Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Új munkahelyre mentem dolgozni...

Sziszi 30 kérdése:

Új munkahelyre mentem dolgozni, határozatlan időre kaptam szerződést, de valószínű, hogy már a kezdés előtt terhes voltam csak én nem tudtam róla. Ki rúghatnak? Beperelhetnek?

Figyelt kérdés
2011. szept. 18. 14:56
 1/7 anonim ***** válasza:

Nem, nem, nem!


Én szeptemberben kezdtem az új helyen még 2009-ben. Akkor nyitottunk, így eléggé elvoltam foglalva mindennel, sokat pakolásztunk, takarítottunk, rendezgettünk, fel sem tűnt csak októberben, hogy nem volt meg csak augusztusban utoljára. Teszteltem és pozitív lett, elmentem dokihoz és valóban már a kicsim 7 hetes volt. A főnökömnek nem szóltam csak december elején, mikor már lejárt a 3 hónap próbaidő. Mondtam neki, hogy pocakos lettem, nemrég derült ki és szeretnék addig dolgozni ameddig csak lehet. Azt mondta semmi akadálya, de szóljak időben ha már nem bírom!2010. májusára lettem kiírva. Utólag visszagondolva nagyon buta voltam, mert rengeteget dolgoztam, nem bírtam megülni a valagamon (munkaidőmet, beosztásomat Én szabtam meg). Szóval hétfőtől szombatig reggel 5-től este 9-ig melóztam. Nem azért mert rászorultam, hanem azért, mert imádtam és tele voltam energiával! Aztán ahogy telt az idő mindig más napokra lettem kiírva, Megbeszéltem a főnökkel, hogy április elején abbahagyom a melót pihenek 2 hónapot az első dátum szerint. Április 10-én végleg átadtam mindent pihentem, jöttem-mentem furcsa volt nem menni dolgozni, szinte unatkoztam. Manóm ezt megérezhette, mert 2010. április 27-én előbújt egészségesen!


Mikor kezdted a melót?Mekkora a babád? 3 hónap után nem lehet olyan könnyen kitenni az ember lányát azért, mert pocakos lett. Milyen munkakörben dolgozol, mert van akinek már 6 hónap a próbaidő!

2011. szept. 18. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
kirúgni krúghat sztem. Mikor tudtad meg, h terhes vagy? + sztem, ha időben közlöd velük, akkor per nem lesz, de a egyik nap nem jössz be, mert közlöd, h bocs, de szülni mész, sztem számíthatsz rá...
2011. szept. 18. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
most nem tudom változott-e a törvény, de anno én is utána néztem. Mindenkit kirúgtak a cégemtől aki terhes lett. Hát gondoltam én felkészülök mindenre, mert nem tehetem meg anyagilag, hogy kirúgjanak. És ekkor találtam egy olyan törvényrészletet, hogy ha jól emlékszem akkor 12 hetes (remélem nem 16 volt) korodig (állapotosságra nézve term) köteles vagy jelezni feléjük, hogy gyermeket vársz. Nem volt megindokolva miért (gondolom, hogy legyen idejük helyettesítőt találni). Ha nem teszed meg akár ki is rúghat. (na és akkor hogy van ideje helyetted találni vkit? úgyhogy nem értem). De ez még 2008-ban volt. Hogy azóta mit változott???? nem tudom.
2011. szept. 18. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
még annyit, hogy nem sikerült kirúgniuk, de szi....tak keményen. Így csak 5 hónapig tudtam ott dolgozni, ezt követően idegeimre hivatkozva kiírattam magam tp-re. Azóta már a második babámmal vagyok itthon gyeden.
2011. szept. 18. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
Akkor igazándiból ha már a kezdéskor 2 hetes terhes vagyok akkor nem tud perre menni,olyan indokkal,hogy eltitkoltam?
2011. szept. 19. 15:17
 6/7 anonim ***** válasza:
ezzel biztos nem, hisz akár még te magad sem tudhattad.
2011. szept. 19. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
hát én ezt fogom mondani.de azért a 12 hetet megvárom,és csak utána szólok.
2011. szept. 19. 15:57

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!