Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Ez így normális egy fogadott...

Ez így normális egy fogadott orvosnál?

Figyelt kérdés

Azon gondolkodom, hogy én vagyok-e túlérzékeny, vagy ez így nem volt rendben azért?


Alaphelyzet, hogy magánkórház, fogadott orvossal. A dokim azt mondta, hogy ha szülünk, akkor a kórház értesíti és jön. Természetes szülésre készültünk, mesterséges beavatkozások nélkül. Ebben maradtunk.


Az első fájások reggel jöttek, első baba, nem tudtam, milyen lesz. Bementünk a kórházba, az ügyeletes megvizsgált, azt mondták, hogy még nem erősek, nem tágultam, menjek haza nyugodtan. 12 óra otthoni vajúdás után már nagyon fájt, bementünk megint. Akkor felvettek, bár mondták, hogy még elég korai a helyzet.


A szülésznő bejött, közölte velem elég nyersen, hogy ne üljek törökülésben, mert az nem kedvező póz, feküdjek le. Aztán bekötött egy branült, felrántotta a pizsamámat, hogy le vagyok -e borotválva, és kiment. (sztárszülésznő a kórházban, ódákat olvasni róla a neten, én meg le voltam fagyva, hogy ez most mi)


Az éjszakai ügyeletes, akit aznap láttam először, megvizsgált, majd ő telefonon beszélt az orvosommal, aki azt üzente vele, hogy repesszen burkot és majd később csörgesse meg mi a helyzet. Az ügyeletes odajött, hogy ezt üzente, ő megcsinálja. Én hezitáltam, de remegtem már a fájdalomtól, ő meg azt mondta, hogy burokrepesztés után be szokott indulni, akkor már jó eséllyel jobban haladunk. Így végül megcsinálta.


1 órával később bejött, hogy megvizsgáljon megint az ügyeletes, majd azt mondta, hogy haladunk, de egy kis oxi kell, de mindjárt jön a dokim.


Végül 3 órával később megjött a fogadott orvosom, aki köszönés után felnyúlt és figyelmeztetés nélkül brutális fájdalmat okozott, mint utólag felfogtam, nyilván kézzel tágított, madj bekötötte az oxit, hogy "segítsen".


A teljes bent töltött órák alatt ctg-re tettek, és fektettek, nem mentem ki még pisilni sem.


A babával elvileg minden rendben volt, semmi problémára utaló jel nem volt.


Újabb 2 órával később a dokim megvizsgált, azt mondta, hogy sajnos nem haladunk. Én már sírtam és kértem, hogy csináljon valamit, mert nem bírom. Ekkor császár lett.


A műtét után elment, csak a 3. nap láttam újra, amikor elköszöntünk.

A papíromra az volt írva, hogy fenyegető magzati oxigénhiány miatt lett császár.


Mi történt? Tényleg ilyen egy fogadott orvossal való szülés egy magánkórházban? Ez az emelt szintű támogatás? Akkor milyen a szülés egy állami kórházban ingyen? Én csalódott vagyok, és nem értem, hogy mi történt, csak azt érzem, hogy a kiszolgáltatott helyzetemben nem tudtam megvédeni magam (nem is készültem arra, hogy meg kellene).


Túlérzékeny vagyok és ez így volt normális? Elfogadom, ha így van, a hormonok is dolgoznak bennem nyilván...



2020. jún. 25. 11:56
1 2 3
 1/26 A kérdező kommentje:
*pizsama = hálóing, amit ott adtak
2020. jún. 25. 11:56
 2/26 A kérdező kommentje:
A szülésznőről azért nem írtam többet, mert ennyi időre láttam az ott töltött órák alatt. Meg a műtőbe betolás előtt valami gumiharisnyát húzott a lábamra.
2020. jún. 25. 12:01
 3/26 anonim ***** válasza:
100%

Egyáltalán nem tartom normálisnak. Egyes kórházakban az ügyelet orvos és szülésznő különben bánik egy éppen szülő nővel, pedig ők nem kapnak pénzt érte általában.

Őszintén, Én 1 forintot nem adtam volna nekik ( nyilván neked muszáj volt gondolom, hiszen magánkórházban voltál). Sokkal többször kellett volna rátok 'néznie' az orvosnak is a bent töltött idő alatt. Sajnálom, hogy ilyen szülésélményt okoztak neked!!

2020. jún. 25. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 A kérdező kommentje:

Szerződés kötött, pénztárnál kellett fizetni, nem borítékban, teljesen tisztán ment a dolog. Ez nem volt választás kérdése a végén, hogy fizetünk-e, vagy hogy mennyit.


De fáj a szívem, mert azt hittem, szebb szülésélményem lesz, ha jól megválasztom a helyet és az orvost, aki amúgy egy bűbáj kedves, mosolygós nagyon pozitív ember volt egész terhesgondozás alatt. De végül szinte ott se volt. Ha összesen beszéltünk 5 mondatot, sokat mondok.


A férjem ott volt velem, de teljesen tanácstalan volt, azt látta, hogy sírok és remegek és nagyon félek, és nem tudott segíteni. Nyilván, sose látott szülést, nem tudta, mit szabad, mit nem. Én sem. Legalább néhány jótanács, vagy mozdulat, vagy tipp, hogy lehetne könnyebb. Valami. Azt se tudtam, hogy szabad lenne-e felkelnem, ilyen, hogy zuhany, vagy kád, fel se merült, pedig szabad volt.


És most itt vagyok egy sebbel, amit elkerülhettünk volna, ha másképp csináljuk, és nem tudom, merek-e még egy gyereket vállalni, és ha igen, hova is mennék vele?

2020. jún. 25. 12:08
 5/26 anonim ***** válasza:
19%

Az a helyzet, hogy a mai világban az ember azért fizet, hogy kedvesek legyenek hozzá. Nos, ők nem így gondolták. Én se nyalnék talpat csak azért mert fizetnek. De azért az ellátás színvonalát biztosítaniuk kellett volna.

Sajnálom ami történt veled, de a lényeg, hogy a baba egészséges és vége a horrornak! :)

2020. jún. 25. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 A kérdező kommentje:

Nem alapvető, hogy kedvesek legyenek az emberrel?

Én azt hittem, a külön szobát, a teljes felszerelést, a sok alternatív eszközt és a személyes jelenlétet fizetem meg, nem a kedvességet :O

2020. jún. 25. 12:10
 7/26 A kérdező kommentje:
Nyilván, ha egy jó szakembert elrángatok este a családja mellől dolgozni, akkor az drága. Én azt hittem, ez az, amiért ez sokba kerül. Nem azért, hogy legalább partnerként tekintsen rám a saját szülésemben.
2020. jún. 25. 12:12
 8/26 anonim ***** válasza:
13%
Nem igazán tudom elképzelni hogy ez így valóban megtörtént egy magankorhazban
2020. jún. 25. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 A kérdező kommentje:
Megtörtént.
2020. jún. 25. 12:18
 10/26 anonim ***** válasza:
78%

Hát tovabbra is hihetetlen.

Amúgy meg nem, ez így nem normális állami kórházban sem, ügyeletesnél sem

2020. jún. 25. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!