Szülés előtt olyannak képzelted el az életet, mint amilyen most az élet szülés után?

Én próbáltam felkészülni lélekben a legrosszabbra. De nem tudtam...

Koraszülés után teljes lelki összeomlás, 3 hét után jöhettünk haza. Addigra teljesen kimerültem és elbizonytalanodtam amire rájött egy extrém hasfájás, aminek következtében naponta párszor 1 órát tudtam aludni. A kimerültségtől elapadt a tejem. Így a terhesség és a szoptatás is kudarc volt. Nagyon megviselt. De mikor elmúlt a hasfájása én pedig elengedtem az anyatej témát, akkor megnyugodottam és azóta van egy nagyon ügyes, mosolygós babám, aki nincs lemaradva semmiben.

Pont ilyennek képzeltem el. 2 gyerek 5 év korkülönbség. Nekem ez a része pont így jó, ahogy van. A párom még mindig szeret, a szexuális életünk rendben. A nagy nem mintagyerek, vele sok volt q nehézség az elején, meg moat is, mert makacs és akaratos, de ettől függetlenül nagyon jólelkü okos gyerek. A kicsi egyelőre álombaba, nyugodt, sokat alszik szépen fejlődik. A párom sokat foglalkozik velük.

Nem vagyok mintaanya, sokszor tud felbosszantani a nagyfiam, vagy a párom, és mindemellett vannak nehézségeink, de igyekezzük együtt megoldani.

Nálunk is olyan mint az utolsónál ,én rettegek újabb gyereket vállalni az első év miatt.

Extrém hasfájós és rossz alvó gyerekem volt, tényleg 10-15 kelés is volt éjszaka, de átlagban 5-6 biztos.

Nem hittem volna hogy ilyet lehet érezni ettől mint egy élő zombi úgy léteztem sokszor.

Viszont arra se számítottam hogy így lehet szeretni valakit, így lehet aggódni valakiért, és hogy mennyi szeretet tud adni egy gyerkőc.

Szóval se a rossz,se a jó oldalára nem számítottam, belegondolva szülés előtt nem is filóztam milyen lesz az élet mert fogalmam se volt, nem volt a környezetembe előtte kisbaba,kisgyerek.

Nem, a kislányom ezerszer menőbb és minden sokkal csodálatosabb vele mint azt előtte elképzeltem. Nem paráztam semmitől sem egy kicsit sem, tudtam hogy csak csodababánk lehet de ennyire fantasztikusra nem számítottam. Álomterhesség 0 kellemetlenséggel, jó alvó baba aki szuperokos és sokkal hamarabb csinál mindent mint az átlag, gyönyörű katalógusgyerek (mások mondják én látom azért a valódi oldalát is 😅), a házasságunk nem is lehetne csodásabb, én olyan boldog vagyok mint még soha. Voltak hullámvölgyek: 4 és 8 hónapos kora között nem aludtunk a fogacskák miatt és egy évesen már most olyan akaratos és raplis, hogy néha az agyam eldobom de én így imádom őt és a családunkat.

Én abban hiszek, hogy mindenki bevonzza magának a szart ha folyton a legrosszabbra gondol és mindentől retteg, én szeretem lazán kezelni a dolgokat és azt kell mondjam (nálunk) működik. :)

Miért lett némelyik válaszoló lepontozva? Annyiféle élet van! Én minden választ hasznosra értékeltem :)

Én azt hiszem, hogy teljesen nem lehet felkészülni, nem tudhatod, mit dob a génlottó a gyerkőccel :) Lehet jobb is, rosszabb is, vagy valami teljesen más is.

Nekem az első kislányom egészséges boldog és vidám terhesség után egészségesen időre született, és két nap után kórházi fertőzés miatt meghalt. Erre egyáltalán nem készültem, és nem is lehet.

A fiam előtt nagyon fitt és egészséges voltam, a terhesség alatt is, tele voltam erővel, és aztán 8 héttel hamarabb meg kellett születnie, mert úgy betekerte magát a köldökzsinórba, hogy nem kapott elég vért. Nagyon erős és egészséges gyerek kezdettől fogva, de 8 hetet koraszülött osztályon volt, én 3 óránként fejtem, éjjel 4 óránként, naponta kétszer mentem be a kórházba, és mire őt hazahozhattuk, én már 8 hete nem aludtam egyhuzamban 2 óránál többet, a korábbi erőm huss! elszállt, és a neheze még csak ez után következett. Kávét nem tudtam inni, így tömtem magamba a csokit, cukrot, hogy ne álljak fejre, ne ejtsem le, ne nyomjam agyon, mert váratlanul elalszom. Csak ezek a "cukorsokkok" tartottak valamennyire működőképes állapotban. Legalább a szoptatás működött. Durva volt, szoptatás alatt szedtem fel 20 kilót, a fogínyem tönkrement. Ördögi kör volt, a mozgás segíthetett volna, de nem tudtam elmenni vele sétálni, mert úgy kifáradtam tőle, hogy nem tudtam ellátni. Apja mindenben ott volt és van, amiben csak tudott, de neki munkahelyre is kellett mennie. Segítségünk egyáltalán semmi nem volt, csak az elején 2-3 hét. Egy év múlva voltam a legmélyebb ponton, gyerek irtó aktív volt, én nullán, szétcsúszva, és sokszor azt kívántam, bár máshol lennék.

