Miért van az, hogy nem bántam meg, de nagyon aggaszt?

Tegnap volt abortusz , már van 3 gyermekünk , hormonális spirál mellett sikerült be a 4.Tegnap elvetettem párommal közös megyegyezéssel.Nem tartom magunkat annyira nagyon szívtelen dögöknek , hiszen nem szerettünk volna több gyermeket és szerintem megfelelő módon védekeztünk , legalábbis azt hittük elegendő lesz ez.Több hetet végigsírtunk , gondolkoztunk beszéltünk róla számolgattunk.De mindig odajutottunk , hogy mivel fél éve szülők lakáshitele ránk zúdult nem fog menni 4 gyermekkel az élet , főleg , hogy mind 3 gyermek nagyon pici és kb 5 hónapja szültem a legkisebbet , nem hiszen , h. bírtam volna még egy terhességet , hiszen a legnagyobb is csak szeptembertől megy oviba.Kb 1 , ill. másfél évig meg kell magunkat húzni anyagilag , nem azt mondom , hogy nem telik kajára meg rezsire , de eléggé meg kell fognunk a pénzt , hogy haladjunk előre és egy 4. baba mellett nem tudnánk törleszteni a dolgokat.A lakást próbáljuk eladni , de fele annyit sem kapnánk érte , mint amennyi hitelt vissza kell fizetni és mivel vill. gáz ki van ott kötve albérlőt sem tudunk oda intézni , amíg ki nem fizetjük.És mivel eléggé le van pukkanva nem is valami kapós eladási téren...Mikor bevittek a "vizsgáló"-ba azt hittem , hogy csak megnéznek , esetleg felhelyezik azt a lamináris vmit , de mihelyst el kezdtem volna azon gondolkozni , hogy na mi legyen tényleg ezt kell tennem...addig rá arra eszméltem , hogy fáj a a kézfejem és , hogy fázik , utána rájöttem...az altatót nyomták belém , utána mondta is az orvos , de már homályosan láttam a felettem vakító lámpákat...próbáltam volna még megszólalni , de elaludtam...aztán már csak egy kórházi ágyban keltem és csodálkoztam , hogy akkor most mi történt , kész az abortusz...nem értettem , hiszen nem raktak fel nekem lamináris pálcát vagy mit...nem sokra bejött az orvos megkérdeztem és azt mondta , hogy igen ne aggódjak rendben ment minden kész vagyok.Sokkoló volt számomra , hogy ennyire kedvesek , megértőek voltak és , hogy egyártalán nem fájt semmi a tű szúráson kívül...én azt hittem , hogy lelkileg , emberileg és testileg meg leszek alázva...ahogyan rá nem sokra ez meg is történt 2 másik nővel...Az egyiket megértettem azonnal , mert 10 vhányadikra jött...Utólag a másikat is , mert őt meg teljesen hidegen hagyta...Én reggel a felvételkor könnyeimmel küszködve , sirórohamban törtem ki...és nem értem , hogy délutánra , hogy hogy csak 1-2 könnyet eresztettem el mikor már túl voltam rajta...lehetséges , hogy azért , mert tudom , hogy Istennél lesz a legjobb helyen és , hogy a 3 gyermekünknek biztosítani tudjuk majd a megfelelő életet?Hogy ez tűnt az " úgy mond" ésszerű döntésnek?Nem tudom , de mindenesetre a mindennapos stresszelésem megszűnt , nyugodtabb vagyok , azonban , hiányérzetem is van , hiszen pikk-pakk elvesztettem igaz szinte saját akaratomból :( a 4. gyermekem.És nehéz felfogni , hogy ez a helyzet már visszafordíthatatlan.Lehet önzően hangzik , de nem szeretnék depressziós lenni , hiszen a 3 élő itt lévő gyermekeimre kell koncentrálnom.Szörnyű embert érzem magam legbelül , de az van bennem , hogy lehet , hogy mégsem tettem volna meg , ha a " vizsgáló"-ba bevíve tudtam volna , hogy már a beavatkozás következik...Nem tudom és már nem is fogom...Egyetlen dolog , van ami éppen és egyben tudja tartani az agyam...Az 5 hónapos kisfiam , így valahogy úgy érzem mintha , mégsem vesztettem volna el egy babát , hiszen még ő is picike és egy imádnivaló szeretgethető baba.Nem is értem miért írtam ezt így ide le , talán megkönnyebbültem tőle egy kicsit , de még ebben sem vagyok biztos.Tudom , hogy senkitől sem fogok választ kapni arra , hogy elfogadható-e volt amit tettem , de ha még kapnék is ehhez megerősítést , legbelül tudom , hogy semmiféleképpen sem elfogadható , de ezzel most már együtt kell élnem és azon leszek , hogy tudjak is , mert muszáj a 3 elő gyermekem mellett.