Anyukák, apukák: tényleg ennyire nehéz dolog a gyereknevelés? Sok szülő miért nem neveli egyáltalán a gyerekét?

Mert a gyereknevelés nagyon fárasztó is tud lenni néha.

Az én fiam még csak 2 éves, egyenlőre úgy néz ki, jól neveltem eddig, majd később meglátjuk...

De vannak pillanatok, amikor az ember végkimerülés határán van, és enged minden hisztinek, vagy rengeteg dolga van, és nincs ideje, ekkor összepakol a gyerek helyett is, de van olyan is, aki előtt semmilyen példa nincs, és gőze sincs, hogyan kéne jól csinálni.

Vagy csak tojik a világra, és nem érdekli, hogy másoknak nem tettszik a gyereke viselkedése...

Amúgy tényleg nehéz jól nevelni egy gyereket.

Nehéznek nehéz, és ezt sosem gondoltam volna. Nálam nem az a nevelés, h ordítok a lakás másik sarkából. Igyekszem ok-okozati dolgokat elmondani. A játszótéren ott állok tisztes távolból mögötte, ha kell ugrásra készen. Tanítgatom, h visszafelé nem mászunk a csúszdán,mert.... kaviccsal nem dobálóznuk, mert...., figyelünk másokra, különben...

A játszótéren tudok felháborodni!!!! Kiülnek anyáék és fossák a szót, miközben fingjuk sincs, h a gyerek mit csinál, mit mond. Ettől tudok felrobbanni.

Kérdező: iszonyú fárasztó ám a gyereknevelés!

Én is mindent elmagyarázok, hogy miért így, miért úgy stb, stb, de 2 kisgyerek mellett így konkrétan egész álló nap beszélnem kell, ráadásul értelmesen, ami azért, valljuk be őszintén, rohadtul leszívja ám az ember agyát!

Én olyan ember vagyok, aki odafigyel a környezetére, az emberekre és a természetre, ezért arra nevelem a gyerekeimet, hogy nem csak ők vannak a világon, nem gázolunk át másokon, nem szemetelünk stb, stb.

Ez csak úgy megy, hogy folyamatosan visszajelzek nekik és nem csak a rosszat veszem észre (pozitív megerősítés).

De néha meg olyan jó csak úgy bambulni ki a fejemből és hagyni, hogy azt csináljanak, amit akarnak, csak hogy egy kicsit ne halljam a saját hangomat! :) Persze, a hosszú évek rengeteg befektetett munkája azért gyümölcsözik valamennyit, de még így is van mit csiszolni, amihez viszont néha nagyon-nagyon fáradt vagyok!

Az meg különösen fárasztó, hogy olyan, számunkra alapvető dolgokat is meg kell magyaráznom, amit más gyerek simán megtesz.

A gyermekélelktan elég jól leírja, hogy miként is alakulnak ki a belső korlátok a gyerekekben a nevelés hatására. Nagyon lebutítva/egyszerűsítve:

Tegyük fel, hogy Pistike szereti a tapétát kapargatni. 6 hónaposan odamászik, kaparja. Elmondod, hogy nem szabad, elhúzod onnan. Vérmérséklettő függően még kétszer vagy negyvenszer visszamászik, gyakorlatilag nem is érti, hogy mi történik.

8-10 hónaposan már homályosan érti, de azért próbálkozik (egyéni vérmérséklet szerint változik a próbálkozások száma). Nagyjából egy évesen, amikor nemet mondasz, akkor ő rád néz, ő maga is elkezdi rázni a fejét, esetleg mondja is, hogy nem, de ismétli a tiltott cselekvést.

Néhány hónappal később épül be a külső tiltás belső korlátként. Eleinte csak félig végzi el a cselekvést - a tapéta felé nyúl, majd a fejét rázva visszahúzza a kezét. Majd eljut abba a fázisba, hogy nem nyúl a tapétához, illetve másokat is figyelmeztet, hogy nem szabad, ha ők kapargatják.

Szerintem sokszor ott akad el a történet, hogy ezt az elméletet nem ismerik a felnőttek, általában sincs kommunikációs/pszichológiai ismeretük, se gyakorlati, se elméleti szinten.

Ők ösztönösen felnőtt szinten feleltetnek meg viselkedésformákat. Tehát ha a 9-12 hónapos gyereke megüti, megharapja, vagy felborítja a kedvenc vázáját, ő személyes támadásként, "gonoszságként" éli meg. Kisebb kihágásoknál nincs figyelmeztetés, de ami számára fontos, ott hirtelen, elementális erővel büntet. Ezzel az a baj, hogy nem következetes, a gyerek nem igazán tudja értelmezni, hogy hol vannak a korlátok. Ezért a viselkedése is tükrözni fogja ezt a zavarodottságot. Szorong, mert tudja, hogy rosszat fog tenni, de nem kiszámítható, hogy mikor és mit.

A szorongó felnőtt rázza a lábát vagy rágja a körmét, a szorongó gyerek pedig kimozogja; rombol, futkározik, hangoskodik, verekszik.