45 évesen vállalnátok gyereket?

Ha még nem lenne, akkor igen.

Nem vállalnék. 40 nálam a plafon.

Igen,simán beleférhet.

Igen. A dédim 43 és 45 éves korában is szült egészséges gyerekeket, akiket tisztességgel fel is nevelt, úgyhogy miért ne?

Én nem vállalnék, de semmi rosszat nem látok abban, ha valaki megteszi. Nyilván oka van rá. Benne van, hogy nehezebben viseli, nagyobb a gon esélye, de aki akkor jut el a gyerekvállaládig, ezeket nyilván tudja.

Nem. Egyrészt nagyobb a kockázata, hogy a gyerek nem lesz egészsége (főleg, ha első gyerek). Másrészt 45 év inkább már nagymama kor, mint anyuka. Egy gyereket fel is kell nevelni. Amikor ő 20 éves lesz, akkor lehet, hogy már nem is leszek egészséges.

Én nem merném bevállalni. Csak 32 vagyok, második babánkat várjuk , de engem megvisel. És a tested nem lesz fiatalabb, a várandósság minden életkorban nagyon megviseli egy nő szervezetét. És én amiatt is aggódnék hogy fel tudom e nevelni, ott tudok e lenni mellette mikor ballag, diplomázik, házasságkötés, gyerekvállalás. Ha most vagy 45 kb 70 leszel mikor végez a tanulmányaival. Gondold végig és konzultálj egy orvossal a kockázatokról.

Én sem vállalnám semmiképpen.

Ez borzasztó egyéni, eszméletlen különbségek vannak ebben a korban már az egyének között, van aki mentálisan-fizikálisan is kenterbe veri a nálánál 10-15 évvel fiatalabbakat is, meg láttam már szinte "vénasszony" számba menő 45 körülit is. Én magam ősszel leszek 43, reálisan nézve jó "kondiban" vagyok, nem panaszkodom, de már másképp élek meg mindent. Nemrég beszélgettünk arról, hogy anno semmi gondot nem okozott hétvégente tök egyedül hazautazgatni babakocsistól, utazótáskástól tömegközlekedve anyámhoz vidékre, aluljáróba kocsit le, mozgó lépcső, metro, vonat (nem ám alacsony padlós, régi kék, élmény volt feljutni), miközben a 15 kilós utazótáska fityegett a vállamon. Meg se kottyant. Ma valószínű sírógörcsöt kapnék tőle, ahogy minden egyébhez is egyre kevesebb a türlemem és az energiám. A kisebbikem 9 éves, egy csemcsemőt én már nem bírnék optimálisan ellátni, megviselne mind lelkileg, mind fizikailag. 60 kiló alatt vagyok, rendszresen sportolok, de már nem akarnék éjszaka virrasztani hónapokig és előről kezdeni, hogy egy teljesen rámutalt csöppségről gondoskodjak. Örülök, hogy elmúlt a babázós korszak, ami akkor örömet okozott, most már nincs az az isten, hogy önként bevállaljam újra. Lehet akkor is így gondolnám, ha még nem lenne gyerekem, ezt nem tudom. A nagy 17, élvezem, hogy nőnek, hogy sokkkal kötetlenebbül lehetünk együtt, hogy a nagy már bátran tölt nagynéninél egy hónapot nyaranta külföldön. Nem kezdeném előről, elégedett vagyok az életünkkel. Ha náthás vagyok, már nyűgösebb, ahogy minden betegségnél is, nemhiába, öregszik az ember, akkor is, ha ennek kivülről még nincsenek annyira látható jelei. Szóval az egyéni, szuverén válaszom a nem. Unokahugaimat a 80-as években 41 és 43 évesen szülte a nagynéném, kiegyensúlyozott, művelt, tanult felnőttek lettek, van előttem pozitív példa. Én 26 és 34 évesen szültem, nekem így volt optimális, de ez nagyon változó. Nővérem pont 45, nincsen gyereke (sok tényezó miatt alakult így)és azt mondja, most már ha lehetne sem vállalna, elmúlt az az idő.