Mi segítene? Hogy lehetne jobb?

4 éve vagyunk házasok, jó a kapcsolatunk. Párom azt akarja, hogy anya legyek. Én úgy érzem nem állok készen erre. Ez nagyon rosszul érinti őt. Ő szenved emiatt nekem pedig rossz látni hogy ő boldogtalan. Számára természetes, hogy a feleség anya is. Nekem problémáim vannak (fél évet próbálkoztunk eddig, de sehogy se jött össze a gyerek). Volt pcos-om de az most tünetmentes. Anyámmal rossz a kapcsolatom, irtózom az anya szereptől. Apámmal jó a kapcsolatom, férjemmel is minden rendben volt egészen eddig. Most új lakás van, előkészítve a gyerekszoba, én pedig úgy érzem nagy a nyomás rajtam hogy belekényszerítsenek valamibe amit magamtól nem tennék. Nagyon szeretem a párom és elfogadom őt olyannak, amilyen. Rossz látni, hogy ő nem elégedett a kapcsolatunkban. Több, mint 3 éve beszélünk a témáról, gyerekvállalásról. Sose mondtam, hogy nem. A házasságunk előtt azt mondtam, magamtól nem vállalnám, de a párom mellett talán képes lennék rá. Próbáltam barátkozni a gondolattal, mert ő többször előhozta a témát, és engem is zavart, hogy már 30 múltam és még nincs gyerekem. Most 32 vagyok. Az anyám 26 volt mikor engem szült. A férjem anyja őt 23 évesen szülte. Úgy érzem megyek ki az időből, és közben nem vagyok erre kész. Csak a férjem miatt vállalnám, hogy megadhassam neki a gyereket. Azt mondja, az meg úgy nem jó, ha nekem ez nem jön belülről. Hát nem jön, ez van. Anyám mindig is elutasító volt velem, nem éreztem, hogy szeretne, nem játszott velem, nem ölelt meg és nem mosolygott rám. Apámhoz tudtam kapcsolódni, aztán ők elváltak, és én anyámmal maradtam egy érzelmi pokolban. Nagyon egyedül voltam. Most is nehéz fenntartanom hogy érzelmileg stabil legyek. Félek így gyereket vállalni és felelőtlenségnek érezném. Párom érti ezt és fáj neki nagyon, nekem pedig az fáj, hogy őt szenvedni látom. Eddig minden rendben volt köztünk, de most, hogy eljött az idő, úgy érzem esik szét a kapcsolatunk, nem tud már rám olyan szeretettel nézni, csak sóhajtozik és szomorú. Látom rajta az elfolytott dühöt is, amit nem akar rám zúdítani, de érzem. Az utóbbi időben sok ismeretlen emberrel lép kapcsolatba, írogat embereknek. Úgy érzem nagyon szenved miattam. Nagyon egyedül érzem magam, egyre jobban távolodik tőlem. Látja, hogy nekem fájó az anya-téma. Nem a gyerekekkel van bajom, szerintem nagyon cukik. Bár túl sok tapasztalatom nincs velük, de a babákkal sose tudtam mit kezdeni. 4-5 évesekkel nagyon jól el tudok szórakozni már. Nem akarok egy babának se rosszat, ezért is félek a gyerekvállalástól. Úgy érzem nem tudnám megfelelően szeretni, ha magam se vagyok stabil egyedül. Úgy érzem az anya szerepet egyedül kell vállaljam, a férjem vagy az ő anyukája nem tud helyettem anya lenni. Párom azt mondja sose hagyna el, mert komolyan gondolja a házasságot. Viszont ebben az is értelemszerűen benne van, hogy én anya leszek és gyerekeink lesznek. Én értem amit mond, és emiatt úgy érzem hogy nem tud szeretni önmagamért. Én is érzem, hogy ezek a határaim. A házaséletünkre is rányomja ez a bélyegét. Ha védekezünk az a baj, ha nem védekezünk akkor meg az. Emiatt megritkultak ezek az alkalmak is. Ami érthetetlen, hogy volt pár direkt próbálkozásunk amikor elvileg össze kellett volna jönnie, de nem sikerült egyszer sem. Kb 15x próbálkoztunk így eddig. Lehet, hogy más bajom is van ami fizikai, ezt nem tudom, nem vizsgáltattuk ki. Férjem azt mondja, nem akarja ennyire erőltetni a dolgot. Szeretem őt, és ő is szeret engem. Nagyon rosszul érezzük magunkat most.