Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szobatisztaság » Várhatóan mikor áll be a...

Várhatóan mikor áll be a szobatisztaság?

Figyelt kérdés

3 éves, nemrég kezdte érdekelne a WC-szűkítő és a bili. De inkább a WC-szűkítő.


Mivel napközben jó az idő, kint bugyit kap a rövidnadrág alá. A koszos kezére tekintettel javasoltuk, hogy ha pisilni kell, guggoljon a fűbe. Ez úgy valósult meg, hogy 2 percenként csupasz fenékkel leguggolt, aztán nem történt semmi. De ragaszkodott hozzá, hogy ő most pisil.

Aztán kitalálta, hogy kakil, akkor elfogadta a kivitt bilit, de ott is csak ücsörgött és kiderült, hogy bélgázt nézett be.


Azt látom, hogy nagyon izgatja most a "bugyim van, nagylány vagyok" és a WC-szűkítő, de nem teljesen tudja összekötni a "na, most pisilni kell" érzéssel.

Nagydolog ment már előzetes jelzésre bilibe. Nagyon megdicsértük, nagyszülőket is felhívtuk, ők is cigánykereket hánytak.


Tehát érzem rajta az érdeklődést, erőfeszítést, de nem látom, hogy ténylegesen összekapcsolná a vizelési ingert a WC-vel. Az biztos, hogy ritkábban és egyszerre nagyobb adagot ürít, ahogy a felnőttek is. A pelenkán is látom, hogy 10 perc alatt lesz hirtelen duzzadt, illetve fürdés közben is látom, hogy néha milyen mennyiséget pisil ki.


Kifejezetten jutalmazni nem szeretnénk, tehát ne kapjon csokit/új játékot csak emiatt. Szeptemberig ráér a dolog, annyira nem sürgős. De a bölcsődében is próbálkoznak vele, ott esetleges, hogy épp belemegy valami a WC-be vagy sem.

Egyéb esetekben pedig simán lábszáron brunyálja magát, aztán örül a tócsának és ugrál benne...



Tudunk mi valamit tenni, vagy legyünk türelmesek, folytassuk így, aztán úgysem pelenkában fog érettségizni?


2017. máj. 19. 09:37
 1/1 anonim ***** válasza:

Legyetek türelmesek!

És szerintem vigyetek ki neki bilit+wc papirt az udvarra két okból is. Az egyik hogy ő még ha legugol szinte biztos hkgy lepisili a lábát, cipőjét, az meg csak csalódás lesz. A másik higy szerintem ne azt szokja meg hogy az udvaron csak úgy leguggolunk bárhol pisilni ebből a bölcsibe, oviba gond lehet, meg szerintem otthon sem ez a normális..

2017. máj. 19. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!