Ezt hogy viselitek/viseltétek? Mit tudok tenni, hogy ne kattanjak be?

"de nagyon vágyok a változásra és ezt csak a családalapításban és ezáltal a munkateher csökkentésében látom jelenleg!"

Átérzem. Hasonlót éreztem, ugyanennyi idősen. Végül 2,5 év próbálkozás után, 37 évesen lett gyerekem 3 sikertelen inszem és 1 (sikeres) lombik után. Én nem sz.roztam, 6 hónap sikertelenség után mentünk kivizsgálásra. Az idő sarkalatos tényező ilyenkor.

Viszont amit írsz, hogy változásra vágysz és ezt a családalapításban látod meg a munkateher csökkenésében, akkor szólok, hogy a változás tényleg lesz, de nem hogy csökkenne a "munkád", hanem 0/24-es lesz. Plusz ha visszamész dolgozni majd gyerek után, akkor lesz aztán hatalmas a teher, nulla szabadidővel. Ha nincs segítség a kilátásban (nagyszülők, barátok, babysitter, bárki), akkor eléggé kilátástalan az első 10-12 év.

Illetve arra készülni kell, hogy a kapcsolatnak iszonyatos szakítópróbája a gyerek első pár éve. Tehát a fenti mondatodat értékeld át.

Én egyébként javasolnám, hogy menj el vérvételre és nézess hormonokat illetve cukor és inzulinterhelést. Sokszor ezek ludasak a sikertelenségben,és ha már ezt is nehezen viseled, nem éri meg várni, hogy majd egy év múlva elmész vizsgálatra, mert, ha gond van pl pajzsmiriggyel akkor kellhet akár még egy év is mire annyira helyreáll, hogy jöjjön a baba. A dokinak meg nem kell tudni, hogy pontosan mikor kezdtetek próbálkozni... ez csak egy vérvétel, de sokminden kiderülhet belőle.

Már nem is vagytok annyira fiatalok és gyorsan elrepülnek az évek.

A 8.dpo-n butaság testtelni, mert kb millióból egybek lesz valami a teszten. Ha nem akarsz teljesen tönkremenni, akkor 11.dpo-n tesztelsz 10-es tesztel, facellet javasolok. Annál hamarabb ne próbáld.

Kitartás, rajta vagytok az ügyön. Jönni fog az a baba :)

Figyelj nekem 6 év volt. Arra gondolj, hogy a 4 hónap az még a vicc kategória. Egy ciklusban egy egészséges párnak van 25% esélye ha minden stimmel. Ilyen korán nem szabad ennyire rágörcsölni.

Tévesen gondolod azt, hogy a családalapítással a munkateher csökken. Semmi nem csökken inkább nő. Kur.va nehéz a gyerek nevelés. Lehet hogy sz.ar a munkahelyed és ha terhes leszel nem kell bejárni de ha meglesz a baba az egy óriási munka is.

Szerintem te túl vállaltad magad. K.urva sok a 240 óra-+ suli. Azért vagy te ennyire kiborulva és azt várad a teherbeeséssel hogy ez csökken. Hát ha táppénzre mész biztos csökken de ha meg lesz a gyerek akkor rengeteg felelősség, figyelem. 0-24 órás szolgálat vár. Tehát nem minden cukormáz pedig imádod a gyereked.

Pihenned kellene, átgondolni mitől vagy ki 4 hónap után. Mert ez nem a normális kategória. Biztos te is látod ha kiírtad a kérdést. Mi lesz ha 2 év lesz? Akkor becsavarodsz? Felkötöd magad egy fára?

Igenis beszélj a pároddal. Azért a párod hogy támogasson ha te most nem vagy toppon. Ez normális kapcsolatban nem terhelés. Ez támogatás. Most erre van szükséged.

Szerinted a 6 év alatt mire az első lombikkal gyerekünk lett, ki hallgatta a nyűgömet? Hát a férjem. Ki más?

Ha ennyire kivagy, a szexen kîvül mit teszel a gyerekért?

Szeded e a terhes vitamint? Időzített együttlét? Lh tesztek, sport feszkó levezetésre, egészséges életmód. Voltál e hormon vérvételen? Ismered e a ciklusod? Soroljam meg?

Stressz helyett vannak lehetőségek.

Abszolút átérzem.

Nekem az első terhességem 4 hónap után jött össze, de sajnos missed ab lett a vége. Úgy volt, hogy 3 hónapot kell várnunk a műtét után, de az első kontrollon kiderült, hogy szeptált méhem van. Ezt is megműtötték, újraindult a három hónap. Most januárban ismét teherbe estem, de persze a tavalyi traumák nem múltak el nyomtalanul, nagyon nehéz nem állandóan azon görcsölni, hogy mi van, ha megismétlődik. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy akár gyorsan esel teherbe, akár sok hónap múlva, akár van mögötted veszteség, akár nincs, akár rendben van minden, akár nincs, ez sosem egy könnyű sztori (legalábbis a legtöbbünknek nem). Tudom, hogy sovány vigasz, de tényleg az egyetlen dolog, ami segít, ha máshová fókuszálsz. Muszáj akár erőszakkal is magadra erőltetned az érdeklődést a világ egyéb dolgai iránt: egy séta, egy jó étel, egy kulturális program, egy könyv vagy sorozat, egy szépen kitakarított lakás. Bármi, ami huzamosabb időre lefoglalja az agyadat. És nem, ez a legtöbbünknek nem megy spontán, hanem tudatosan kell efelé terelni magad. Nem az "engedd el, ne görcsölj rá" baromsággal akarok jönni, ettől én is tüzet okádok. De én azt tapasztalom, hogy érdemes megerőltetni magunkat olykor, mert csak ez segít a reménytelenül vánszorgó, szorongással teli időn.

Illetve igen, beszélj róla. Lehetőleg olyanokkal, akik hasonló helyzetben vannak. Nagyon meg kell válogatni, mert igen, a legtöbb embernek az a reakciója, hogy "áááh, nem kell ezen ennyit pörögni, majd jön, amikor jön". Na, szerintem ez az, amiről mindenkinek, aki járta már ezt az utat, 200 lesz a vérnyomása...

A párodnak pedig le kell kommunikálni, hogy mi zajlik benned. Ez a kettőtök bulija. Nem kötelező neki is arcon pörögni, de legyen tudatában, hogy te most épp ebben az állapotban vagy, és segítsen, ahol tud. Ez viszont alap.

nemrég adta meg a jelet, hogy kezdhetjük a babatervezést

Öööö, ennek semmi értelme. Egyrészt normális kapcsolatban nem jeleket adnak, hanem megbeszélik, másrészt meg terveztek, hanem próbálkoztok...