Akiknél nagyon nehezen lett baba, azok hogy tudták leküzdeni a depressziót?

Első vagyok:) Köszi szépen, remélem neked hamar összejön, nem kell ilyen sokáig eljutnod. Én egy ideje arra jutottam, hogy próbálok segíteni az én tapasztalataim másoknak is. Sokáig családban is titokban tartottuk. Azért kezdtem el erről beszélni, hogy másnak hátha az én tapasztalatom miatt sikerül.

Hangulatingadozások nálam is vannak, volt olyan hogy egy reklámon is elsírtam magam. Akkor még saját magamat is hülyének néztem. Ha esetleg majd hormonokat kapsz az még jobban bekavarhat. Szokták mondani, hogy akár ez meg is erősítheti a kapcsolatot is.

Tanácsot adni erre nehéz, ezen ilyenkor inkább túl kell esni. De szoktak olyanokat ilyenkor mondani, hogy csináljatok kettesben programokat, menj el barátnőkkel beszélgetni (akár másról is, csak terelje a figyelmed), szánj időt a hobbidra.

Kérdező, akik ebben a cipőben járnak/ jártak, csak azok tudják, ez mennyire nehéz, és pokolian küzdelmes út. Én azt tapasztaltam, kívülállónak hiába is mondom, mert úgysem érti, miről beszélek.

Nálam is nagyon sok holtpont volt... 21 hónapig küzdöttünk a terhességért. Van, amelyik holtponton könnyebb volt átlendülni, van, amelyiken nehezebb. Volt, amikor az segített, hogy tudatosan mással foglalkoztam, kitűztem más célokat is. A nagyon mély holtpontokon az segített át, hogy nagybetűs alázatot tanultam. Azt a leckét, hogy nem kaphatunk meg mindig, mindent, amit akarunk. Összegyűjtöttem az életemben számtalan dolgot, amiért hálás lehetek, és ezekre fókuszáltam ahelyett, ami hiányzik az életemből. Nem lett tőle könnyű, de elviselhető igen. Közben folyamatosan beszélgettünk róla, mit lehetne tenni, hogy legalább egy kis kontrollt érezzünk a dolog felett. Én egy év után határidőt tűztem ki magunknak: meddig tartunk még ki, mielőtt orvoshoz fordulnánk. És kipróbáltunk különböző dolgokat: E vitamin, termelői, tiszta méhpempő. Így lettem terhes a 21. hónapban, 4 hónapnyi E vitamin, és méhpempő kúra után. Még 2 hónap volt hátra a "vizsgálatok jönnek" határidőig.

Azzal tudlak biztatni, hogy másfél éven belül még bőven van remény arra, hogy spontán "összejön". Ne add fel! Nem mindenkinek megy hamar, de attól még sikerülhet.

Karácsony előtt én elmentem egy játékboltba, cipős dobozba vásárolni rászoruló gyerekeknek. Arra gondoltam, így legalább lélekben egy kicsit anyává válhatok. Akkor ez is segített egy kicsit. Meg, amikor nagyon elkapott a szomorúság, akkor állatmenhelynek is adakoztam. Valahogy ez meg afelé vitt, hogy létezik más nyomora is az enyém mellett, és terelte a figyelmet magamról.

Én az elején több embert beavattam a projektünkbe. Utólag nagyon meg is bántam. Az időt visszaforgathatva, én sem mondanék senkinek, semmit. Aki nem ment ezen át, az iszonyú tapintatlan dolgokkal tud jönni. Onnantól kezdve, hogy "nálatok is mikor lesz már gyerek?" (majd ha a Jóisten adja, egy pillanattal sem előbb fújd föl...) "Mióta próbálkoztok?" (mi közöd van hozzá?) "Húzzatok bele" (mintha pont azon múlana) "Nem tudtok dugni" (no comment...)

Adjon erőt, hogy nem vagy egyedül, nagyon sok pár van, akik hasonló cipőben járnak. Csak éppen, ők sem hangoztatják.

Utólag úgy érzem, szükségem volt erre a majdnem két éves küzdelemre. Lélekben sokkal erősebb lettem. És megtanultam, mi az az alázat, és a hála. Amit különben lehet, hogy sohasem tanultam volna meg. Adventkor tudtam meg, hogy terhes vagyok. Gyönyörű szép advent lett így belőle. De ott volt a lelkemben az előző advent emléke is, amikor le kellett küzdenem a saját holtpontomat.

Erőt adott egyébként az a tudat is, hogy mindenki viszi a maga keresztjét. Tökéletes, probléma mentes élet nincsen. Mi a babáért küzdünk, más meg, valami teljesen mással...