Mit lehet kezdeni az autizmussal?

Szia, most én is megcsináltam a tesztet, 33/7 pontom lett. Nekem van egy auti kisgyerekem, az ő diagnózisa óta sokat olvasok a témában, és azóta érzem én is, hogy enyhén érintett lehetek. Nekem is nagyon nehéz volt a középiskola, nem jöttek össze a barátkozási próbálkozásaim. Vagy bunkónak, vagy hülyének néztek a kortársaim, és nagyon sokszor beégtem én is. Pedig soha nem akartam megbántani másokat. A tanárok sem igazán kedveltek, hazudósnak tartottak. Valahogy ez nem vágott össze azzal, amit magamról gondoltam. Nagyon magányos voltam.

Amikor egyetemista lettem, másik városba költöztem, és egy sokkal elfogadóbb közösségbe kerültem, először lettek baráti kapcsolataim, később a szerelmi életem is "beindult". 21 évesen már nem nagyon voltak problémáim. Most házas vagyok, két gyerekem van, könnyen barátkozom, nem igazán érzem, hogy problémám lenne. Nagyobb társaságban még elveszek, nagyon elfáradok a végére, kicsit talán visszahúzódó vagyok. Úgy érzem, nekem már nincs szükségem diagnózisra, sem fejlesztésre. Sok pszichodráma, pszicho-csoport, szépirodalom, önsegítő- és pszichológiai témájú könyvek, testbeszéd, mitől szexis a nő, hogyan randizzunk, kortárs szerelmes regények, könyvek, vallási közösség (ők általában nagyon elfogadóak, bár igazából nem vagyok vallásos) stb. vagyok túl, és ezeket saját magamtól találtam ki.

Ha akarod, kivizsgáltathatod magad. Sajnos minden korrekt diagnosztizáló helyen akár egy éves várólista van. Ha biztos vagy a dolgodban, és a szüleid is támogatnak ebben, az Autizmus Alapítványnál térítéses vizsgálattal "kielőzheted a sort". Ha továbbtanulsz, mindenképpen megéri, mert tanulmányaid végéig kapnád az emelt családi pótlékot (kb. havi 20 ezer). Ha 18 éves korod után kapnál csak diagnózist, akkor havi 6 ezer közüli adókedvezményt kaphatsz, de csak ha van saját jövedelmed.

Sok Alapítványnál fejlesztést is kaphatsz, gondolom, ez jobban érdekel. Pl. az Autizmus Alapítvány, az Egy másik út Budapesten. Autizmushoz nem értő pszichológus nem biztos, hogy tud segíteni, ronthat is a helyzeten. sajnos minden fejlesztés nagyon drága :-(

Sportban a vívásról, lovaglásról, úszásról hallottam jókat. Nekem a futás segített sokszor egyben maradni.

Nekem mindenképp megérte továbbtanulnom, az egyetemi társaim sokkal elfogadóbbak voltak. Nagyon nehéz lenne, ha a régi otthonomban maradtam volna, ahol elkönyveltek gyogyósnak. Most senki nem gondol rólam ilyesmit, és szeretek visszajárni érettségi találkozókra. Ma még itthon nem divat az autizmus, szerintem ne nagyon teregesd ki sehol sem, mert nem segítene rajtad, még nem tudják a helyén értékelni ezt a dolgot. Viszont keress hasonszőrű barátokat is, ne maradj egyedül. Ajánlom többek között a Marslakó a játszótéren c. könyvet, ill. az Autista vagyok youtube-videókat.

Szia!

Én is kitöltöttem, nekem 36/9 lett az eredmény. Aspergerrel diagnosztizáltak 9 évesen.

Szerintem próbáld meg a vizsgálatot de akkor időben, mert hosszú a várakozási idő és a kedvezmények csak akkor járnak, ha 18 éves korod előtt megkapod a diagnózist. Az egyetemi felvételin plusz pontot adnak érte de csak ha érettségi előtt megvan a papírod.

Az iskolához annyit tudnék hozzáfűzni, hogy azt túl kell élni. Engem is bántottak, csúfoltak, ütöttek is főleg általánosban, amikor még nehezen kompenzáltam. Egyetem alatt viszont sikerült összeszedni azt a néhány embert, aki tényleg azért értékel aki vagyok. 24 éves vagyok és abszolút semmi hátrányát nem látom annak, hogy auti vagyok. Használom a magam kis fogódzóit, napirendezek, rituálézok de ezek annyira részei az életemnek, hogy nem hátráltatnak, sőt. Amikor hosszas huzavona után kiderült a pontos diagnózis, úgy éreztem hogy fellélegezhetek. Ugyanis 4 éves koromtól kezdve mindenki látta -és sajnos éreztette velem- hogy valami nem oké. Egyik szakembertől a másikig rángattak, nem volt még ilyen ismert az autizmus, mint most. A kilencvenes években az emberek azt sem tudták, hogy mi az, maximum egy igen súlyos nem beszélő-nem kommunikáló gyerek juthatott eszükbe, akit valami filmben láthattak. A 8 osztályt elvégzett, földhözragadt szüleim szó szerint ,,ki akarták belőlem verni a hibát". Titokban hordtak a fejlesztésekre mert az ő környezetükben aki pszichoterápiára jár az bolond, amelyik gyerek fejlesztésre jár, az fogyatékos. Persze hamar észrevették az ,,előnyeimet" is. Dicsekedtek azzal, hogy szinte bármit visszamondok amit hallottam, bármit újra lerajzolok, amit láttam és hogy szó szerint élő notesznak lehetett használni, aki parancsra mondja vissza a bele programozott információt. De nem látták be, hogy a negatív dolgok is velem járnak és ezt egyrészt elfogadni, másrészt fejleszteni kell. Anyám selejtként nézett rám egy-egy kiakadásom után és ilyenkor gyakran hosszú ideig nem szólaltam meg. Általános iskolában volt másfél évem, amikor nem beszéltem. Többször vittek kivizsgálni de csak húzták a beszélés-nem beszélés miatt hogy most akkor autizmus vagy asperger (utóbbit csak a legvégén mondták ki, addig szerintem nem is tudták hogy van ilyen külön. De a segítség onnantól tud célirányosan jönni, amikor már ki van mondva, hogy mi a diagnózis. Bármelyik életkorban legyél is, ez nagyon fontos ahhoz, hogy célirányos segítséget kapj, amik megkönnyítik a beilleszkedést, önmagad elfogadását, sőt, megszeretését. Én spec. mostanában sokkal több segítséget kapok, mint anno gyerekkoromban, mert most már tudják mi ez és figyelembe veszik ha jelzem, pl. egy konferencián. Szóval szerintem megér egy próbát a vizsgálat, ha a Vadasba már nem juttok be, akkor az Autizmus alapítványnál. Sajnos 18 éven felül már csak az alapítvány vizsgál és azt is pénzért.

Tök jó, hogy a te anyukád leült veled megírni a tesztet mert ez azt jelenti, hogy érdekli, hogy mit gondolsz. Sok szerencsét és elnézést a sok szövegért, azt hiszem elragadott a nosztalgia. (=