Hogyan segīthetnėk a kisfiamnak?

Figyelt kérdés

6 ėves a kisfiam.4 ėves volt,amikortôl egyre többet veszekedtünk az apjåval,annak is szemtanûja volt, hogy az apja egyszer megvert.Vėgül megcsalt, ekkor elköltöztem a gyermekünkkel.Ovit is våltottunk.Először szėkletvisszatartåssal küzdött.Aztån bekakålåssal.7 hônapja ėlünk külön, el is våltunk.A vollt fėrjem együtt ėl azzal, akivel megcsalt, a nő már terhes.A fiunk nem szeret hozzåjuk jårni.A volt fėrjem semmilyen kommunikåciôra nem hajlandô a fiunk ėrdekėben.Mindent elmond a gyereknek a nőről, mintha a gyerek a haverja lenne.Pszicholôgus azt mondta, ha megszűnik a feszültsėg bennem, a volt fėrjem normålisan bånik a fiåval, rendeződni fog a szėklet.

A volt fėrjem egyėbként nárcisztikus személyisėgzavarral küzd, élvezi, ha gyötörhet, nem látom a kiutat.


2017. márc. 21. 19:10
 1/4 anonim ***** válasza:
100%

Az egyik, amire gondolok, hogy neked is kéne pszichológushoz járni, hogy megtanuld kezelni a benned uralkodó feszültséget.


Az exed változásában nem tudnának a nagyszülők segíteni? Valaki beszélgessen el vele, akire hallgat. Vagy egy közös régi barát, aki elmondaná neki, mi a kisfiatok érdeke, és gyógyulásának útja.


sok erőt, kitartást kívánok!

2017. márc. 21. 19:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

Köszönöm.Én járok pszicholôgushoz.

Senkire nem hallgat az exem, csak az anyjåra, aki szerint a fiának minden jár.Ő adta a lakåsát is a légyottjaikhoz.

2017. márc. 21. 20:30
 3/4 anonim ***** válasza:
79%
Én is azt javaslom, hogy járj pszichológushoz, és legyél kitartó, ez nem ötperces folyamat. Nekem hasonló helyzetben évekbe telt, mire sikerült kiegyensúlyozottá válnom és megtanultam kezelni a környezetemben élő nárcisztikusokat (a gyerekem pedig már automatikusan eltanulta tőlem). Türelem - és kemény önismereti munka!
2017. márc. 22. 09:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm.
2017. márc. 22. 13:30

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!