Tényleg ennyire természetesen járnak a nők abortuszra?

" Ez tényleg így megy a valóságban is, hogy halál nyugodtan mennek kapartatni, mintha ez egy teljesen természetes dolog lenne?"

A legtöbb válaszolónak, soha nem volt abortusza, mert ismerik a helyes védekezési módszereket. A legtöbb esetben énis azt írom, hogy menjen a nő abortuszra, de nem azért, mert olyan természetes lenne az abortusz, nekem a védekezés a természetes, ezért van az, hogy 2x estem eddig teherbe és most várom a második gyereket.

De egy nem kívánt terhességnél, márpedig nem kívánt, ha fel merül az abortusz, mint lehetőség, mi mást lehetne írni? Tartsa meg és tegye tönkre egy gyerek életét?

-Első a védekezés.

-Ha a védekezés nem jön össze jön a mérlegelés. Van-e pénz a gyerekre, lelkileg készen áll-e a gyerekre. Egyedül is fel tudja e nevelni. Van e külső segítsége.

-Ha bármelyik kérdésre nem a válasz, felmerül az abortusz, mint lehetőség.

-Elkezdi marcangolni a bűntudat, és fel teszi ide a kérdést, hogy bár ez még az van, de azért megtartsa-e.

-A legtöbb nő csak megerősítésre vár, hogy az egyetlen lehetősége az abortusz, ezzel megnyugtatja kicsit a saját lelkivilágát, hiszen senki nem fogja (max az abortusz ellenesek) arra buzdítani, hogy tartson meg egy gyereket, aki valószínűleg a nyomorba, csonka családba fog kerülni.

Szóval nem, az abortusz nem természetes, a védekezés lett volna az, de a 2 rossz közül, az abortusz a kisebbik rossz, hiszen ott egy alig 6 hetes embriót ölünk meg, míg ha megszületik, 20 évig tesszük tönkre egy gyerek életét.

Kívülállóként könnyű megmondani másnak, hogy mit tegyen. Akik itt kérdezik meg, hogy abortuszra menjenek-e, annak már hiába írják, hogy inkább védekezzen. A kérdezők általában olyan körülményekről írnak, ami alapján egyértelmű, hogy az abortusz a kisebbik rossz, és ezért javasolják neki ennyien. Nézd csak meg a kérdéseket: a kérdezők általában nagyon fiatalok, még tanulnak, nincsen munkájuk, és csak a szülőkre támaszkodhatnak. Vagy bizonytalan a kapcsolat, rosszak az anyagi feltételek, és nincs kire támaszkodni. Ezek mellett egyértelmű, hogy egy kívülálló azt mondja, hogy ilyen helyzetben ne szülessen gyerek.

Persze ebben a helyzetben lenni egészen más, de sokan megtartják a becsúszott gyereket akkor is, ha nem ideálisak a körülmények. Mivel ők nem tesznek ki ide kérdést róla, ezt nem látod.

Sokan javasolják az örökbeadást is, de főként azok, akiknek fogalmuk sincs, hogy ez mivel jár. Az abortuszt ellenzők szemében egy nagyon romantikus elképzelés megszülni és örökbeadni a gyereket, de a szülőanya szempontjából ez nem említhető egy lapon az abortusszal, és nem lehet annak alternatívája. Így ésszerű, hogy ha már megtörtént a baj, a többség a könnyebb megoldást javasolja.

Na igen, ha már abortusz/örökbefogadás, ott is az abortusz a kisebbik rossz. Nagyon megható külső szemlélőként, hogy a gyerek egy boldog családba kerül, de igazából a gyerek és az anya is szenved, ebben a helyzetben.

Ismerek 2 örökbefogadott ma már felnőttet, 30, 35 évesek, de a mai napig marcangolják önmagukat, hogy nem kellettek a szülőanyjuknak, ők milyen rosszak emiatt. Persze hálásak amiatt, hogy az örökbefogadó szüleik tisztességesen felnevelték, de üresek belül, mert a vér az vér, akármilyen is. Sosem lesznek teljesen boldogok.

Szóval, ha sorrendet kéne állítani a legkisebb rossztól a legnagyobbig, akkor:

Abortusz

Örökbeadás

Rossz körülmények közé szülni.

Ki mondta hogy "halál természetes"??

