Szerintetek valami baj van a gyerekekkel?

Ne foglalkozz veluk, vagyis ne vedd szemelyesen amit mondanak.

En 4 gyerek mellett voltam. 3 fiu, 1 lany.

A kislany kb. 7-8 eves volt de tovabbra is bepisilt/bekakilt a bugyijaba, amit aztan a szobaban itt-ott eldugodt, es en voltam a szerencses aki ratalalt, mert takaritottam is. Szoltam parszor az apjanak (elvalt szulok, en az apanak dolgoztam amikor a gyerekek nala voltak) de csak a vallat rantotta. Az apa baratnojenek szoltam, hogy vegyen bugyit a kislanynak, mert amit nem lehet kimosni azt kidobtam kukaba...

A legnagyobb fiu (14) pedig serult volt. Minden nap valami gyogyszert kellett szednie, amit ok csak "chill pill"-nek hivtak, nem tudom milyen betegseg, de nagyon zavaros volt a gyerek. (kesobb kiderult hogy az apa tudta, hogy a legnagyobbik fiu nem is tole van...)

A legkisebbiknek pedig valami borbetegsege volt, mert minden ejjel veresre vakarta a csipeseket a labszaran. Amikor apanal voltak a gyerekek az o lepedojet szinte naponta mostam.

Mindez ugy, hogy mindket szulo ORVOS! Az apjuk meg Afrikaban is volt "doctors without borders" gyogyitani, vagyis tanult/ertelmisegi szulok, de a gyerekek mintha valami serult otthonbol lettek volna adoptalva.

Vigyaztam rajuk, hogy nehogy vmi baj tortenjen, vittem/hoztam oket suliba kocsival, adtam nekik kajat, stb, de kulonosebben nem foglalkoztam azzal, hogy mit csinalnak, mert nem az en gyerekeim, hogy neveljem oket. Persze nem hagytam, hogy verekedjenek, de nem vettem reszt erzelmileg tulsagosan az eletukben, kulonben az elso heten felkotottem volna magam, mert olyan dolgaik voltak ami szamunkra (akik "normalis" europai csaladban nevelkedtek) hajmereszto.

Nem azert fizetnek teged sem, hogy angyalokat nevelj beloluk, hanem vigyazz rajuk amig egyedul vannak, hogy ellasd oket, mert meg nem tudnak maguknak kajat csinalni stb, de tekints erre ugy mint egy munka. Idovel majd megbaratkoznak, engem is egyre jobban befogadtak, megtanultak mit szabad nalam mit nem, eljutottunk egy olyan szintre, hogy mar haverkodtunk is, meg egyutt tancoltunk, fogocskaztunk stb. de ez a "baratsag" csak azutan jott el, hogy rajottek, hogy en nem akarom oket megnevelni, csak vigyazok rajuk.

Meg tul korai komoly kovetkezmenyeket levonnod. Ne foglalkozz vele, lehet hogy igazi kis ordog es direkt ilyesztget, teszteli, hogy mennyit birsz, de kesobb lehet hogy te leszel a kedvence.

Csak lazan! Es amig nincs komoly baj, testi serules vagy a cuccaid rongalasa, addig ne is vond be a szuloket. Nem az szamit mit mond a gyerek, hanem mit csinal.

Ha remisztget h.lyeseggel, de ugyesen megfogja a kezed, mikor at kell menni az utcan, akkor nincs baj.

Ha szepeket mond, de arra ebredsz az ejszaka kozepen hogy egy ongyujtoval probalja a hajad leegetni, akkor van baj!

;)

Én tovább figyelném a gyerekeket és ha továbbra is ilyen reakciókat, rajzokat, satöbbiket vennék észre, akkor jelezném a szülőknek. Öt évesen egy ilyen dolog azért beláthatjuk, hogy nem teljesen normális. Ha volt valami trauma, haláleset a családban, akkor amiatt kell rá fokozottabban figyelni, ha pedig nem volt, akkor különösen oda kellene figyelni az ilyen, rajzokban megnyilvánuló dolgokra. Egy két évestől még akár elfogadható is, hogy magában beszél, neveti a falat, stb., de nem "folyton", ahogy írtad. Egy idős korú gyermek már inkább személyekkel van interaktív kapcsolatban, aktívan játszik, kérdez-felel. A nagytesó biztos befolyásol valamit nála is, de írod, hogy "folyton egyedül játszik, beszélget, nevetgél egyedül". Azért két, furin viselkedő gyerek egy családban már akár jelezhet is valamit.

Valóban azért vagy ott, hogy vigyázz rájuk, ezt a részét gond nélkül ellátod, de ettől még jelezhetsz nekik diplomatikusan, kedvesen, ha úgy véled, hogy valami eltér. Lehet, hogy ők is észrevettek már valamit és akkor jól jöhet a tőled jövő megerősítés. Lehet, hogy nem látnak semmit. Ha érdekli őket a gyermekeik, akkor remélhetőleg megköszönik a jelzéseidet és ők is elkezdenek odafigyelni. Ha gond van, lépni kell, ha nincs gond, akkor felllélegezhet mindenki.

Szerintem elég nagy trauma ilyen kicsi gyerekeknek, hogy külön van anyu és apu. Nem kell ahhoz konkrét haláleset. Illetve ha nincs korlátozva, hogy miket nézhetnek a tévében stb.. Szerintem ne is várja senki, hogy hagyományos gyerekrajzok készüljenek.

Ismerek egy kisfiút, akiknél a családi program az esti közös filmnézés volt. Full házimozi, és minden este horrort, meg akciófilmet néztek a szülők, miközben ott volt a kis gyerekük. Születésétől fogva ezeket látta esténként, de napközben meg volt neki szabva melyik mesecsatornát nézheti, nehogy elbutuljon. :D

Azután jött a kis 4 éves gyerek életében a törés, anyu lelépett. aztán anyu haza jött, és folyamatosan megy az üvöltözés.

El se mondom, hogy miket rajzolt a kisgyerek. A legártalmatlanabb rajzai mindenféle szörnyek voltak, éles hegyes óriási fogakkal, csontvázak, koponyák.

5 évesen, nagymama szeretete mellett. Már áttért a megszokott gyerekrajzokra. De ehhez kellett egy ember odaadó szeretete, ami egy kicsit begyógyította a gyerek szívét.

De ugyan az a véleményem mint a többi hozzászólónak, nem vagy pszichológus, se az anyjuk.

Én a helyedben ha továbbra sem változik a helyzet, szépen összegyűjteném a rajzokat, ha mond hozzá a gyerek valami magyarázatot, ráírnám Post-Itre, ráragasztanám az adott rajzra, és leraknám apuka íróasztalára. Vagy elgondolkodik rajta, vagy nem.