Autista gyerekek szüleit keresném. (? )

Bár auti a gyermekem, de azért szeretném jelezni, hogy ez a helyzet egy neurotipikus gyereket is jó eséllyel megviselni, hiszen drasztikusan megváltoztatja az egész eddigi életét.

A szakirodalomban olvastam, hogy ilyenkor a gyereket nem a szülők problémái érdeklik, hanem az, hogy VELE mi lesz, hogyan változik meg az Ő élete, és azzal lehet leginkább segíteni, ha erre felkészítjük. Úgyhogy én a válásomkor pontosan és részletesen elmagyaráztam a lányomnak, hogy mire számítson majd, milyenek lesznek a hétköznapjai. Nálunk ugyan könnyebb volt, mert nem szakadt meg a kapcsolata senkivel, közös felügyelet van, de ez is elég jelentős változás... ahhoz képest legalábbis, hogy a lányom autiként azon is képes kiborulni, ha egy széket arrébb helyezünk a lakásban.

Viszont nem tudod megkímélni őt mindentől... az élet tele van változásokkal, lesznek még olyan helyzetek, amiket nehezen fogad el, és tudom, hogy ilyenkor nehéz elviselni a dührohamot, kiborulást, de ez az élet része. Pszichológus mondta, hogy a gyereket nem szabad burokban tartani, szüksége van a frusztrációra, mert csak így tanulja meg kezelni felnőtt korára.

A lányom egyébként magasan funkcionáló autista, úgyhogy vele mindent meg lehet beszélni racionálisan. Én elmondtam neki, hogy nagyon rosszul érzem magam a házasságomban és hogy nem tudok együtt élni az apjával. Eleinte persze tiltakozott (minden gyerek így tett volna, ehhez nem kell autinak lenni), de idővel elfogadta, megértette.

Amióta különváltunk az apjával, ő is sokkal kiegyensúlyozottabb.

A gyerekemnek az apjával kimondottan jó a kapcsolata, amióta különváltunk, különösen, azóta sokkal többet foglalkozik a gyerekével. Mert addig ugye csak "elvolt" itthon, nem nagyon vette ki a részét a család életében, de most már ha vele van a gyerek, akkor 100%-ban rá hárul minden teendő, így kénytelen volt felnőni a feladathoz. Szóval nálunk minden szempontból jót tett a válás.

Nem állítom, hogy nálatok is ez lesz, mert minden helyzet más...