Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Problémás gyerekek » ADHD-s kisgyerekek anyukái,...

ADHD-s kisgyerekek anyukái, hogyan lehet ép ésszel kibírni, a szeretetet a nehéz szituációkban is kimutatni, lesz-e valaha jobb?

Figyelt kérdés
Kisfiam 4,5 éves. Nem én mondom, hanem szakemberek, hogy (jóval) átlagon felüli az IQ-ja, derűs,csupa élet, jó humorú, tüneményes és érzékeny kisfiú, ugyanakkor néha pokoljárás vele az életünk. Valahogy minden másképp csapódik le benne, mint ahogy mi szánjuk, pl. ha hibázok valamiben és ezt belátom, netán elnézést is kérek, akkor ebből ő nem azt tanulja meg, hogy hogyan kell elnézést kérni, megbocsátani, hibáinkat belátni és azokkal együtt élni, hanem azt, hogy onnantól mindenért engem lehet hibáztatni, azért is, ha ő elesik a biciklivel, azért is, ha esik az eső, és sorolhatnám. Gyakorlatilag bármi dührohamot válthat ki nála, nem bírunk már előre felkészülni mindenre, és ilyenkor üt, rúg, harap. két évig marcangoltam magam, hogy biztos én szúrtam el a nevelését, és nem értettem, hogy más, aki fele ennyit sem beszélget és foglalkozik a gyerekével, miért tudja jól csinálni, én miért nem. Most a diagnózis némiképp feloldozást adott, de egyetlen épkézláb nevelési tanácsot nem kaptunk, csak azt, hogy ütni ne engedjük. Hogyan? Ha lefogom a kezét, csak olaj a tűzre, el csak nem szaladhatok, és természetesen összeadva több órányi beszélgetésen túl vagyunk már a témában. Néha legszívesebben elmenekülnék, de nyilván nem fogok. Nagyon nehéz segítség nélkül. Itt vidéken nincsenek szülőtréningek sem, semmi segítség. A pszichiáter még konkrét könyvcímmel sem segített, azt mondta, menjünk el a könyvtárba, óriási szakirodalma van az ADHD-nak, olvassuk el, de szűrjük is meg, mert nem mind hiteles. EZt nem tudom, hogy gondolhatta komolyan, amikor csak ő egész napos figyelmet igényel, és még van egy kishúga is.... tudtok tanácsolni valamit?
2017. aug. 3. 13:24
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Facebookon vannak ADHD szülős csoportok, ott biztosan segítenek a többiek. Amúgy átérzem, bár az én fiam enyhén érintett autista, nem agresszív, mégis sokszor komolyan az agyamra megy mikor teljesen rákattan egy témára és hetekig ugyan azokat a kérdéseket teszi fel, amire ha nem pont ugyanúgy válaszolok hiszti van. Szóval nehéz ezekkel a gyerekekkel, ezt senki nem érti csak mi akik benne vagyunk napi 24 órában szívvel-lélekkel.
2017. aug. 3. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Nem tudok neked segíteni, de azért elülteted a kérdéseddel a bogarat a fülembe.

Van egy borzasztóan okos, értelmes 6éves gyerekem. IQ-ját sosem mérték, de nem elfogultságból mondom, hogy tényleg kivételesen okos. És bújós, szeretnivaló, fáradhatatlan, állandóan pörög, mindig kell valaki, aki foglalkozik vele, nem szeret egyedül lenni. Ha mégis egyedül van, egyedül játszik, akkor a saját kis világában "szerepjátékozik", ugrál, harcol, küzd.

Ha valami nem sikerül, azonnal csapkod, hogy ez hülyeség, mindjárt mást hibáztat (rendszerint engem, ha esetleg szóban is akár megpróbáltam segíteni), és nem jó, és nem próbálkozik vele tovább. Pedig olyanokról van szó, ami nem elvárás felé, csak ő támasztja magának (pl vonalon vágás, vagy rajzolás).

Ha baj van, ha elesik is más a hibás, ha másért nem, akkor hát én mondtam, hogy biciklivel menjünk, ha nem mondom, akkor nem esett volna el vele, stb, stb.

Alvásunk katasztrofális még 6 évesen is, pavoros.

Szóval látom az én gyerekemet a te leírásodban.


Nem gondoltam, hogy ezzel kellene nekünk menni valahova, de ezek szerint igen?

Most kezdi az iskolát. Félek, hogy mindent kudarcként fog megélni, amit nem tud megcsinálni (mert bár rettentően okos, ügyes, a ceruzával pl nagyon nehezen boldogul)

2017. aug. 3. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim válasza:
Én kisfiam 3 éves, szenzomotoros vizsgálaton voltunk, ahol mondták hogy figyelemzavaros hiperaktivitása van. Mi tsmt-t kezdjük el jövő héttől. Sokat utána olvastam. Mozgásterápiát ajánlják. nekünk azt mondták hogy ebben a korban még képlékeny az idegrendszerük és így lehet fejleszteni, elmúlni nem fog, de a tüneteket ezáltal lehet enyhíteni. Valamint mi még a lovasterápiát próbáljuk meg. Mi heti 3-4 alkalommal fogjuk itthon csinálni a tsmt-t. Az ADHD-nál a korai felismerés és kezelés a legfontosabb.
2017. aug. 4. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Nekem ez a könyv sokat segített megérteni és kezelni a kisfiamat, a nevelési tanácsadóban ajánlották:

[link]

2-es, szerintem vidd el kivizsgálásra. A mozgásban való ügyetlenség is egy tünet, a pszichés tüneteken túl az én fiamnak is nehezen megy a ceruza- és evőeszközfogás, és az egyensúlyérzéke is gyengébb. A hipotóniáján és a figyelmén szerencsére sokat javított a fejlesztő torna, megérte elvinni.

2017. aug. 10. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Biztosan letezik gyogyszer amit felirhatnak neki. en nyugtatoznam vagy ami kell adman neki hogy nyugodtabban viselkedjen. a gyerek nem normalis viszont ez nem jelenti azt hogy ti szenvedjetek meg ennyire a dolgot.
2018. jún. 21. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!