Ha eldöntöm, hogy nem fogok ordibálni a szülés közben, menni fog?

nekem a vajúdás, úgy leszívta az erőmet hogy két fájás között én már aludtam ahány másodpercem csak volt

a kitolási szakaszt meg sem éreztem, a szülész , meg orvosok voltak idegesek, hogy félig kint van nyomjon már hosszant, erősen(úgy éreztem, hogy magától is simán kijönne, mert semmilyen fájdalmat nem éreztem, max enyhe menszi görcsöt, amikor tolni kellett)szóval én azért kezdtem erőlködve "nyögni" hogy lássák rajtam, hogy igyekezek, nem szórakozok én, meg a neten is ilyen ordítós, erőlködös szüléseket láttam, gondoltam így kell, hogy ne szúrjon szemet..

Ezt szerintem akkor fogod látni, ha ott leszel.

Én pl. már nem merek ilyeneket megfogadni, mert eddig azt hittem magas a fájdalomküszöböm...fogfúrásokat, töméseket elviseltem fájdalomcsillapítás nélkül ilyenek... de egyszer lett a bőrömben egy ilyen gennyes kelés, amit a sebésznek ki kellett fakasztani. Na akkor akkorát üvöltöttem, mint szerintem soha életemben. Pedig tudtam, hogy mit fognak csinálni, hogy fájni fog (és sosem kérek fájdalomcsillapítást, mert tűfóbiám van).

Szóval lehet, hogy azt a fajta fájdalmat majd kibírom nyikkanás nélkül, ahogy kibírtam pl. 1 bokatörést is... de lehet, hogy nem.

Ne foglalkozz vele mit mondanak, én biztos visszaszólnék valami olyat, hogy nem neked fáj, be lehet akkor k...olni.

Szülés közben komolyan az orvosnak akarsz megfelelni?

Nem tökmindegy, hogy mit gondol? Nem a barátságára van ott szükséged, hanem a szakértelmére.

Én párszor elküldtem az anyjába az orvosom (fogadott, évek óta ismerem), amikor vákuumozott meg utána tépkedte le a fent ragadt méhlepényt.

Másnap elnézést kértem, ő meg röhögve mondta, hogy a szakma alapja, hogy fájdalomtól fetrengő embertől nem vesznek fel beszólást, no problem.