt ilyen, a tanár nyelt egyet, aztán beintegrálta ezeket a gyerekeket. Most meg minden energiájukat arra használják, hogy inkább megszabaduljanak tőlük.
-A közösség hogy fogadja? Hát, ez vegyes, de a lányomnak pl. volt egy autista osztálytársa, anyuka elmondta az első szülőin, gondolta, majd nagyon toleráns lesz vele a közösség. Hát nem, többen felháborodtak, hogy "mit keres itt ez a fogyatékos"! Szóval sok esetben igazából jobb is, ha nem tud róla senki. Akkor csak fura leszel, nem fogyatékos.
Magánban lehet fejlesztésre járni, de nekem az a tapasztalatom, hogy óvodában, alsóban még talán ér valamit, később már semmit, csak időpocsékolás.
Szóval barátkozz meg a dologgal, nem volt róla papírod, és ez jobb is volt így.

A nyolcvanas de ami engem érint inkább a kilencvenes években,hogy szűrték a beteg sérült gyermekeket a bölcsiben az ovikban és a sulikban!?

Kapcsolódó kérdések: