Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » Kaki visszatartás? Pszichés...

Kaki visszatartás? Pszichés probléma?

Figyelt kérdés
Hú előre szólok hosszú lesz :). 3 éves múlt a fiam, kb 1 éve szoba tiszta, magától lett az, nem erőltettük, csak ki volt téve a bili, eleinte játszott rajta, majd rájött, hogy ez jó és kb ennyi volt. Kisebb balesetek előfordultak, de általában, vagy csikizéses birkózás, vagy játékba nagyon belemerülés miatt. Annak ellenére, hogy viszonylag keveset és kevés fajtát eszik, napi két széklete volt, jó állagú, színű stb. 4 nappal ezelőtt 2 x egymás után elég nagyot kakilt, mondta is, hogy csíp. Bekentem neki neogranormon-al,és kb ennyivel el volt intézve én legalábbis azt hittem. Viszont ő kijelentette, hogy nem akar kakilni, mert csíp. Próbáltam, győzködni, hogy de kell, mert így meg úgy...semmi hatás, annyi lett a dologból, hogy 4x bekakilt azóta alvás közben, ugye amikor elernyedtek a kis izmai, jött a sírás, szegény szégyelli magát meg minden (nem szidtam le érte), de ez sem változtatta meg, hogy ráüljön, a Wc-re, bilire. Mondja sokszor, hogy fáj és nyom a kaki, de sem szép szavak, érvek, ma már volt fenyegetőzés is részemről, nem győzi meg, hogy újra a Wc-n kakiljon, ne a gatyóba. Elkezdtem utána olvasgatni, hogy mi lehet ez. Mindig odajutottam, hogy pszichés okai lehetnek. Nálunk jön a tesó, de az utóbbi napokban nem történt ezzel kapcsolatban semmi változás, immár 7-8 hónapja tudja, hogy jön, most ugye még ugyanúgy van minden, én mind a mai napig felveszem, ha arra vágyik, hozzábújok, egyedül a birkózás maradt apára, de ezenkívül egyelőre minden a régi, illetve egy valami változott. Ő bölcsi volt 1 évig novembertől pedig ovis, az ovis beszoktatás 1 hét alatt megvolt teljesen simán minden oké volt. Aztán jött a téli szünet és utána 1 hét betegség és azóta egyszerűen minden reggel sírással indul a nap, hogy nem akar oviba menni. Most januártól maradtam itthon, nyilván direktbe nem közöltük, hogy anya itthon van, de hát okosak a gyerekek és biztos tudja, hogy nem ugyanúgy van, hogy anya is dolgozik, lehet, hogy ez az ok. Viszont ezen nem igazán tudunk, akarunk változtatni, mert ő nagyon igényli a társaságot, a bölcsis kor óta anya és apa társasága már nem elégíti ki csak ideig óráig. 8:30-ra viszem és alvás után 15 körül ott vagyok érte. Kipróbáltuk azt is, hogy nem alszik ott, előtte elhozom, de az még rosszabb volt sírás szempontjából...nem tudom mit tehetnék, vagy mit kéne tennem. Az oviból kivétel a leges-leges legutolsó dolog lenne (ezt egyébként az óvónők sem javasolták), mielőtt valaki megszól nem magam miatt, ha tehetném 18 éves koráig el sem mozdulna mellőlem, hanem az ő kis szocializációja miatt. Lehet amúgy nem is ez az ok és csak én kombinálom túl, ha hétfőig nem változik semmi elmegyünk dokihoz..igazából kíváncsi lennék, hogy másnál is volt-e ilyen, vagy hasonló probléma, mi volt a megoldás. Kérlek ne jöjjenek a negatív leszólások, így is a béka popója alatt van az anyai önbecsülésem és így 35 hetes terhesen minden nap ezen bőgök... Előre is köszi!

