Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Ezt nem kellene előre bejelent...

Ezt nem kellene előre bejelenteni?

Figyelt kérdés

Sajnos a kisbabám feje sehogy sem akart leereszkedni, pedig már teljesen nyitott volt a méhszáj. Előtte órákon át tornáztattak, miközben tűrtem az oxi által generált fájásokat. Amikor végre közölték, hogy akkor próbáljuk meg: nyomhatok!- két orvosnő mellém állt és az egyik szó szerint raugrott a hasamra! Az összes levegőt kipréselte belőlem, olyan hörgő hangot adtam ki, mintha ördögűzést végeztek volna rajtam. Kristeller-féle műfogásnak hívják.

Iszonyat fájdalmas, arról nem beszélve, hogy pszichikailag is borzalmas élmény. Kilec hónapig vigyáztam a hasamra, erre szülés közben valaki jön és ráugrik. Szó szerint. Nem az történt, hogy kicsit szépen lassan nyomta lefelé a babát, hanem a teljes testsúlyával hirtelen rá ugrott a hasamra. A férjem ijedtében hátra ugrott én pedig elkezdtem pánikolni. Megkértem az orvosnőt, hogy fejezze be, mert levegő nélkül NEM TUDOK NYOMNI. Félre is állt, majd a jobb oldalamon lévő orvosnő szintén rányomott. Ő is nagyon hirtelen, de nem olyan erősen.

Összesen négyszer csinálták ezt..

Bennem ez mélységes traumát hagyott és a férjem is eléggé kiborult.

Én azt hittem, hogy ezt a Kristeller-féle műfogást már nem praktizálják, erre durr belefutottam.

Erről nem kellene tájékoztatni, vagy engedélyt kérni? Igen, tudom, hogy van amit muszáj és biztosan segítő szándékkal teszik, de én ezt a mai napig nem hevertem ki. Szerintem ha érzéssel csinálták volna, vagy ha szólnak, hogy mi fog történni, akkor másképp elem meg. Így teljesen azt éreztem, hogy bármit megtehetnek.

Nyolc hetes a kisbabám.



máj. 9. 22:44
1 2
 1/19 Miss Lady ***** válasza:
80%
Ez nagyon durva. Kellett volna szólniuk!
máj. 10. 02:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
91%
Nálam ugyanez volt, és mikor ösztönösen félrelöktem a dokit még ő akadt ki
máj. 10. 04:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
89%

Ekkora primitiv barmokat. A Kristeller manőver enyhén szólva is életveszélyes, mert méhrepedést okozhat és képtelenség elállítani a repedés miatt bekövetkezett vérzést. Ráadásul a baba is szenvedhet súlyos sérülést, deformációt, akár halált is okozhat, ha úgy sérül. A világon sehol sem ajánlják az alkalmazását, mert ha csak ezerből egy anyuka vagy baba sérül vagy hal meg, az is túl sok.

Ha valaha vállalsz még egy gyermeket, messze kerüld el ezeket a barbárokat.

máj. 10. 05:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
94%
Ez melyik kórházban történt?
máj. 10. 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
89%

Kéne, hogy előre kommunikálják, hogy ezzel szeretnék segíteni a babát igen, sőt... normál esetben enegedélyt is kéne kérniük. De sajnos az a tapasztalat, hogy nagyon nagyon sok mindent KÉNE, ami sosem történik meg.

Sajnálom az élményedet, én csak annyit tudok javasolni, hogyha traumaként élted meg a szülésedet, érdemes beszélni egy perinatális tanácsadóval. Nekem egy alkalom is elég volt, hogy át tudjuk keretezni egy kicsit a dolgokat.

máj. 10. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
94%
5ös én a 2es vagyok, lassan 1 éves a kisfiam, sikerült úgy érzem egyedül is feldolgoznom és már màs színben látom a dolgokat, viszont szerintem ezek a dolgok azért megmaradnak
máj. 10. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%

Nalam bejelentettek elore, de az orvos konkretan a fel seggevel rault a hasam oldalara es valahogy ugy nyomott!! Hat en azt hittem ott halok meg.

Egy masik meg a masik oldalamon nyomta a hasam.