Szóval erre sem voltam felkészülve, hogy itt van a gyerekem, akire annyira vártam, annyit készültem, mindent megtettem, hogy ezúttal nehogy rossz irányt vegyenek a dolgok, és én nem akarok itt lenni.

Aztán lassanként kezdett jobb lenni, szépen kisütött újból a nap, és a gyerekem egyre értelmesebb, már megbeszélhetők vele a dolgok, a rengeteg energiáját is egyre hatékonyabban tudjuk levezetni, nekem van végre időm aludni is meg mozogni is.

De úgy érzem, amennyire amúgy jó állapotban voltam ez a terhesség idején, ha időre jön a fiam, lehetett volna ez olyan könnyű és vidám, mint az utolsó válaszolónál :) Akkor talán született volna még testvére is, de így már nem vállalunk még egy gyereket. Sajnos túl sok mindent éltünk meg, valamiféle alapvető bizalom veszett ki belőlünk az iránt, hogy rendben lesznek a dolgok. Jó lenne visszaszerezni, de ahhoz azt hiszem, el kellene felejteni mindent, ami történt, és azt sem szeretném :)

Még annyit szeretnék 7-es válaszolónak, hogy az első gyerekemnél fel sem merült halványan sem, hogy valami rosszul sülhet el. Nem biztos, hogy bármiféle bevonzásnak köze van ahhoz, hogy mit is élünk meg végül.

Inkább csak tedd össze két kezed, és legyél végtelenül hálás, hogy igazán jól mennek a dolgaitok, és hogy nem kellett egy ilyen mély örvénybe még csak belepillantanod sem, és őszintén kívánom, hogy ez így is maradjon :).

Nekem könnyűnek mondható volt a helyzetem, legalábbis így gondolom. Férjemnek előző házasságából már volt két gyermeke. Párom, igen férfias megjelenése ellenére alapvetően házias, család-centrikus típus. Mindenből kiveszi a részét itthon. Már a terhesség alatt sokat segített tapasztalataival. Apás szülés volt, így ott is támogatott. Hazaérkezés után én azt sem tudtam, mit, hogyan kell csinálni, ő viszont gyakorlatiasan kisujjból kirázta. Lényegében, minden alapra megtanított. :-) Nem állt ott mellettem 24 órában, de számíthattam rá mindig. Amikor túl álmos voltam az éjszakai babaprogramok miatt, nagyon gyakorlatiasan azt mondta, éjfél utáni etetést fokozatosan toljuk el hajnal felé. Addig is ő vállalja az éjszakai etetést tápszerrel vagy lefejt tejjel. Egy idő után már nem volt igénye a babának a 3 óra körüli étkezésre, kellemesen átaludta.

Munkájából adódóan, párom sokszor jött haza éjfél után, így nem okozott problémát számára az ébrenlét. Én pedig kipihenhettem magam éjjel.

Második közös csemeténk születése után már én magam is nagyon gyakorlatias voltam.

Mit képzeltem másképp leány koromban, a szülés előtti időkben? Nem gondoltam, hogy ilyen kellemes szülőnek lenni és nem fogtam fel, hogy milyen nehéz szülőnek lenni!

Számtalan olyan pillanat van, amikor igazán elégedett és boldog vagyok, de nagyon sok aggodalmas és idegesítő helyzet is adódik.

Jelenleg kiskamaszok a csemeték (13 fiú, 11 lány), nem panaszkodhatom, mert nagyon jó gyerekek, de olykor az agyamra mennek. :-) Főleg lányom, akinek itthon akkora szája van, mint a Bécsi kapu. Bezzeg férjemmel egyik sem vitázik, nem szólnak vissza, lesik szavait, mint egy istenségnek. :-) Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy mind a négyen hamar megsértődünk. Párom és fiam, ha bevágja a durcást akkor képesek lennének hátat fordítani az egész világnak. Szerencsére, amilyen lobbanékonyak, olyan hamar el is illan. Tehát, meg kell tanulni kezelni minden családtag allűrjeit!