2014. febr. 1. 21:01
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
59%
Szocializálódni játszóházban is tud. Minek szenvedtetitek ha nem akarja? Vagy járjon heti két napot, de ne minden nap mikor te is otthon vagy.
2014. febr. 1. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:
Igazából azért, mert ott az oviban már jól érzi magát, élménnyel meséli, hogy kivel játszott, vagy az óvónénik melyik mondókát dalt tanították, illetve a játszóházazás egy pár napos hetes babával nehezen lenne megoldható. Amúgy tök érdekes mert pont ma mondta a fiam, hogy ha majd sír a tesó elviszi a játszóba, hogy csúszdázzon :)
2014. febr. 1. 21:39
 3/17 anonim ***** válasza:
100%

Nyugodj meg! Jó anya vagy!

Az, hogy csípte a kaki csak a lavina elindítója volt. Túl sok változás van körülötte + elérte a dackorszakot és rájött arra, hogy a székletvisszatartással manipulálni tud. Vagy úgy gondolja, hogy az az ő része, hozzá tartozik és valamiért "nem érdemled meg, hogy neked adja".

Ezen csak a türelem és rengeteg beszélgetés segít. Magyarázd el neki, hogy anya és apa is kakil és nem fáj, főleg akkor nem, ha minden nap kakiltok. Mozogjatok, játszatok (bár ezt írtad), hogy az izmai valamilyen szinten elernyedjenek. Ha sikerül bilire/wc-re ültetni és kakilni is fog, akkor kérdezd meg tőle, hogy mit csináljatok a végtermékkel vagy mutasd meg neki, hogy lehúzod a wc-n. A gyerekek általában ezt viccesnek találják, jobban oldódnak tőle és a következő alkalommal könnyebben ürítenek, ha másért nem, akkor puszta kíváncsiságból.


Sok sikert hozzá és írd meg, hogy mi történt!


egy pszichológus abszolvens :)

2014. febr. 1. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
Nem biztos, hogy lelki okai vannak. Ha tényleg fájdalmat érez kakilás közben, akkor ez magyarázat a problémára. Még sok aranyérrel küzdő felnőtt is tudna erről mesélni. Próbálj meg neki valami olyat enni, ami laza székletet okoz.
2014. febr. 2. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen mindhármótoknak, mentek a zöld kezek. Ma reggel próbáltam én is mondani Neki, hogy milyen kíváncsi vagyok a kaki színére, szerinte milyen színű lehet a kakija? Úgy nézett ki bele is megy a játékba, ráült a bilire, de nem kakilt, közölte, hogy nem akar. Majd egy óra totyogás, jajgatás, beszélgetés, kérlelés után sajnos megint bekakilt :(. Sajna ma az ónos eső miatt beragadtunk a lakásba, apa viszont elcsúszkált a gyógyszertárba, hozott laevolac szirupot, meg glicerin kúpot. A szirupot beadtam neki délelőtt, de azóta nem történt semmi. Holnap elmegyünk doktornénihez, hátha mond valami okosat. Amúgy sajnos gyümölcsből egyedül az almát eszi meg :S ezért amikor elkezdte, hogy nem akar kakilni, vettem 100%-os gyümölcsleveket (persze az csúszott Neki), de annak sem volt eredménye.
2014. febr. 2. 21:08
 6/17 anonim ***** válasza:
100%
Kezet foghatunk a kakis problemaval,az en lanyommal is ez a helyzet,kemeny kaki volt,mondta faj azota kinlodunk a wc-n.Van amikor egy ora orditas utan sikerul csak.Probalok neki mndig valami olyat mondani amit nagyon szeret,hogy gyorsan nyomjon nagyon,bele esik a kaki a wc-be es lehuzhatja a wc-t(imadja lehuzni),aztan epitunk valamit kockakbol,minden nap,masnap ujjat talalunk ki es nagy nehezen sikerul a dolog. De fel a fejjel egyszer csak sikerul ezek nelkul is
2014. febr. 3. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:

Calád és nevelés pontnál

Christa Meves -t keresd A hogyan küzdhetjük le a magatartásproblémákat alcímű könyvben van egy nagyon ötletes kincsesdobozos módszer a kakira

Ne ijedj meg a könyv első címétől, semmi olyasmiről nincs szó!