De ha egyszer valaki leírja, hogy pl hogy terhes de a pasija lelépett, egyedül nem bírná vagy nincs meg az anyagi helyzetük vagy a szülőknel laknak és egyetemisták, 0 bevétellel, szerinted mégis mit kéne tanácsolni?? Persze nyugodtan szülj a semmire..? Vagy ha védekezés mellett vagy nélküle, ez már utólag mindegy, lett terhes és egyáltalán nem akar gyereket? Az a megoldás, ha rákényszeríted? Hát nem, ilyenkor a legkisebb rossz igen is az abortusz. Az örökbeadást hagyjuk, annyira abszurd valakinek akinek pl egyetlen porcikája sem vágyik gyerekre, azt javasolni hogy hordjon ki 9 hónapon át egy terhességet annak minden kellemetlenségevel, majd iszonyatos fájdalmak kötött szülje meg, kockáztatva a saját testi épségét, hogy arra szavak nincsenek. Arról nem beszélve, hogy a környezete lazán megvetné az ilyen nőt. Ráadásul kiesne a munkából is stb.

Sok ember inkább választja az abot, semmint az örökbeadást, mert inkább el azzal a tudattal, hogy abortáltarott egy fejletlen embriót, semmint azzal hogy valahol van egy gyereke a világban, akiről semmit nem tud.

Én pl ha védekezés mellett teherbe esnek, egy percig nem gondolnék azon, hogy elmenjek abortuszra, ugyanis nem akarok gyereket és nem fogom tönkre vágni az egyetlen életemet, csak mert más szerint úgy lenne helyes, ennyi.

Szia. Nekem volt abortuszom, leírom a történetem. Világ életemben nagyon tudatosan éltem a szexuális életem (már a kezdetektől, értsd úgy, még annyit sem "engedtem meg" a komoly párkapcsolatomban, hogy "csak egy lökést"), nagyon rendszeresen jártam nőgyógyászhoz, még a fogamzásgátlót is elleneztem, mert, hogy az is gyógyszer, nagyon tudatosan készültem a gyermekvállalásra. Aztán férjhez mentem, a férjem már nagyon szeretett volna gyereket, én még egy ideig nem, majd egyik pillanatról a másikra meggondoltam magam. (értsd úgy, hogy szó szerint egyik nap még nem akartam, másik nap pedig már igen-vagyis azt gondoltam, hogy igen). Pont akkor volt peteérésem és terhes is lettem. És ez után jött amit soha nem gondoltam volna... Foggal-körömmel harcoltam a baba ellen, olyan szintű pánik és depresszió tört rám, hogy azt az ellenségemnek sem kívánom, a poklol poklát éltem meg lelkileg, egyszerűen nem akartam a babát. Vártunk heteket, hogy ez majd elmúlik, de nem múlt... Se nappalom, se éjszakám nem volt, legszívesebben öngyilkos lettem volna, megszüntem létezni, annyira depressziós lettem, borzasztóan éreztem magam, hogy ilyen helyzetbe kerültem, hogy nem tudok örülni, ÉÉN, aki annyira felelősségteljes voltam egész életemben. Nagyon-nagyon hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk a férjemmel, hogy nem tartjuk meg a babát, egyszerűen annyira mélyen voltam, hogy ez nem tarthatott tovább. A műtét előtti nap nem aludtam szó szerint egy percet sem, nem ettem előtte napokig, ki se tudtam mozdulni a szobából. Megtörtént a műtét, utána hetekig gyászoltam a babát és elképesztő bűntudatot éreztem, majd szépen lassan kezdtem visszatérni a "régi" önmagamhoz. Azért idézőjelesen régi, mert azóta már nem tudok ugyanaz az ember lenni, aki voltam, és úgy viszonyulni a gyerekvállaláshoz, mint az abortuszom előtt. Ekkor 22 éves voltam. Azóta eltelt 3 év, helyretettem az életem, kezeltettem magam pszichológussal, kb fél éve érzem azt, hogy talán lassan majd szeretnék gyermeket vállalni, de addig semmiképp még próbálkozni se fogunk, ameddig nem érzem azt, hogy minden, de minden vágyam egy baba (és ez az érzés nem 1 hétig tart!!).

Borzasztó hosszú a sztorim, de azért irtam le, hogy lásd, nem mindenki úgy megy az abortuszra, hogy "áhh,kikapartatom magam oszt kész", hanem néha komoly lelki problémák vannak mögötte és borzasztó, vívódó hetek döntése...