A védőnő rákérdez a pár anyagi helyzetére?





Nálunk sem kérdezett rá soha, pedig terhesség alatt lettem munkanélküli, és azóta sem dolgozom. Akkor is, és most is látja hogy normális körülmények közt élünk, a gyereknek meg van mindene. Sőt, mindig azt mondja mikor jön hozzánk hogy szeret jönni mert olyan különleges játékaink és könyveink vannak amiket máshol nem lát. Szoktam neki mondani hogy sok mindent veszek használtan, nyilván ez sem zavarja, mert látja hogy nem szakadt, nem megfelelő ruhában járatom a fiam.
Nyilván ha mondjuk azt látná hogy putriban élünk, a gyerek alul táplált akkor tenne lépéseket. De mivel ilyen nincs, így ezzel nem foglalkozik.





Kijön környezettanulmányt végezni. Ez nálunk annyit jelentett, hogy leült a nappaliban, és kitöltött egy kérdőívet, ilyenek voltak benne, hogy van-e áram meg víz bevezetve a házba. Tudom, tudom, vannak olyan putris családok, ahol ezek nincsenek meg, de azért ma Magyarországon ez szerencsére elég ritka. Nem nézett be a fürdőbe, meg semmi ilyesmi, elhitte nekünk. Egyedül a gyerekszobát nézte meg, de azt is talán a terhesség vége felé. De az sem lett volna tragédia, ha nincs gyerekszoba, mert ő pl. folyamatosan azt nyomatta, hogy aludjunk egy ágyban a gyerekkel, mert az milyen jó.
Egyébként elég sok szegény családba születik gyerek, nem nagyon lenne az államnak kapacitása ezzel foglalkozni, csak ha már a 10. gyerekedet szülöd egy 20 négyzetméteres lakásba, na ott azért már lesznek kérdések.





A vedonoi szolgalat nem kibaszni akar az emberrel hanem segiteni :) ha problema van az anyagi helyzettel lehet emliteni nem kell tagadni hiszen a megoldast akarjak ok is megtalalni. Ezen felul nem kell leallni veluk veszekedni, azt kell mondani amit akarnak hallani mint pl. A hozzataplalas . Ahol cseszeget a vedono ott szerintem problema lehet.
Minket se vet fel a penz de mindent megveszunk amit kell q gyerkocnek es utana mindenmas :)
Hmm érdekes hogy többen beleláttatok valami olyasmit a kérdésembe, amit nem is írtam le. 😳 (Gondolok itt az anyagi problémákra való hivatkozásra)
Semmilyen anyagi problémánk nincs, sőt, magyar viszonylatban jól keresünk a férjemmel és a védőnő rákérdezett, hogy mennyi az annyi. Miközben más ismerősömtől, ugyanez a védőnő vagy más védőnő nem kérdezte meg. Ezt furcsálltam, meg azt is, hogy miért kérdez rá a bevételekre, miközben a kiadásokra (hitel) nem, mert e nélkül nem igazán lehet felmérni hitelesen a vagyoni állapotot. Ezért kérdeztem meg, hogy van-e ilyen feladata, hogy utánaszámoljon a dolgoknak és esetleg akár javaslatokat tegyen pl. állami támogatások terén. Kíváncsi voltam, hogy egyáltalán másnál akadt-e példa, hogy a védőnő kérdezősködött ezen a területen, mert a környezetemben ez csak velem történt meg.





Körbe is röhögtem volna, ha nálunk számolgatni meg pénzügyi tanácsot adni akart volna, miközben kg diplomám van. Mivel nem volt hülye, nem is tette.
Még úgy se, hogy bérelt, nem túl puccos lakásba vártunk az elsőt.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!