[link]

2014. febr. 3. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 A kérdező kommentje:

Köszi, holnap megrendelem.

A mai nap maga volt a rémálom, remélem ma nem okoztam nagyobb bajt mint ami van, szegénnyel kiabáltam is... :(

2014. febr. 3. 22:51
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

szia, látom már pár napos a kérdésed, de azért írok...


a lányomnál is volt ilyen, és sajnos ha nagyon kemény a kaki, az nekik nagyon fáj, és mondta a doki, hogy olyan is lehet, hogy szemmel nem láthatóan berepedezhet hajszálrepedésekkel a végbél körül a kemény cucctól, és az bizony nagy fájdalmas, és csípő, égő érzés. Először is, ezt elmagyaráztam neki az ő kis saját nyelvén, még le is rajzoltuk, hogy bibis a kakiló, és meg kell gyógyítani, ugyanis a doki nekünk pár napig ajánlotta, hogy higított Betadinnal fertőtlenítsük kaki után(láb fel, mint annó pelusozásnál, és a farpofákat kicsit széthúzva a végbél környékét napsugárszerűen meleg 1:9-hez hígított oldattal letörülni), és írt fel vmi nagyon natúr gyógyszertári popsikenőcsöt, azzal kell ilyenkor utána bekenni a végbél környékén vékonyan. Azt is mondta, hogy ne használjak Sudocremet, Neogranormont, mert azokban illóolajak vannak, ami szintén irritálhatja.



Amit én még teszek, mindig mondom neki kaja után, hogy inni kell, mert nem lesz puha a kaki, fájni fog a poci. :-) és akkor iszik.


és hogy lelkileg is oldjam:

-töktök nyiltan beszélünk erről, ott ül mikor én is wc-zek, nem ez a perverzitásom, de azt akartam, hogy lássa, hogy kakilni egy szuper dolog, megtisztul a pocakunk, és mindenki kakil, ez egy normális, kívánatos dolog. Utána jó nagyon örülök magamnak, hogy húú, de jó, már jobb is minden, gyerünk kezet mosni.

Mikor ő ül a wc-n, akkor rámdől, és simizem a hasát, és hívjuk együtt a kakit, gyere kaki, gyere ki, had ne fájjon a poci. :-)


Beletelt pár hétbe, de már hónapok óta nincs problémánk ezzel, hátha nektek is segítene, szörnyű nézni, ahogy szenvednek, tudom én is...

2014. febr. 5. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%

Szia!

Az utolsó hsz nagyon jó dolgokat mondott. Én csak annyit fűznék hozzá. Most 11 éves a kislányom, és az oviba kezdődött a probléma. Ott ugyan is nem engedték akkor wc-re amikor ő akart menni, hanem amikor mondták hogy most lehet menni wc-re és kakiljon mindenki. Sok vitám volt ebből, de nem ez a lényeg. Odáig jutottunk,hogy úgy piszkáltam ki belőle a kakit, mert egyszerűen ordított 2 nap után, mert belesült a széklet. Nem segített már se a kúp, se a Levolac. Aztán meg jött a másik véglet... egyszerűen nem tudta tartani a székletét. Már ekkor elsős volt.Napi szinten bekakilt az iskolába. Elvittem orvoshoz, aki azonnal kórházba küldte. Az első kórház nem fogadta mert nem volt rá specialistája. Végül a Bethesdába találtunk egy dokit, megnézte a gyereket, röntgen, beöntés egyebek. Az eredmény: vastagbél tágulata alakult ki a sok székrekedés miatt, és egy bélsár darab megült ebbe a tágulatba, ami később nem engedte bezárulni a végbél izmokat. Ez okozta a székletelfolyást ahogy az orvos hívta. Tehát azt tanácsolom, ha az utolsó hozzászóló segítsége sem segít, okvetlen kérj segítséget orvostól.

2014. febr. 7. 04:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!