Hiaba szoltak; ugyanugy szarul eltem meg, mert kozben folyamat mondogattak, hogy ne kiabaljak, nyomjak vegre normalisan, valaki kiabalt velem, hogy jo lenne az orvosra hallgatni es nyomni.

Mikozben amugy nem ereztem tolofajasokat se, mert az oxitol csak azt ereztem, hogy mindenem faj. Plusz miutan ket oldalrol nyomnak, csak azt ereztem, hogy ott faj.

Undorito ami itt megy. En ertem, hogy ki kellett szedni belolem a gyereket, de ez az egesz nem tortent volna meg, ha megcsaszaroznak, amikor kertem. Merthogy 6 oran keresztul tartott a kitolasi szakasz, nyomtam, de visszacsuszott a baba. Inkabb hagytak hogy addig kinlodjak,aztan kieroszakoltak belolem a gyereket, aminek a kovetkezmenye az lett, hogy tokatol bokaig szetszakadtam odalent es utana 2 oraig varrtak.

2 eve tortent, de soha nem fogom ezt feldolgozni.

máj. 10. 07:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
95%

6-os. Nyilván megmaradnak, de nem mindegy milyen keretben. Én is azt hittem sikerült feldolgoznom nagyjából és eltennem a megfelelő helyre, de közeledve a második szülésemhez, rájöttem, hogy max szőnyeg alá söpörnöm sikerült a dolgokat. Vagyis eltettem, de olyan szinten pánikoltam várandósan a szülés közeledtével, hogy muszáj volt szakembert felkeresnem. Bánom, hogy nem korábban tettem, teljesen máshogy alakult volna szerintem a feldolgozás folyamata. Megkönnyítette volna.

Nem biztos, hogy kell ez a kérdezőnek is, én csak hasznos tanácsként hagytam itt, hogy HA esetleg úgy érzi, érdemes átbeszélni szakemberrel.

máj. 10. 07:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:

Érdekes, hogy szülés előtt két héttel egy barátnőmnél voltam látogatóban és jelen volt az Anyukája is. Ő elkezdte mesélni a szülését, és mondta, hogy mindkét lánya születésénél ugráltak a hasán. Majdnem ott fulladt meg.

A barátnőmmel csak összenéztünk, hogy de jó, hogy ma már normálisabb körülmények között lehet szülni és nem folyamodnak ilyen barbár dolgokhoz. Milyen naiv voltam. Amúgy én is majdnem elkezdtem ott csapkodni a kezemmel, próbáltam volna védekezni.

A végén vákuumot is használtak, ami szintén rosszul érintett, illetve a babámat is, aki torka szakadtából visitott amikor kibújt. Hetekbe telt mire elmúlt a nyoma és rendbe jött a kis feje. Sajnos a nőgyógyászom akkor másik kórházban volt ügyeletes, így random orvosokat kaptam. Amikor mentem haza, összefutottam vele a folyosón a zárójelentéssel a kezembe. Beleolvasott, gratulált és kérdezte, hogy vagyok. Mondtam, hogy jól, de egy-két dologra nem számítottam. Erre közli, hogy szuper szülesem volt (a papír szerint, pedig azon is írja, hogy manuálisan és vákuummal is segítették a szülést).


Nem szeretnék ráijeszteni a leendő Anyukákra, de szerintem jobb mindenre felkészülni. Én kb. mindent megkaptam, amit nem akartam. Vágtak is..


Lelkileg szerintem még nehezebb, mint fizikailag. Szülés előtt két gyerkőcöt terveztünk, de most erősen fontolgatom.

máj. 10. 09:19
 10/19 anonim ***** válasza:
64%

Ez borzasztó, amit veled tettek. Ez a beavatkozàs felesleges, kàros. És MINDEN beavatkozás előtt tájékoztatniuk kell, és ha nincs KÖZVETLEN életveszély, akkor engedélyt is kell kérniük.


Ez egyértelműen szülészeti erőszak volt. Szerintem jelezd írásban a betegjogi képviselőnek, és menj pzzichológushoz, hogy feldolgozd, amit tettek veled.

máj. 10. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!