Az abortuszon átesett nők? Megbántátok a döntéseteket?

Amikor kiderult a terhességem, az is kiderult, hogy az akkori vőlegényem megcsalt, már le is lépett. Sírva hívtam fel, ő rám rakta a telefont majd az anyja hívott hogy menjek elvetetni stb.. Undorodtam az egész családtól. Mikor vizsgálaton voltam is felhivtam, úgy gondoltam, ketten csináltuk ezt, segítsen dönteni, ha már mindenben magamra hagyott.. Hát ugyanolyan gusztustalan volt.

Szóval nekem nem volt kérdés, hogy nem akarok tőle gyereket, nem akarom egy életre összekötni magam vele és egy gyerekem se érdemel ilyen apát.

Lelkiismeret furdalas nélkül végig csináltam egyedül, nem bántam meg, ugyanis nem akartam egyáltalán.

Azóta 6 év telt el, már van egy csodás kisfiam egy csodás apától.

Ha 100%ban nem akarja az ember, szerintem nem lehet megbanni. Ha vacillál akkor igen.. De nálam nem volt ilyenről szó. Én csak azt tudtam, hogy ha megtartanam szörnyű lenne az életünk. Én nem vágytam tőle gyerekre, nem akartwm terhes lenni, szulni, egyedül nevelni, úgy, hogy rá emlekeztet. Nem voltam elbizonytalanodva, ha gáz, ha nem..

Pont annyira légből kapott, mint az, hogy nem bánják meg. Nyilván van ilyen is, olyan is.

Nekem nincs saját tapasztalatom, nem is lesz. De volt "szerencsém" végignézni, ahogy az illető már az altatásból zokogva ébred. Nem biztos, hogy a megbánás a jó szó erre, feldolgozhatatlan fájdalom. Már a műtét előtt bánta, de nem volt más választása. Van, aki meg úgy jár, mint foghúzásra, és egy vállrándítással túlvan rajta, de az a ritkább.